Szellem a palackból

A sörök fenséges világa - 1. rész #105


Listen Later

A sörök ködbevesző múltja csaknem olyan régi, vagy talán van is olyan régi, mint a boroké. Bár korábbi leletek is sejtetik létezését, de a Kr.e. III. évezredtől már írásos emlékek is bizonyítják a sörök létezését. Talán a sumérok kezdték – mint oly sok mindent –, aztán Babilon, aztán Egyiptom és sorra a többiek.
Bár a görögök és a rómaiak is ismerték, ott a bor dominanciája miatt barbár dolognak tartották, így a germánok s egyéb hűvösebb klímán élő népek körében lett a legnépszerűbb. Persze ne a mai értelembe vett sörökre gondoljunk, mert ezek a komló érkezéséig egészen más karakterűek voltak. Addig mindenféle növényekkel, fűszerekkel próbálkoztak a sör ízesítésére, mígnem a mindig élenjáró európai szerzetesek valamikor a 12-13. század táján rátaláltak a komlóra, mint megváltó adalékra, amely azután fokozatosan kiszorította az egyéb, addig használt növényeket, s innentől a sörök világa megváltozott, kezdett hasonlítani a mai formájához.
A mai adásban a sörökről beszélgetünk egy valóságos „sörbúvárral”, aki a mai sörvilág alapos ismerője és elkötelezett híve.
Tartsanak velünk! Szabadítsuk ki a szellemet, ezúttal a sörös palackokból!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Gyarmati Orsolya
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners