A szeptember 26-i német szövetségi parlamenti választás tétje a 16 éven át tartó, Angela Merkel nevével fémjelzett időszak utáni Németország karaktere. A záruló választási kampányról és a lehetséges koalíciós forgatókönyvekről Techet Péterrel, a freiburgi és a zürichi egyetemek tudományos munkatársával Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője beszélgetett.

A német választási kampány legnagyobb meglepetése Olaf Scholz, a Merkel-kormány szociáldemokrata alkancellárjának és pártjának (SPD) előretörése volt. Scholz és kampánya a koalícióban középpárttá zsugorodó SPD-t pár hét leforgása alatt a kereszténydemokraták elsőszámú kihívójává tornázta fel, élre állt a felmérésekben és jelentősen megelőzte az Annalena Baerbock vezette zöldeket.

A közvélemény-kutatásokat vezető SPD sikere főként a jelentős szakmai múlttal bíró kancellárjelöltjének tudható be. Techet Péter kiemelte, hogy a Scholzot Merkel örököseként értelmező narratíva nem az SPD tudatos stratégiája, de a stabilitást nagyra értékelő német választók szemében a politikus valóban a folytonosság és a szükséges reformok kombinációját képviseli. A szociáldemokraták mérsékelt szárnyához tartozó politikus közpolitikai vállalásaiban a jóléti intézkedéseket állítja a középpontba, ilyenek a minimálbér 12 euróra emelése vagy a lakhatási válság csökkentése, de programjában helyet kap a digitalizáció és egy korábbinál karakteresebb ökopolitika is. Scholzot mérsékelt állásfoglalásai a baloldal törzsszavazóin túl is népszerű alternatívává teszik. Így a saját szavazói között is népszerűtlen kereszténydemokrata jelölttel, Armin Laschettel és az ökopolitikában radikálisabb hangot megütő Baerbockkal szemben a stabilitás, a mérsékelt változás jelöltjeként jelenik meg.

A választás a német választási rendszer logikájából fakadóan koalíciós kormányt eredményez majd. Az eddigi kétszereplős nagykoalíciót várhatóan bármely fél győzelme esetén egy háromszereplős koalíció követi. Királycsinálónak a konzervatív-liberális szabad demokraták (FDP) bizonyulhatnak, akik mind a kereszténydemokraták, mind a szociáldemokraták felé koalícióképesek. Egy esetleges szociáldemokrata győzelem esetén a legtöbb szó egy „közlekedési lámpa” koalíció tervéről esik, ami a liberálisokat és a zöldeket is magába foglalná. Techet Péter szerint ennek a felállásnak a hátránya, hogy az adóemelést, a kiterjedtebb állami beavatkozást és a klímaváltozás elleni hangsúlyosabb fellépést támogató két balközép párt intézkedései ütköznének a piacpárti, a német nagytőke érdekeit képviselő FDP programjával, mely ráadásul a pénzügyminiszteri pozíciót is mindenképpen magának szeretné. Maga az FDP vezetése is szívesebben kormányozna a konzervatívokkal egy „Jamaika-koalícióban”, ami a zöldeket, az FDP-t és a CDU-CSU-t tömörítené. A Baerbock vezette zöldek ezzel szemben szívesebben kormányoznának a szociáldemokratákkal. Techet Péter nem tartja kizárhatónak azt sem, hogy megvalósulhat egy baloldali pártokat tömörítő piros-vörös-zöld koalíció, ahol a szociáldemokraták és a zöldek kettőse kiegészülne a radikális baloldali párttal, a Die Linkével. A Linkével való együttműködés lehetősége ugyanakkor Scholz kezében ütőkártya is lehet az FDP zsarolópozíciójának mérséklésére. Techet szerint belpolitikai fronton a Linkével való együttműködés hozzájárulna ahhoz, hogy a szociáldemokrata program minél teljesebb formában valósulhasson meg, azonban a Balpárt olyan külpolitikai elveinek feladására kényszerülne, mint a NATO-ellenesség vagy az orosz-barátság.

Az SPD előretörését reményteljesen figyelő európai szociáldemokraták várakozásai ellenére Techet Péter a helyzetben inkább specifikus német jelenséget lát, mintsem egy, a horizonton lévő szociáldemokrata hullám ígéretét. Hangsúlyozta továbbá, hogy bárki is legyen Németország új kancellárja, az a német-magyar kapcsolatot várhatóan nem befolyásolja jelentősen. Techet arra int mindenkit, hogy a hazai közélettel ellentétben ne becsüljük túl a magyar politika szerepét a német közbeszédben...