Gurulj be lassítva is!

Gurulj be lassítva is!

By MTVA PodcastSports
Download on the App Store

Gurulj be lassítva is! episodes

  • Lehet úgy csapatot építeni, ha félévente jön új edző?
    Bár úgy tűnt, 2024 utolsó napja már nem hoz újdonságot a magyar labdarúgásban, Kubatov Gábor bejelentése Pascal Jansen távozásával kapcsolatban megcáfolta ezt a gondolatot. Hajdú B. István és Berkesi Judit értékelte a holland edző fél éves ciklusát a Fradinál, aki a New York City edzőjeként folytatja pályafutását. Ha már Amerika, szóba került Pap Marcell, egykori FTC-nevelés, aki egyetemi bajnoki címet ünnepelhetett Amerikában, és az is kiderült, miben különböznek az egyetemi bajnokság és az európai klubfutball szabályai. Természetesen megemlítettük a Haladás helyzetét is, amely időben rendezte adósságát, többek között a szombathelyi születésű Schäfer Andrásnak köszönhetően.
    41 min
  • Hajdú B. István: 2024 a realitás éve volt
    Az idei utolsó Gurulj be lassítva is! podcastben Berkesi Judit és Hajdú B. István visszatekintett a magyar labdarúgó-válogatott 2024-es évére, melynek középpontjában természetesen a nyári Európa-bajnokság volt. Az Eb, majd a Nemzetek Ligája eredmények kibeszélése mellett már szóba kerültek a jövő évi kihívások, hiszen 2025-ben a világbajnoki selejtező lesz a legfontosabb esemény Marco Rossi csapata számára.
    32 min
  • Mit adott nekünk az őszi szezon a labdarúgó NB I-ben?
    Már 17 fordulón túl vagyunk az OTP Bank Liga 2024/25-ös szezonjából, a téli szünet pedig jó lehetőséget biztosít szakértőinknek a meglepetésekben gazdag őszi szezon kibeszélésére. Szó esik többek közt a két fronton küzdő Ferencváros címvédési esélyeiről, a Diósgyőr dobogós helyezéséről, az újoncok teljesítményéről és az Újpest projektjéről is. Az adás végén kiderül, Berkesi Judit miként szavazott a FIFA Év játékosa-díjról.
    37 min
  • Kijelölték az utunkat a vb-re, szélsőséges Ferencváros-eredmények az Európa-ligában
    Minden futballrajongó tudja, hogy pontosan négy évtized után lehet ott Magyarország a labdarúgó-világbajnokságon 2026-ban. Az ellenfelek adottak, a portugál–dán Nemzetek-Ligája párharc győztese, Írország és Örményország ellen játszik a vb-részvételért Marco Rossi csapata 2025 szeptembere és novembere között.
    A héten Naby Keita szerződtetése okán címlapra kerülő Ferencváros a korábbi fölényes győzelmei után egy csúnya, 0–5-ös vereségbe szaladt bele a görög PAOK ellen az Európa-ligában.
    A válogatott vb-selejtező csoportjáról, és a zöld-fehérek súlyos vereségének okairól ezúttal Hajdú B. István és Székely Dávid beszélgetett.
    28 min
  • 13 éve nem történt olyan a Ferencvárossal, mint ami Debrecenben, Kerkez készen áll a szintlépésre?
    Debrecenen volt a világ szeme december 5-én, hiszen a magyar női kézilabda-válogatott és a DVSC is egy időben játszott a cívisvárosban, ennek hátteréről ezúttal is Hajdú B. István és Berkesi Judit beszélgetett. Ami a labdarúgást és a Nagyerdei Stadiont illeti: A Debrecen vélhetően az év meccsén 5–4-re legyőzte a Ferencvárost, többek közt Bárány Donát 17 perces mesterhármasának köszönhetően. Szóba került Kerkez Milos, aki zseniális formában játszik a Premier League-ben, míg a Liverpool nagy skalpokat gyűjtött, melyből Szoboszlai Dominik is kivette a részét.
    40 min
  • Fel lehet pörögni az NB I-re egy Európa-liga diadal után?
    A Dinamo Kijev után a Malmö együttesének is négy gólt lőtt a Ferencváros az Európa-ligában, zsinórban harmadik győzelmével pedig már karnyújtásnyira van attól, hogy bebiztosítsa legalább a rájátszást érő helyek egyikét az El-ben. Berkesi Judit és Hajdú B. István arról beszélgetett, mekkora motivációt adhat a Fradi játékosainak a nemzetközi kupaporondon való szereplés, és ez milyen hatással lehet a bajnokikra történő hozzáállásra. Szóba került a Bajnokok Ligája is, hiszen a félelmetes formában játszó Liverpool magabiztosan verte a sérültekkel tizedelt, és a formán kívül játszó Kylian Mbappéval felálló Real Madridot.
    34 min
  • Öt éves a válogatott otthona, hamarosan eldől mi lesz az ezredik válogatott mérkőzés tétje
    Már csak két mérkőzés van hátra a 2024-es Nemzetek Ligája sorozatból a magyar válogatott számára. Hollandiával idegenben, Németországgal a pénteken az átadásának ötödik évfordulóját ünneplő Puskás Arénában mérkőzik Marco Rossi csapata. Hajdú B. István és Berkesi Judit felelevenítette legkedvesebb emlékeit a válogatott otthonáról, majd kiemelték, a novemberi mérkőzések nagyban befolyásolják, mi lesz az első 2025-ös találkozó tétje a mieink számára – amely a magyar válogatott történetének 1000. mérkőzése lesz. Szóba kerül a Kecskemét és a Debrecen NB I-es kiesési rangadója, és a mostani válogatott keretből kimaradó játékosok helyzete.
    34 min
  • Olyan jól alakult a forgatókönyv, hogy csak fölényes győzelem lehetett a vége
    A Ferencváros rég nem látott magyar sikert aratott nemzetközi kupamérkőzésen, hiszen 4–0-ra nyert Hamburgban a Dinamo Kijev ellen. Szóba került többek között a 20 éves Kaján Norbert, aki múlt vasárnap még az NB II-ben játszott bajnokit, csütörtökön viszont látványos szólójával és bődületes kapufájával hívta fel magára a figyelmet az Európa-ligában. A Fradi győzelméről, a magyar válogatott keretéről, és arról, hogy milyen újítások várhatóak az M4 Sport Péntek esti foci című műsorában, Székely Dávid és Hajdú B. István beszélgetett.
    29 min
  • Topligás csapat ellen játszotta legjobb idei meccsét a Ferencváros
    A Gurulj be lassítva is! aktuális részében Hajdú B. István és Berkesi Judit a Ferencváros csütörtöki győzelmét vesézte ki az Európa-ligában, hiszen a magyar rekordbajnok a francia Nice ellen szerezte meg első pontjait az EL-ben. A siker kulcsa a bátor összeállításban és a jó egyéni teljesítményekben rejlik, talán most kezd beérni Pascal Jansen munkája? Erre a kérdésre is választ kapunk, mint ahogy arra is, milyen következménye lehet a Debrecen és a Fehérvár gyenge szereplésének az NB I-ben, és hogy Gera Zoltán mire lehet képes első élvonalbeli megbízatásán vezetőedzőként. Szóba kerül a magyar női válogatott is, amely Skócia ellen vív fontos mérkőzést az Európa-bajnoki szereplésért.
    36 min
  • Hajdú B. István: Döntő kérdés, hogy mi szerezzük meg a vezetést
    Négy ponttal gazdagodott a magyar válogatott az októberi Nemzetek Ligája mérkőzéseken, és ismét a nyári Európa-bajnokság előtti formáját mutatja Marco Rossi nemzeti csapata. Hollandia és Bosznia ellen is Hajdú B. István volt a mérkőzés kommentátora, míg Berkesi Judit helyszíni riporterként volt jelen, így az adásban szó esett a boszniai körülményekről, majd az újonc játékosok csapatba integrálásáról, valamint a novemberi zárómérkőzések jelentőségéről.
    31 min

About Gurulj be lassítva is!

From the publisher's feed

Az M4 Sport hivatalos, labdarúgással foglalkozó podcastje, ami a világbajnokság idején a helyszínről, Katarból jelentkezik minden este.

More shows like Gurulj be lassítva is!

TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

51 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Sportcast @index.hu by Index.hu

Sportcast @index.hu

1 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

20 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Szellem a palackból by MTVA Podcast

Szellem a palackból

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

52 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by Kossuth Rádió Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

LEAK. by Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán

LEAK.

1 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Napközben by Kossuth Rádió

Napközben

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház by Kossuth Rádió Podcast

Rádiószínház

0 Listeners