A felsőoktatási dolgozók bérharca kapcsán beszélgettünk korábbi adásunkban Gregor Anikóval, az ELTE oktatójával, szociológussal. A beszélgetés második részében arra keressük a választ, hogy egy szociológusnak miért feladata az aktív cselekvés, hogyan lesz belőle szakszervezeti vezető, és mit lehet tenni a potyautasokkal szemben.

 

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján amikor egy társadalmi csoporton belül fellángol az érdekérvényesítési igény, akkor két út közül választhat. Az egyik a hagyományos modell, amely a szakszervezeti mozgalomra építve próbálja megszervezni magát és elérni a kitűzött célokat. A másik út, amely a szakszervezeteken átlépve, meghaladva, őket leváltva szeretne célba érni. Ehhez valamilyen informális, majd formalizált közösséget épít, és így vívja a küzdelmét. A felsőoktatási dolgozók bérharca kapcsán ugyanezzel a dilemmával néztek szembe az egyetemi oktatók, az adminisztrátori munkakörben dolgozók. Ők azt választották, hogy a szakszervezetek azért jöttek létre az évszázadok alatt, hogy fellépjenek a munkavállalók jogait képviselve. Ezért az a járható út, hogy be kell lépni a szakszervezetbe, és szükség esetén el kell azt foglalni, vagy legalábbis dinamizálni kell.

Gregor Anikó azt a személyes szálat is megosztotta, hogy számára nem volt kérdés az aktív cselekvés. Egy szociológusnak nem csak leíró jelleggel kell foglalkoznia a társadalmi mechanizmusokkal, az egyenlőtlenség elleni közdelemmel, hanem ha történés van, akkor cselekvővé kell válnia. Ezért vállalta fel, hogy részt vesz a dolgozók megszervezésében, és ezért vált szakszervezeti vezetővé.

Ez még egy egyetemi oktatónak is új terep, amit tanulni kell. Például azt, hogy hogyan kell közösséget építeni, megszervezni a nyilvánosság felé való fellépést. Ezért is fontos, hogy legyen képzési rendszer a szakszervezeti vezetők számára, ami ma minimálisan érhető el Magyarországon.

Saját tapasztalata alapján az látszik, hogy egy bérharc megszervezése soha nem a mával kezdődik. Többéves folyamat volt az esetükben is, amely 2022-ben kezdődött egy aláírásgyűjtéssel. Ezt követte a hálózatos informális szerveződés szakasza, majd a csoporttá, mikroszervezetté válás, végül a szakszervezetbe való belépés.

Az ő esetükben volt legalább egy meglévő szakszervezeti mozgalom az egyetemen, csak azt fel kellett rázni, és új szempontot kellett behozni a szervezkedésbe. Ez pedig – ahogy Karácsony Szilárddal készített podcastunkban is meghallgatható – a szervező modellre épülő szakszervezet. Azaz ne azt nézzük, hogy tagdíjunkért cserébe mit ad a szakszervezet (például nőnapi vázát vagy vásárlási kedvezményeket), hanem azt, hogy tagként mit tudunk elérni. Valójában közösséget ad a szakszervezet, ahogy Gregor Anikó megfogalmazta, amely keretében meghatározzák az őket érintő ügyeket, és megnézik, milyen eszközök vannak a kezükben.

A beszélgetés során azt is érintettük, hogy az egyetemi hallgatók hogyan rezonálnak arra, ha azt hallják, hogy az oktatóik szakszervezetet hoznak létre és bérharcba kezdenek. Valamint hogy kik azok a potyautasok, és mit lehet ellenük tenni.