Szellem a palackból

Bor- és életkedvcsinálók: Németi Sándor #210


Listen Later

Táncos lábú bor- és kultúrarajongó, vagy a klasszikus balettól a borszakírásig és azon is túl…valahogy így kezdeném a mai bemutatót, mert elég nehéz tömören összefoglalni egy ízig-vérig reneszánsz személyiséget.
Nos, jelentem Németi Sándor éppen ilyen!
Erdély fővárosából való, Kolozsváron kezdte balett tanulmányait, majd itt Budapesten fejezte be. Táncos karrierje gyorsan alakult, bejárta Nyugat-Európa számos helyét, táncolt és koreografált is. Úgy sejtem, az a három év Párizsban meghatározó lehetett a későbbiek szempontjából.
Hazatérte után WSET tanfolyam, önképzés, majd 2013-ban elindítja a saját boros oldalát, Wine Art Culture néven. Bor-Művészet-Kultúra!
Nemcsak borkultúra, hanem kultúra általában, egy kis irodalom, tánc, színház. Gyanítom, hogy Sándor talán csak ösztönösen, de érzi, tudja, hogy a dolgok valahol mind összefüggenek, csak észre kellene venni, mint ahogy a nagy görög Herakleitosz tömören megfogalmazta anno: Hen panta einai, azaz - minden egy. Ebből a kiindulási pontból már világos, hogy a bor összefügg a jó élettel, és a jó étellel is, továbbá mindezek összefüggenek a tánccal, az irodalommal, a jó zenével és még sorolhatnánk…
Az ilyen emberek bor- és életkedv csinálók egyszerre.
A most kezdődő sorozatomban őket szeretném bemutatni, szép sorjában.
Szabadítsuk ki a szellemet a boremberek palackjából!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

10 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Kielmayer Kris Körkép by Kristian Kielmayer

Kielmayer Kris Körkép

0 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Gépész ( hangoskönyv ) by Gépész

Gépész ( hangoskönyv )

1 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

1 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

58 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners