
Sign up to save your podcasts
Or


Based on Podcast App listening data
Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kárpátaljai származású színházi és filmrendező, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatója és művészeti vezetője, aki megteremtette - saját meghatározása szerint - a „költői színház”-at. Vidnyánszkyt 2012-ben nevezték ki a Nemzeti Színház élére, de ő a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke is.
Mátrakeresztes a Mátra nyugati hegyvonulatai között található, 360-480 méter magasságban, közel Pásztó városához. 350-400 ember él a faluban, ami hegyvidéki mikroklímájának köszönhetően gyakori kirándulócélpont. Mátrakeresztes központjában egyesül a Csörgő- és a Nagy-völgyi-patak, találkozásukból jött létre a Kövecses-patak.
Az RTL Klubtól a TV2-re 2000-ben átigazolt Friderikusz Sándor az Osztálytalálkozó című show-jával robbant be, amelyben szórakoztató formában ismert emberek küzdöttek egymással, rég látott középiskolai osztálytársaik részvételével. A hírességek megannyi vicces feladatban mérték össze tehetségüket, miközben számos vidám show-elem és megható emlékidézés is színesítette a műsort. Remek, másfélórás szórakoztató program kerekedett az egészből.
Sebestyén Márta Kossuth- és Liszt-díjas dalénekes, előadóművész, aki születése óta a zene bűvöletében él, már csak azért is, mert édesanyja zenepedagógus volt, akit maga a világhírű zeneszerző, Kodály Zoltán is tanított és valamennyire még menedzselt is.
Gábor Zsazsa egyike azon kevés honfitársunknak, aki csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. Gábor Zsazsa Sáriként született - talán - 1917-ben. Azért a bizonytalanság születési időpontja körül, mert Zsazsa minden körülmények között igyekezett eltitkolni ezt, és ha véletlenül beszélt is róla, mindig más időpontot jelölt meg.
Január elején, amikor először válaszolt Friderikusz Sándor a nézők és hallgatók kérdéseire, 423 ezernél tartott a Friderikusz Podcast YouTube-csatornájára feliratkozottak száma. Azt a podcastot úgy zárta Friderikusz, hogy legközelebb 500 ezer feliratkozónál kerít sort hasonló alkalomra.
Ez az ügy hatalmas port vert fel a 2000-es évek első felében. Első fokon az Élet és Irodalom című hetilap, másodfokon viszont Orbán Viktor feleségének volt cége nyerte a volt miniszterelnököt hírbe hozó szőlőüggyel kapcsolatos helyreigazítási pert. Az ÉS többrészes cikkben azt állította, hogy Orbán miniszterelnökként részt vett az akkor még a felesége résztulajdonában lévő Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft taggyűlésein, és miniszterelnöki hivatalával visszaélve tanácsokat adott a társaság tagjainak állami támogatások és ingatlanok megszerzésével kapcsolatban.
Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, parodista, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1992-ben akkor volt a Friderikusz Show vendége, amikor politikailag kikezdték a Julianus barátról szóló film remekbe szabott paródiája nyomán, amit persze Gálvölgyi nemigen vett a szívére.
Ezennel egy újabb teljes Friderikusz Talk Show-t teszünk közzé, amelyben olyan hölgyeket szólaltattunk meg, akik klasszikusan férfias foglalkozást űztek, valamint egy olyan fiatalembert hívtunk meg, aki igen csak nőies szakmára adta a fejét. A női meghívottak között találunk hentes-mészárost, esztergályos-kombájnost, üvegest, gyilkossági helyszínelőt és szórakoztató börtönőrt, az egyetlen férfi-vendég pedig egy kozmetikus volt, aki családi tradíciót visz tovább.
Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas kiváló művészt, színházi és filmrendezőt, producert, forgatókönyvírót, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját 1992-ben hívta meg szórakoztató műsorába Friderikusz Sándor. Az egykori katonatársak - Rudolf és Friderikusz - nyilvánosan azt próbálták megfejteni, hogy Rudolf Péter kölykös külseje (az interjú 33 éves korában készült!) és analitikus gondolkodása hogyan fér meg egymás mellett. Ennek kapcsán a beszélgetésben szóba kerültek a színművész komplexusai is, majd az interjú végén a vendég visszavonta az egész nyilatkozatát. (Nem kell izgulni, mégsem Rudolf Péter akarata ellenére került nyilvánosságra ez a beszélgetés!)Hogyan támogathatja a munkánkat?
From the publisher's feed

50 Listeners

13 Listeners

43 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

4 Listeners

3 Listeners