Sign up to save your podcasts
Or

Nem sokkal azután, hogy hősünk, Odd Thomas előző kalandját túlélve különös
kísérőjével, Annamariával, és a pokoli birtokról megmentett kisfiúval,
Timmel megpihen egy tengerparti kisvárosban, az Annamariától kapott harang
megszólal. Oddot tehát újra szólítja a kötelesség. Hamarosan azt is megtudja,
miféle: egy parkolóban baljós kinézetű kamionra lesz figyelmes, amelynek
sofőrje kis híján megöli őt. Oddnak végül sikerül leráznia a támadót, de
paranormális képességei megsúgják, hogy nem hagyhatja annyiban a dolgot:
megérzi, hogy elrabolt gyerekek vannak életveszélyben, és ehhez valamiképp
a kamion vezetőjének is köze van. Odd új ismerőse, egy furcsa idős hölgy
társaságában veszi üldözőbe a sofőrt. Így jut el Nevada hegyei közé, ahol
minden eddiginél nagyobb veszedelemmel kell szembenéznie, ha meg akarja
menteni a gyerekeket; ugyanakkor minden eddiginél erősebb szövetségesekre is
talál.
Kedves hallgatóim, vájtfülüek hada, menőbb lett a roller, mint az elektromos Lada.
Köszönöm, hogy hallgattok az év bármelyik napján, fontosak vagytok, mint a betü a könyv lapján.
Hogy ennyien lettünk újra, fel nem fogja ép ész. Hálás vagyok érte, én mondom ezt: Gépész.
Bár Odd Thomas kalandjainak nemsokára vége, remélem tetszett mind a végére érve.
A mikrofon nem némul el sohasem végleg. Olvasok még nektek, becsszóra, tènyleg.
Lesz még romantika, thriller a nap alatt, sci-fi, borzongás, van elég feladat.
Örülök,hogy új feliratkozókat is látok,
Mindenkinek Boldog Békés Karácsonyt és Újévet kivánok!
Nem sokkal azután, hogy hősünk, Odd Thomas előző kalandját túlélve különös
kísérőjével, Annamariával, és a pokoli birtokról megmentett kisfiúval,
Timmel megpihen egy tengerparti kisvárosban, az Annamariától kapott harang
megszólal. Oddot tehát újra szólítja a kötelesség. Hamarosan azt is megtudja,
miféle: egy parkolóban baljós kinézetű kamionra lesz figyelmes, amelynek
sofőrje kis híján megöli őt. Oddnak végül sikerül leráznia a támadót, de
paranormális képességei megsúgják, hogy nem hagyhatja annyiban a dolgot:
megérzi, hogy elrabolt gyerekek vannak életveszélyben, és ehhez valamiképp
a kamion vezetőjének is köze van. Odd új ismerőse, egy furcsa idős hölgy
társaságában veszi üldözőbe a sofőrt. Így jut el Nevada hegyei közé, ahol
minden eddiginél nagyobb veszedelemmel kell szembenéznie, ha meg akarja
menteni a gyerekeket; ugyanakkor minden eddiginél erősebb szövetségesekre is
talál.
Nem sokkal azután, hogy hősünk, Odd Thomas előző kalandját túlélve különös
kísérőjével, Annamariával, és a pokoli birtokról megmentett kisfiúval,
Timmel megpihen egy tengerparti kisvárosban, az Annamariától kapott harang
megszólal. Oddot tehát újra szólítja a kötelesség. Hamarosan azt is megtudja,
miféle: egy parkolóban baljós kinézetű kamionra lesz figyelmes, amelynek
sofőrje kis híján megöli őt. Oddnak végül sikerül leráznia a támadót, de
paranormális képességei megsúgják, hogy nem hagyhatja annyiban a dolgot:
megérzi, hogy elrabolt gyerekek vannak életveszélyben, és ehhez valamiképp
a kamion vezetőjének is köze van. Odd új ismerőse, egy furcsa idős hölgy
társaságában veszi üldözőbe a sofőrt. Így jut el Nevada hegyei közé, ahol
minden eddiginél nagyobb veszedelemmel kell szembenéznie, ha meg akarja
menteni a gyerekeket; ugyanakkor minden eddiginél erősebb szövetségesekre is
talál.
Nem sokkal azután, hogy hősünk, Odd Thomas előző kalandját túlélve különös
kísérőjével, Annamariával, és a pokoli birtokról megmentett kisfiúval,
Timmel megpihen egy tengerparti kisvárosban, az Annamariától kapott harang
megszólal. Oddot tehát újra szólítja a kötelesség. Hamarosan azt is megtudja,
miféle: egy parkolóban baljós kinézetű kamionra lesz figyelmes, amelynek
sofőrje kis híján megöli őt. Oddnak végül sikerül leráznia a támadót, de
paranormális képességei megsúgják, hogy nem hagyhatja annyiban a dolgot:
megérzi, hogy elrabolt gyerekek vannak életveszélyben, és ehhez valamiképp
a kamion vezetőjének is köze van. Odd új ismerőse, egy furcsa idős hölgy
társaságában veszi üldözőbe a sofőrt. Így jut el Nevada hegyei közé, ahol
minden eddiginél nagyobb veszedelemmel kell szembenéznie, ha meg akarja
menteni a gyerekeket; ugyanakkor minden eddiginél erősebb szövetségesekre is
talál.
Nem sokkal azután, hogy hősünk, Odd Thomas előző kalandját túlélve különös
kísérőjével, Annamariával, és a pokoli birtokról megmentett kisfiúval,
Timmel megpihen egy tengerparti kisvárosban, az Annamariától kapott harang
megszólal. Oddot tehát újra szólítja a kötelesség. Hamarosan azt is megtudja,
miféle: egy parkolóban baljós kinézetű kamionra lesz figyelmes, amelynek
sofőrje kis híján megöli őt. Oddnak végül sikerül leráznia a támadót, de
paranormális képességei megsúgják, hogy nem hagyhatja annyiban a dolgot:
megérzi, hogy elrabolt gyerekek vannak életveszélyben, és ehhez valamiképp
a kamion vezetőjének is köze van. Odd új ismerőse, egy furcsa idős hölgy
társaságában veszi üldözőbe a sofőrt. Így jut el Nevada hegyei közé, ahol
minden eddiginél nagyobb veszedelemmel kell szembenéznie, ha meg akarja
menteni a gyerekeket; ugyanakkor minden eddiginél erősebb szövetségesekre is
talál.
A kezdetben trilógiának indult regényfolyam ötödik (befejező?) kötetében ismét Golan Trevize,
az Alapítvány tanácsosa a főszereplő, ő az akinek döntenie kell a Galaktikus Birodalom jövőjéről.
A negyedik kötet végén döntött is, de a döntés pillanatában kételkedés fogta el, nem volt-e idegen
befolyás alatt. Hogy önmagát megnyugtassa elhatározza, hogy megkeresi az emberiség bölcsőjét,
a mitikus múltba süllyedt Földet, amelyről senki sem tudja, hogy valóság-e vagy mese. Vele megy
mítoszkutató tárgya, a tudós Pelorat, és Bliss a Gaia bolygó tökéletes társadalmának, illetve a
bolygó egészének képviselője, akit Trevize hosszú ideig ellenszenvvel figyel. A három utazó a föld
nyomait keresve bolygóról bolygóra repül, áthatolva a Tiltott világokon, megismerve a különböző
berendezkedésű társadalmak titkait. Útjukon számtalan veszélyt és kalandot élnek át, mégis mintha
titokzatos erő segítené őket. Solaria föld alatti országából egy akaratlan gyilkosság után, rejtélyes
emberfeletti képességekkel rendelkező gyermeket visznek magukkal. Végül megtalálják az elveszett,
lakhatatlanná vált Földet, sőt az a helyet is, ahonnan valamikor az emberiség útra kelhet a Galaxis benépesítésére.

From the publisher's feed

50 Listeners

13 Listeners

9 Listeners

9 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

3 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

4 Listeners

4 Listeners