Sign up to save your podcasts
Or

Az ősforrás (The Fountainhead) 1943-ban született, valójában egy romantikus és egyúttal filozofikus regény. Hét évig dolgozott rajta. Főhőse egy Howard Roark nevű fiatal építész, aki hajthatatlanul harcol mindazok ellen akik készek saját énjüket mások akaratának alárendelni. A regényt tizenkét kiadó utasította vissza, míg végül a Bobbs-Merrill Company elfogadta a kéziratot.
Akkori könyvismertetőjében a New York Times így dicsérte a regényt és íróját: „Rand briliánsan, gyönyörűen, és egyúttal keserűen ír, szinte himnuszt zeng az egyén identitásáról...az olvasó nem tudja elkerülni, hogy át ne gondolja a mai idők alapvető emberi kérdéseit”.

Gyarmati Attila fogságba esett a xannarok hajóján, miután a Malevor a korábbi legénységével a fedélzetén hátrahagyta.
Élete hajszálon függ, miközben minden reménye szertefoszlik, hogy bármikor is viszont látja családját.
Attila sorsának kulcsa viszont nem ott, hanem a múltban keresendő...
A sauurok birodalma aranykorát éli. Technológiájuk felülmúl mindent, befolyásuk galaxisszerte megkérdőjelezhetetlen.
A történelem azonban könyörtelen. Egy civilizáció gyakran akkor roppan meg, mikor már legyőzhetetlennek hiszi magát.
Jövőjüket tűzzel és vérrel írták, így tökéletesen felkészültek bármiféle külső támadásra.
A támadás viszont belülről jött...
Az alakváltó xannarok már régóta közöttük jártak. Ott voltak egy szomszéd, egy barát, vagy egy családtag arca mögött
és csak a megfelelő pillanatra vártak, hogy elfoglalják a smaragdtrónt, s vele az egész faj sorsát.
Ez a történet a kudarcról és az azután maradó reményről szól, ha marad belőle bármi is.
Hősök emelkednek fel, s buknak el, míg mások állva maradnak és tűzzel és vérrel harcolnak tovább.
Tarts velem ebben az epikus küzdelemben és tudd meg: kik maradnak állva és kik buknak el végleg...

From the publisher's feed

51 Listeners

13 Listeners

9 Listeners

9 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

3 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

4 Listeners

4 Listeners