Gurulj be lassítva is!

Gurulj be lassítva is! #05


Listen Later

Hajdú B. István és Berkesi Judit arról beszélgetett, hogy a vasárnapi Nemzetek Ligája-meccs első felében a magyarok tompábbak voltak az oroszoknál, akik nem becsülték le a mieinket és alaposan felkészültek a Rossi-csapatból. Háromgólos vezetésnél azonban visszavettek a tempóból, a mieink viszont a szépítés után elhitték, hogy van keresni valójuk, és még az egyenlítésre is volt esélyük.
Hajdú B. István szerint fontos kérdés, hogy a magyar válogatott az október 8-i, szófiai Eb-selejtezőn is abban a bátor felfogásban fog-e játszani, amilyenben a Törökország ellen megnyert Nemzetek Ligája-meccsen, vagy a nagyobb tét miatt óvatosabban kezd. „Nagyon remélem, hogy a magyar válogatottnak van olyan önbizalma, hogy Bulgáriában is megpróbálja megszabni a játék ritmusát. Nem vagyunk favoritok, de hihetünk abban, hogy a játékosaink kvalitása és csapatszelleme alapján képesek lehetünk nyerni” – tette hozzá.
A beszélgetésben szóba került Szoboszlai Dominik jövője is. Hajdú B. István úgy véli, a 19 éves futballista alapkvalitásai alapján bármelyik nagy csapatban megállná a helyét, ha viszont az osztrák bajnokságból kiemelkedő Salzburgból olyan klubhoz igazol, amelyik nem dominál a mérkőzésein, akkor a párharcokban, a védekezésben, valamint a döntési és cselekvési gyorsaságban fejlődnie kell.
Az OTP Bank Liga 4. fordulója pénteken a Ferencváros–Paks mérkőzéssel kezdődik 20 órakor, a meccset az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti. A paksiaknál több játékos is koronavírusos, így a vendégek kérték a mérkőzés elhalasztását, amelybe a Fradi nem egyezett bele. Hajdú B. István szerint a Paks számára nem az jelenti a legfőbb problémát a mérkőzés előtt, hogy nem tud 11 játékost kiállítani, hanem hogy a csapatnál egy hete nem volt csoportos csapatedzés.
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Gurulj be lassítva is!By MTVA Podcast

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

2 ratings


More shows like Gurulj be lassítva is!

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

42 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

13 Listeners

Sportcast @index.hu by Index.hu

Sportcast @index.hu

1 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

21 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

444 by 444

444

21 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Szellem a palackból by MTVA Podcast

Szellem a palackból

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

2 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners