
Sign up to save your podcasts
Or


Based on Podcast App listening data
Az április 12.-ei országgyűlési választáson Orbán Viktor és a Fidesz megsemmisítő vereséget szenvedett, Magyar Péter és a Tisza Párt pedig kétharmados győzelmet aratott, ami alapjaiban rendezi át a magyar politikai teret. Erről a fordulatról és annak jogi‑intézményi következményeiről beszélgetünk Fleck Zoltán jogszociológussal. A podcastban szó lesz arról, hogy a joggal körülbástyázott önkény rendszere felszámolható‑e a jog segítségével, hogyan kezelhetők a bebetonozott állami pozíciók, és milyen esélyei vannak a fékek és ellensúlyok helyreállításának. A jogtudóssal arra is keressük a választ, hogy a mostani hatalomváltásból lehet‑e valódi rendszerváltás, és milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy a politikai fordulat társadalmi megújulássá váljon. Márciusban háromrészes sorozatunkban az Orbán‑rendszer 16 évét elemeztük: Surányi György közgazdász-professzorral azt vizsgáltuk, hogyan tette Orbán egyeduralma a gazdaságot a lojalitás eszközévé, Szilágyi Ákos közíróval, költővel azt jártuk körbe, miként zilálta szét az Orbán-i illiberális hatalomgyakorlás a magyar társadalom működését, a harmadik epizódban pedig Tóth Krisztina íróval, költővel arról beszélgetünk, hogyan torzította el a nyelvet, a gondolkodást, a közbeszédet és a magatartást ez a 16 év, és hogy az értelmes, józan párbeszéd ideje eljön-e még. - A sorozat első részét Surányi Görgy közgazdász-professzorral az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:https://www.youtube.com/watch?v=_jDwbLWmXF0&t=2550s - A sorozat második részét Szilágyi Ákos közíróval, költővel az alábbi linkre kattintva lehet megnézni:https://www.youtube.com/watch?v=525E23L_0mY&t=1151s - A sorozat harmadik részét Tóth Krisztina íróval, költővel az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:https://www.youtube.com/watch?v=ZYygIunZOy0&t=7sHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastSpotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRhAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Néhány hete háromrészes mini‑sorozatot indítottunk, amelyben az Orbán‑rendszer 16 évét elemezzük, három szempontból.
Az első részben Surányi György közgazdász-professzorral arról beszélgettünk, hogy a rendszer hogyan állította a gazdaságot a politikai lojalitás szolgálatába, és ez miként járult hozzá a gazdasági visszaeséshez, a szegénység növekedéséhez és a korrupció megerősödéséhez.
A második epizódban Szilágyi Ákos közíróval, költővel azt vettük végig, hogy hogyan alakította át a hatalom működését és a társadalom állapotát az illiberális demokrácia, a fékek és ellensúlyok lebontása, a politika mindent átszövő jelenléte, és milyen forgatókönyvek képzelhetők el az április 12.-i választás után.
Most pedig Tóth Krisztina íróval, költővel arról beszélgetünk, hogy mi történik egy társadalommal, ha a szavakat kiüresítik, a valóságot politikai szempontok írják felül, egyáltalán, 16 év alatt az Orbán-hatalom hogyan torzította a nyelvet, a gondolkodást és a mindennapi viselkedést. De ebben a podcastban szóba kerül a közbeszéd eldurvulása és a kultúra erőszakos átalakítása is. A legfontosabb kérdés pedig mégiscsak az, hogy visszaszerezhető-e még a közös valóság felismerése és a józan párbeszéd képessége.
- A sorozat első részét Surányi György közgazdász-professzorral az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:
https://www.youtube.com/watch?v=_jDwbLWmXF0&t=2550s
- A sorozat második részét Szilágyi Ákos, közíróval, költővel az alábbi linkre kattintva lehet megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=525E23L_0mY&t=1151s
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Spotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRh
Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Március 26-án háromrészes mini‑sorozatot indítottunk, amelyben az Orbán‑rendszer 16 évét elemezzük.
Az első részben Surányi György közgazdász-professzorral arról beszélgettünk, hogy a rendszer hogyan állította a gazdaságot a politikai lojalitás szolgálatába, és ez miként járult hozzá a gazdasági visszaeséshez, az államkapitalizmus kiépüléséhez, a szegénység növekedéséhez és a korrupció megerősödéséhez.
Ebben a mostani epizódban Szilágyi Ákos közíróval, költővel azt vizsgáljuk, hogyan alakította át a hatalom működését és a társadalom állapotát az illiberális demokrácia, a fékek és ellensúlyok lebontása, a politika mindent átszövő jelenléte, és milyen forgatókönyvek képzelhetők el az április 12.-i választás után.
A jövő csütörtökön érkező harmadik rész pedig azt mutatja be, hogy Orbán 16 évében a nyelv átértelmezése és a társadalom eldurvulása hogyan járult hozzá a közélet leépüléséhez.
- Ebben a mai podcastban Szilágyi Ákos 35:54-nél hivatkozik az 1993-as balatonszárszói értelmiségi találkozóra, ahol Orbán Viktor és György Péter összevitatkozott. Ennek a vitának a felvételét az alábbi linken találja:
https://www.youtube.com/watch?v=8NS7JC4Ykis
- A háromrészes sorozatunk első epizódját Surányi György közgazdász-professzorral az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:
https://youtu.be/_jDwbLWmXF0
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Spotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRh
Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Ezen a héten csütörtöktől (március 26.) háromrészes mini-sorozatba kezdünk, amelyben az Orbán‑rendszer 16 évét elemezzük.
A mostani első részben Surányi György közgazdász-professzorral a gazdaságnak a politikai lojalitás alá rendeléséről és ennek következményeiről beszélgetünk, különös tekintettel a gazdasági visszaesés okaira, az államkapitalista modellre, a szegénységre és a korrupció rendszerszintű hatásaira. A beszélgetésben részletesen szó esik a kormány különadóiról, a külföldi vállalatokkal való konfliktusokról, az uniós pénzek felhasználásáról, valamint Magyarország nemzetközi megítéléséről és a keleti nyitás következményeiről.
Az Orbán-rendszert értékelő sorozatunk második része - a jövő csütörtökön - azt vizsgálja, hogyan torzította el a társadalmat a mindent átszövő politikai kontroll.
A harmadik epizódban pedig majd azt mutatjuk be, hogyan rombolta le a közéletet a nyelv átértelmezése és a társadalom szétesése és eldurvulása.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Spotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRh
Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Európa történelmi válsághelyzetbe került, egyszerre kell szembenéznie Oroszország agressziójával, Amerika kiszámíthatatlan geopolitikájával, Kína egyre erősödő gazdasági befolyásával és a kontinensen belül a szélsőjobboldal erősödésével.
Ebben a mostani podcastban azt vizsgáljuk meg Hegedűs Dániel politológussal, történésszel, a berlini Európai Politika Intézet igazgatóhelyettesével, hogy képes‑e az EU megőrizni demokratikus működését, közös döntéshozatalát és biztonságát egy olyan időszakban, amikor a tagállamok egy része már potyautasként viselkedik, a 2027.évi francia választás eredménye pedig akár az integráció végét is jelentheti. Szó lesz arról is, milyen következményei lehetnek - különösen Magyarország számára - az orosz-ukrán háborúnak, az európai hadiipar lemaradásának és a többsebességes Európa kialakulásának.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Spotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRh
Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A mesterséges intelligencia - igen meghatározó módon - az ember érzelmi és gondolkodási partnere lesz már a következő egy-két évben.
Ebben a mostani beszélgetésben azt vizsgáljuk meg Buda László pszichiáterrel, pszichoterapeutával, hogy hogyan változik meg az ember, valamint az ember és a mesterséges intelligencia viszonya, ha a gép sokszor türelmesebb, kiszámíthatóbb és „figyelmesebb”, mint a saját környezetünk. Hogyan formálja át az AI a magány, az intimitás és a kötődés fogalmát, és mindez milyen új, speciális pszichológiai helyzeteket eredményez az emberek életében? Hogyan befolyásolja a döntéseinket, az autonómiánkat, az önismeretünket és a felelősségérzetünket, ha a gondolkodásunk egy részét már az algoritmusokra bízzuk?
A mai podcast második részében bemutatjuk Bod Tamást, a Magyar Narancs újságíróját, aki pár napja negyedikként kapta meg a Szente László-díjat.
Egy olyan korban élünk, amikor mindannyian keressük, hogyan maradhatunk belül épnek, miközben a világ körülöttünk egyre kiszámíthatatlanabb. Tavaly ősszel Mácsai Pál színművésszel, rendezővel indítottuk el a Hogyan maradjunk normálisak egy őrült világban? című sorozatunkat, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz. Most olyan vendéget hívtunk meg podcastunkba, aki a saját életén és tapasztalatain keresztül beszél arról, hogyan lehet a zűrzavarban is igazodni a belső iránytűnkhöz, és hogyan lehet a nehézségekből erőt formálni. Vendégünk Palya Bea, énekes, dalszerző, hangtanár, az "Énekeld magad szabaddá" (ÉSZA) program és módszer kitalálója. A Hogyan maradjunk normálisak egy őrült világban? című sorozatunk első részét Mácsai Pál színművésszel, rendezővel erre a mellékelt linkre kattintva lehet megtekinteni:https://www.youtube.com/watch?v=eaPFl790N-gHogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastSpotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRhAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A Friderikusz Podcast mostani epizódjában egy már-már spirituális, mégis tudományosan is igazolható témával foglalkozunk: képesek-e a növények kommunikálni, reagálnak-e ránk, a környezetükre, egymásra – és ha igen, ezek az elektromos jelek vajon puszta biológiai reflexek vagy valódi üzenetek. Szakértő segítségével azt is megvizsgáljuk, lehet-e növényi intelligenciáról, emlékezetről vagy érzékelésről beszélni egy olyan élőlény esetében, amelynek nincs idegrendszere. Vendégünk Martin Heine, német elektromérnök és növénykutató, aki saját fejlesztésű műszerével láthatóvá és mérhetővé teszi a növények elektromos reakcióit, kommunikációját. Nem mellesleg ő volt a szaktanácsadója Enyedi Ildikó legújabb, a Velencei Filmfesztiválon hat díjat is elnyert Csendes barát című filmjének, ami érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. Ez a mi beszélgetésünk pedig elvezet a természethez fűződő kapcsolatunk vizsgálatáig és ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mi változik meg bennünk, ha a növényeket többé nem pusztán semleges háttérként, hanem érzékeny, reagáló lényekként kezdjük el értékelni.Hogyan támogathatja a munkánkat? - Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket: https://www.donably.com/friderikusz-podcast - De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast - Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak: Név: TV Pictures Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081 Közlemény: Podcast-támogatás Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number): HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000 BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!Kövessenek, kövessetek itt is:youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcastFacebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcastInstagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcastSpotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRhAmazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcastYoutube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14rApple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfiDeezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Ebben a mostani podcastban arról beszélgetünk Takács Márk katonai szakértővel, hogy hogyan indította el az orosz–ukrán háború a világméretű fegyverkezési versenyt, amely mára alapjaiban alakítja át a globális biztonsági rendszert.
Miért érzik magukat a nagyhatalmak folyamatos fenyegetettségben és miért tágítják geopolitikai határaikat, hogyan vált az erőszak a nemzetközi politika meghatározó eszközévé? - ezek a kérdések is terítékre kerülnek, de szó lesz Oroszország stratégiai tévedéseiről, Ukrajna túlélési esélyeiről, a drónháború új dimenzióiról, valamint Európa és a NATO kiszolgáltatottságáról.
Végül arról is beszélünk, mi magyarázza a magyar hadiipar látványos felgyorsulását, és milyen gazdasági, politikai és biztonsági következményekkel járhat ez az ország számára.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
- Legújabban már a Donably felületen is támogathat bennünket, itt ÁFA-mentesen segítheti munkavégzésünket:
https://www.donably.com/friderikusz-podcast
- De lehet a patronálónk a Patreon-on keresztül is, mert a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
- Egyszerű banki átutalással is elismerheti munkavégzésünk minőségét. Ehhez a legfontosabb adatok az alábbiak:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, nagyon köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Spotify: https://open.spotify.com/show/0TBImnF4bdNCvmhJwyOlRh
Amazon Music: https://music.amazon.com/podcasts/a159b938-d63e-4927-9e9b-bea37bc378d3/friderikusz-podcast
Youtube Music: https://music.youtube.com/playlist?list=PLu6L9HlV4-KuNOYy_rS97rP_Q-ncvF14r
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Pár napja, december 19-én kitettük a beszélgetés első részét Buda Péter nemzetbiztonsági szakértővel a november végén kiadott amerikai új nemzetbiztonsági stratégiáról. Ez a dokumentum a globális hatalmi átrendeződés főbb elemeit és folyamatait részletezi, konkrétan Európa szerepét látványosan leértékeli, miközben Kínát gazdasági‑technológiai versenytársként, Oroszországot pedig stratégiai stabilitási partnerként kezeli. Az anyag megállapításai szerint szerint Európa gazdaságilag hanyatlik, a NATO-ban potyautas, civilizációs válsággal küzd, ezért az Egyesült Államok egyre inkább saját érdekeinek érvényesítésére koncentrál. Ez a szemlélet komoly kockázatokat hordoz Európa számára: gyengülhet a transzatlanti szövetség, erősödhetnek a szélsőjobboldali politikai erők, és meginoghat a kontinens politikai egysége. Ebben a mostani második részben Buda Péterrel Friderikusz Sándor végigveszi, hogyan alakítja át a világpolitikai erőviszonyokat az Egyesült Államok új stratégiája, különös tekintettel Kína felemelkedésére, a tajvani feszültségre és a Monroe‑doktrína újjáélesztésére. Részletesen elemzik az amerikai beavatkozásokat Latin‑Amerikában, közelebbről Venezuelában, áttekintik az orosz–ukrán háború körüli diplomáciai játszmákat, az európai háborús készülődést, az orosz vagyon felhasználásáról szóló EU-s vitát és a szervezet belső politikai törésvonalait, annak várható következményeit. - A Buda Péterrel készült beszélgetés első részét erre a linkre kattintva lehet megtekinteni:https://www.youtube.com/watch?v=TFaw27Jxiv0 - Buda Péter írásai az alábbi helyen érhetők el:Substack: idovan.substack.com
From the publisher's feed

50 Listeners

13 Listeners

43 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

4 Listeners

3 Listeners