Az Új Egyenlőség podcast adásában Pogátsa Zoltán főszerkesztő volt a vendég, az adás házigazdája Kiss Ambrus, a téma pedig a garantált munka és az alapjövedelem. A beszélgetés során arra is kerestük a választ, hogy a két elmélet hogyan egészítheti ki egymást.

 

 

Egy válság mindig felszínre hozza azt a kérdést, hogy mi az állam teendője akkor, amikor tömegek veszítik el a munkájukat. Bő egy évtizede itt van közöttünk az alapjövedelem gondolata, és talán ennél is régebbi a munkagarancia-program. Lehet-e egyszerre beszélni a kettőről, vagy ezek egymást kiváltó kezdeményezések?

Két írás is megjelent az Új Egyenlőség oldalán a munkagarancia-program kapcsán. Pogátsa Zoltán Pavlina Tcherneva: The Case for a Job Guarantee című könyvéről közölt egy recenziót, majd Kiss Ambrus írása vitte át ezt a kérdést a magyar közpolitikai gyakorlatba „Garantált munkát a válság alatt!” című írásában.

A munkagarancia-program lényege, hogy az állam a Modern Monetáris Elmélet révén tud forrást teremteni ahhoz, hogy legyen pénze államilag finanszírozott és szervezett munkahelyek létrehozására. Ahogy Tcherneva mondja a munkanélküliségről: „Ahogy nem létezik optimális szintű hajléktalanság vagy írástudatlanság, úgy nem létezik optimális munkanélküliségi szint sem.” Azaz az államnak feladata, hogy munkát adjon mindenkinek.

Jogosan vetődhet fel a kérdés: ha aki akar, az tud is dolgozni, akkor mi szükség van az alapjövedelemre? Pogátsa Zoltán elmondta, hogy az alapjövedelem egy garantált szintet biztosít, amely révén visszanyerik az emberek az önrendelkezési jogukat. Amennyiben egy kiszolgáltatott ember akar fellépni érdekei érvényesítése érdekében, a lehetséges negatív következmények alapvetően meghatározzák mozgásterét, ha nincs egzisztenciális védőhálója.

Az alapjövedelem ezt a védőhálót biztosítja, míg a munkagarancia a lehetőséget ad arra, hogy aki tud és akar dolgozni, annak módja legyen a magasabb jövedelmi szint elérésére.

Fontos kiemelni, hogy az állam által szervezett munkagarancia nem azonos a közfoglalkoztatás ma ismert rendszerével. Előbbinél nem alkalmazhatnak negatív diszkriminációt a bérekben, és a szervezési kapacitások sem centralizáltak, hanem a lokális gazdaság jelentette kihívásokra építenek, decentralizált koordináció mellett.