Az ellenzék választási kilátásairól, az Orbán-rezsim kiépülésének folyamatáról és túlélési esélyeiről beszélgetett Labanino Rafael politológussal, a közép-európai közpolitikák kutatójával, közíróval Szűcs Zoltán Gábor, az Új Egyenlőség vendégszerkesztője.

 

Paradox módon annak ellenére is meglepően jók az ellenzék esélyei az április 3-i választás előtt, hogy Magyarország választási autoriter rezsim, írta Labanino Rafael nemrég az Azonnalin. A podcastban erről azt mondta, hogy a paradoxon magának a rezsimnek a logikájához tartozik. Fontos látni, hogy egy ilyen rezsim nem érthető meg a demokrácia/diktatúra ellentétpár leegyszerűsítő logikája szerint. Magyarország széleskörű szakmai konszenzus szerint hibrid rezsim. Egy ilyen rezsimben nincs elvi akadálya az ellenzék győzelmének (még a Milosevics-rezsim is választásba bukott bele, ha nem is egyszerűen, kellettek hozzá utcai megmozdulások is), másfelől a rendszerszintű torzítások minimalizálják annak esélyét, hogy a hatalmon lévők vereséget szenvedhessenek.

Labanino Rafael egyike volt azoknak, akik viszonylag korán, már 2014 előtt egyértelműen jelezték, hogy Magyarország politikai berendezkedése nem demokratikus többé (2013 áprilisában, a Népszabadságban jelent meg erről írása). Hogy honnan lehetett ezt már akkor tudni? Valójában a Fidesz és tágabb környezete meglehetősen őszintén beszélt a rendszerváltó szándékaikról 2010 környékén, a centrális erőtértől „az egyszer kell nyerni, de nagyot”-on át nemzeti együttműködés rendszerének bejelentéséig, a Fidesz belső pártéletének kultúrájáig, a belső demokrácia felszámolásáig, és persze már 98-2002 között is volt egy csomó jel, hogy van egy tekintélyelvű drive. Nem volt egyébként törvényszerű, a régiós tapasztalatok alapján, hogy ez egy jobboldali tekintélyelvűségként fog megjelenni. Nem csak, mert Antall József nem ezt képviselte, hanem mert a régióban (pl. Románia) létezett a baloldali tekintélyelvűség jelensége is. Nálunk végülis a Fidesz egy jobboldali változatot teremtett meg és vitt sikerre. Egyszóval tehát számos világos előjel volt, ezért sem gondolta 2010 környékén, sok más elemzővel ellentétben, hogy nem lesz baj egy esetleges Fideszes kétharmadból. S valóban, a folyamat hamar beindult és 2013-ra, az alaptörvény negyedik módosítása be is tetőzte az autoriter rezsim kiépítését.

S hogy mit várhatunk április 3-ától? Egyrészt, az ellenzék által követett stratégia tankönyvi példája az autoriter rezsimek leváltására szolgáló úgynevezett „választási modellnek” (Magyarországon egyébként Karácsony Gergely javasolta elsők között, akkor még technikai koalíciót emlegetve), aminek az erejét mutatja, hogy a kutatók szerint sikerrel kecsegtet akkor is, ha a gazdasági helyzet rossz, akkor is, ha a gazdasági mutatók jók az adott országban. Ráadásul az előválasztás valóban nagyon erős felhatalmazást adott az ellenzéknek és komoly szakpolitikai programalkotó munkát végeztek el. Másrészt, meglehetősen késő van: több mandátum sorsa még csak nem is a rendszerszintű torzításokon múlik majd, hanem olyasmiken, amik nyílt választási csalásként értelmezhetőek. És mégis, mivel a rezsim nagyon sok tekintetben informális gyakorlatokon múlik, nem kőbe vésett szabályokon, a kormány esetleges választási veresége esetén a rezsim alapjai sokkal ingatagabbnak fognak bizonyulni, mint amilyeneknek most látszanak. A rendszer gyengébb, mint amilyennek tűnik.