A görögöknek a kultúra számos területén sokkal tartozunk, s nincs ez másképp a bor esetében sem. A többezer éves görög borkultúrát egyedül a Kaukázus térségi – ma főleg grúz, örmény – kultúra előzi meg időben, mivel a nemes borszőlő arról a vidékről terjedt el nyugat felé. Amikor a görögök több hullámban kirajzottak a mediterrán térségbe, Itália déli partjaira, majd a mai Dél-Franciaország és Spanyolország partvidékeire, s ott kolóniákat hoztak létre, mindenhová vitték magukkal a nemes borszőlőt. Innen, majd később a rómaiakkal, került tovább a szárazföld belsejébe. S milyen érdekes, hogy miközben az európai borkultúra gyökerei görögföldről sarjadtak ki, a mai hálátlan utókor alig tud valamit a görög borokról. A sztárolás továbbra is főként a franciákat, esetleg pár olasz bort illeti! Pedig a Római Birodalomban mindvégig nagy becsben tartották a görög borokat, Dél-Itália borvidékein a mai napig számos görög eredetű kiváló szőlőfajta található.

A bizánci uralom tovább segítette a folytonosságot, de Bizánc eleste után a mintegy 370 éves török fennhatóság – miként az egész Balkánon – , itt is rányomta a

bélyegét mindenre.

A függetlenségi harcok után a 19. században elindult némi fejlődés, de a további szinte folyamatos háborúskodások nehezítették a helyzetet, majd a század vége felé a görögöknél is megjelent a filoxéra.

A balkáni háborúk, aztán a két világháború pusztításai is hátrányosan érintették a görög borászatot. A II. világháború után nagyon lassan indult el a fejlődés, sokáig csak a nagyüzemileg előállított retsina bor jelentette a görög bort a világ számára, eközben testes sötét borok vándoroltak Európába feljavítóként.

Az igazi és egyben minőségi megújulás a 20. század végén kezdődött és az új évezred első évtizedeiben teljesedett be. Ennek a folyamatnak lehetünk tanúi manapság is. A mai adásban a görög borászat helyzetét elemezzük.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a görög palackokból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna