Gurulj be lassítva is!

Gurulj be lassítva is!

By MTVA PodcastSports
Download on the App Store

Gurulj be lassítva is! episodes

  • A jövő Fradija nyerte meg a bajnokságot Győrben?
    Minden lényegi kérdés eldőlt az OTP Bank Ligában, a Ferencváros zsinórban hetedjére lett magyar bajnok. Hajdú B. István és Berkesi Judit szerint a Puskás Akadémia erőn felül teljesített, míg a Fehérvár búcsúzását valahol törvényszerűnek lehet tartani. Hogy mi várható a nyári nemzetközi selejtezőkben, az új szezonban, és az NB II-es versenyfutásban, az ebből az adásból kiderül.
    34 min
  • Hajdú B. István: Két középcsapat játszott az EL-döntőben
    Minden kérdésre megkapjuk a választ, ami az NB I és az NB II küzdelmeit illeti, hiszen következik az utolsó forduló mindkét osztályban. Természetesen nem lehet elmenni a szerdai Európa-liga döntő mellett sem, amelyet a Tottenham nyerte meg, egy igen alacsony színvonalú meccsen a Manchester United ellen. Hajdú B. István a helyszínen közvetítette a finálét, Székely Dávidnak elmesélte személyes élményeit is.
    27 min
  • Túl radikális az MLSZ beavatkozása?
    Az elmúlt néhány nap közel sem volt eseménytelen a magyar futballban, hiszen a sajtó hangos volt az MLSZ új szabályzata, A Magyar Kupa döntője, vagy akár Böde Dániel meccs utáni tervei miatt is. Hajdú B. István és Berkesi Judit beszélgetett a magyar játékosok helyzetéről az NB I-ben, természetesen a Paks heroikus címvédéséről is, valamint sok kérdésre kaphatunk választ az OTP Bank Ligában a következő fordulóban.
    36 min
  • A legerősebb párosítások jöttek össze az európai kupadöntőkben?
    A Ferencváros és a Paks egymás után két meccset is játszik egymással, egyszer a bajnokságban, egyszer pedig a Magyar Kupa döntőjében, és nehéz eldönteni, melyik mérkőzés lesz a fontosabb, hiszen vélhetően mindkettő trófeáról dönt. Az európai kupaporondon is már csak a győztes kiléte a kérdés, mindhárom versenysorozat fináléjáról elmondta véleményét Hajdú B. István és Székely Dávid.
    32 min
  • Hajdú B. István: Ha a Puskás legyőzi a Fradit, a felcsútiak lesznek a favoritok
    A nemzetközi kupaporondon lejátszották az elődöntők első mérkőzéseit, a BL-ben a PSG-Arsenal és az Inter-Barcelona párharc is nyitott maradt, míg az EL-ben a Manchester United és a Tottenham már fél lábbal a döntőben érezheti magát. Az NB I-ben kis túlzással bajnoki döntőt játszik egymással a Ferencváros és a Puskás Akadémia, a címvédő zöld-fehérek elléphetnek 6 ponttal a felcsútiaktól, de vereség esetén pontazonossággal fordulhatnak az utolsó három fordulóra. Az esélyeket Hajdú B. István ezúttal Virányi Zsolttal latolgatta.
    28 min
  • A csodát végrehajtó Manchester United a Bilbaóval játszik Bilbaóért
    Egészen parádés fordítást láthattak az M4 Sport nézői, ha látták a Manchester United-Lyon Európa-liga negyeddöntőjének a visszavágóját, az Old Traffordon 5–4-re nyerő hazaiak bámulatos győzelméről beszélgetett Hajdú B. István Berkesi Judittal. Emellett szóba került Tímár Krisztián fehérvári érkezése, hiszen nekik a legnehezebb a sorsolása a véghajrára az NB I-ben, és csak négy ponttal előzik a kieső helyen álló Debrecent.
    35 min
  • Megállítja a lejtőn Szabó István a Nyíregyházát?
    A Költészet Napja alkalmából a Gurulj be lassítva is! aktuális része Berkesi Judit szavalásával indult, majd Hajdú B. Istvánnal kibeszélték Szabó István nyíregyházi kinevezését, valamint szóba került a Ferencváros zsinórban 30. veretlen derbije az Újpest ellen. A Bajnokok Ligája is a célegyeneshez érkezik hamarosan, Lőw Zsoltnak az RB Leipzig megbízott edzőjeként épp az a célja, hogy BL-helyre kalauzolja Gulácsiékat.
    32 min
  • Joggal óvott a KTE? Jön a derbi második felvonása
    A Kecskemét nagy bajba került a bennmaradást illetően a múlt heti Debrecen elleni vereségével, a lila-fehérek azonban megóvták a mérkőzést, Vajda Botond pályára lépése miatt. Többek közt erről az esetről is beszélgetett Hajdú B. István és Berkesi Judit. A hét közben kupafordulót rendeztek, kialakult a legjobb négy mezőnye a Magyar Kupában. Az Újpest vesszőfutása továbbra is tart az ősi rivális Ferencváros ellen, Bartosz Grzelak csapata azonban hétvégén megpróbálhat revansot venni, mert a bajnokságban is a bajnoki címvédővel játszik az Újpest.
    36 min
  • Nincs még lefutva a törökök elleni párharc
    Hajdú B. István és Berkesi Judit, valamint a Nemzeti Sportrádió kommentátora, Cseszregi Balázs mesélt a helyszínen átélt török-magyar mérkőzésről, amelyen sajnos két gólos hátrányba került a Marco Rossi csapata. A törökök kíméletlenül használták ki a helyzeteiket, míg a mieink a második félidőre elfogytak. A válogatottnak megvoltak azok az időszakai, melyek miatt még joggal lehet várni a visszavágót, szakértőink szerint azonban az elejétől fogva kezdeményezően kell játszani, ha legalább hosszabbításra szeretnénk menteni a párharcot.
    31 min

About Gurulj be lassítva is!

From the publisher's feed

Az M4 Sport hivatalos, labdarúgással foglalkozó podcastje, ami a világbajnokság idején a helyszínről, Katarból jelentkezik minden este.

More shows like Gurulj be lassítva is!

TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Sportcast @index.hu by Index.hu

Sportcast @index.hu

1 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

20 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Szellem a palackból by MTVA Podcast

Szellem a palackból

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by Kossuth Rádió Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

LEAK. by Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán

LEAK.

1 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Napközben by Kossuth Rádió

Napközben

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház by Kossuth Rádió Podcast

Rádiószínház

0 Listeners