Kilőttek az élelmiszerek árai, csökken a fizetések vásárlóértéke, nő a szegénységben élők száma. Néhány tényállítás, amely a magyar társadalmat érinti. De hogy ne csak egy-egy adatot, szalagcímet emeljünk ki, a mai adásban szerkesztőtársammal, Lakner Zoltánnal beszéljük meg, hogy milyen változásokat okozott a társadalomban a gazdasági válság.

 

Év végén érdemes visszatekinteni arra, hogy a válságok sora milyen hatással volt a társadalom helyzetére. Ha címszavakban kellene fogalmazni, akkor biztosan a rekordmagas infláció, a reálbér csökkenése, a növekvő egyenlőtlenségek jutnának először eszünkbe.

Ha egy kutatással szeretnék mindezt alátámasztani, akkor az a Policy Solutions ebben a podcastsorozatban is bemutatott elemzése lenne, mely szerint a társadalom 46%-a úgy érzi, romlott háztartásának anyagi helyzete az elmúlt időszakban.

Az adatok azt mutatják, hogy a válság évei alatt felerősödtek a társadalomban meglévő problémák. Ennek oka, hogy a magyar társadalom jelentős részének egy akár átmenetileg tartó időszakban is kisebb az ellenállóképessége, miközben a magával hurcolt gondok bármikor felszínre törhetnek. Ilyen a társadalmi mobilitás nagyon alacsony szintje, amely miatt nem áll távol a valóságtól, ha befagyott társadalomról beszélünk. Márpedig, ha az előrejutásra nincsen érdemi esély, akkor fundamentális gondok vannak egy társadalmi struktúrában.

Három szempont köré csoportosult a beszélgetés. Az első az oktatás kérdése. A PISA adatok továbbra is komoly problémákat mutatnak, és a mögötte lévő szociológiai hátteret vizsgáló adatok pedig egyértelművé teszik, hogy az osztályhelyzet öröklődik tovább a szülőkről a gyerekekre, és ez határozza meg tanulási esélyeiket.

Annak ellenére még mindig ezzel a problémával kell szembenéznünk, hogy ezen a területen az elmúlt 13 évben érdemi reformlépésekbe kezdett a kormányzat. Az oktatási egyenlőtlenségek megszűntetése ellen centralizálták a tanterveket és az iskolarendszer irányítását, miközben a reformlépések az eredmények alapján is látszik, hogy nem hozták meg a változást.

A második kérdéskör a gyerekes családok és a szegénység problémája. A családtámogatásokon belül a minden gyerek után azonos módon járó családi pótlék elértéktelenedett. Tényszerűen jelentős támogatásokat kaphatnak a gyereket nevelők, de ezek inkább a felső társadalmi rétegek számára elérhetőek, és nem univerzálisak. Ennek hatására is ma már a gyerekek negyede szegénységi küszöb alatti jövedelemmel rendelkező családban él.

A harmadik szempont a mélyszegénység kérdése. A munka alapú társadalom mítosza az volt, ha van munka, akkor van legalább egy korrekt egzisztenciális szint. A reálbérek csökkenése, a munkahelyek biztonságába vetett hit megszűnése egyértelműen elhozta azt az időt, hogy nem igaz az „munka van, minden van” gondolat.

Az adásban szóba kerül Lengyelország példája, ahol a politikai megosztottság ellenére van egy oktatási rendszert érintő konszenzus, és szóba kerül, hogy mennyire másképp viszonyul a gyerekes családok támogatásához a lengyel politika, mint a magyar kormány.