Szellem a palackból

Borhölgyeink: Luka Enikő, Soproni borvidék #176


Listen Later

Fertőrákosra érkezünk, kőhajításnyira az osztrák határ. Érződik ez mindenen, merthogy a határ túloldalán is az egykori soproni borvidékünk folytatódik, csak éppen osztrák fennhatóság alatt. Luka Enikő eredetileg képzőművészeti pályára készült, mégis jó húsz évvel ezelőtt váratlanul a nyakába szakadt eltávozott atyja öröksége, a szőlő és a pince. Innen, a szinte semmiből kellett felállnia és helytállnia, és ha az azóta eltelt bő két évtizedet tekintjük, jól láthatóan sikerült is neki. Méghozzá bravúrosan! Az örökölt 1,7 hektár szőlőt azóta megduplázta, de így sem lett belőle szupermarketeket elárasztó nagygazda. Az a 3,4 hektár szőlő éppen egy kis gyöngyszemre elég ahhoz, hogy a bort és a termő tájat a „szívhez közel” hozza. Boraiban jól tetten érhető a kifinomult ízlésű női kéz nyoma. Ezt magam is tapasztaltam.
A birtok, kis mérete ellenére, a mai Soproni borvidékünk egyik meghatározó pincéjévé lett, borai a legjobb helyeken teljesítenek.
A részletekről kifaggatom, mesélje el ő maga.
Szabadítsuk ki szellemet, ezúttal Enikő palackjaiból!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners