
Sign up to save your podcasts
Or


Based on Podcast App listening data
1997-ben a kiváló színművész, Gordon Zsuzsa ajánlotta Friderikusz Sándor figyelmébe ifj. Martin Bormann Németországban éppen akkor megjelent életrajzi könyvét.
Tibort, aki Lászlónak született, örökbe fogadták. Felnőttként összetűzésbe került a törvénnyel, ugyanis nőkkel erőszakoskodott: volt, akit csak szavakkal inzultált, de volt, akit letepert a földre és úgy próbált meg a ruhája alá nyúlni. A bíróság szemérem elleni erőszak bűntette miatt 3 év 4 hónapnyi börtönre ítélte a férfit.
Szász Marcit, aki hosszú évekig csodagyerekként tartottak számon, 1997-ben mutattuk be a Friderikusz Show-ban. A jellegzetesen vörös hajú kisfiú kimagasló intelligenciával rendelkezett, 195-ös volt az IQ-ja, 3 évesen már olvasott, az első osztályt 2 hónap alatt végezte el.
Pár hete járta be a sajtót a hír, hogy a világ 10 legjobb egyetemének egyikére, az amerikai Yale-re felvettek egy magyar diákot, Dörnyei Bendegúzt, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium volt tanulóját.
Az utóbbi években - főleg a politikában - divatba jöttek a megsemmisítő karaktergyilkosságok, bár a szakértő szerint a jelenség ténylegesen egyidős az emberiséggel.
#FriderikuszPodcast
Az év elején mindig tele vagyunk fogadkozásokkal. Miközben azt gondoljuk, hogy valóra is tudjuk váltani őket, ebből a podcastból kiderül, hogy a változásunk nagy akadálya az önképünknek való megfelelési kényszer.
Eva Varholíková, vagy ahogyan őt Magyarországon jobban ismerik, Eva Rezešová, szlovák milliomosnő 2012-ben az M3-as autópályán BMW-jével ittasan, 165-170 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy kis Fiat Puntoba. Az ütközés következtében a másik autó kigyulladt, utasai mind a négyen meghaltak.
Orenthal James Simpson, vagy közismertebb nevén O.J. Simpson amerikai futball-játékos és színész, aki világszerte 1995-ben az ellene folyó gyilkossági per kapcsán lett ismert, mert felesége és annak új barátja 1994. június 13.-án elkövetett meggyilkolásával vádolták meg.
Czeizel Endre orvos-genetikus, az orvostudományok kandidátusa, az MTA doktora volt, akit 1975-ben a "Születésünk titkai", majd 1981-ben a "Jövőnk titkai" televíziós műsorsorozata tette országosan ismertté és kiemelkedően népszerűvé.
Júlia történetével, illetve hangos levelével indult Az én mozim című sorozat, illetve Friderikusz Sándor televíziós pályafutása 1991-ben.
From the publisher's feed

50 Listeners

13 Listeners

43 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

4 Listeners

3 Listeners