A legjobb talán az lenne, ha a szociáldemokraták ragaszkodnának a gazdasági, jóléti és elosztási kérdésekben képviselt álláspontjukhoz, és nem próbálnának meg versenyre kelni a szélsőjobboldal által diktált, bevándorlás-ellenes narratívával – vélekedik Labanino Rafael politológus, a Konstanzi Egyetem tudományos munkatársa a szeptemberi parlamenti választás után Svédországban kialakult helyzetről.

A szeptember 11-i választást követő leggyakoribb kommentárokkal szemben valójában nehéz lenne jobboldali áttörésről beszélni a svéd politikában. Valódi változást a szélsőjobboldali Svéd Demokraták újabb néhány százalékpontos erősödése jelentett, és legfőképpen az, hogy a jobbközép hagyományos fő ereje, a Mérsékeltek hajlandónak mutatkoztak szövetségre lépni a szélsőjobboldallal. Ez alapozta meg a jobboldal szűk parlamenti többségét. Velük szemben azonban továbbra is erősek maradtak a szociáldemokraták, akik Magdalena Andersson vezetésével visszatértek 30 százalék fölé. Bár a 40-50 százalékos sávon belüli szociáldemokrata választási eredményeknek alighanem vége, Labanino Rafael ehhez hozzáfűzte, hogy más országokban is szétaprózódott a pártrendszer az elmúlt két-három évtizedben, és e folyamat során a balközép pártok nagyon érzékeny veszteségeket szenvedtek. Ehhez képest a svéd szociáldemokraták továbbra is centrumpozíciót töltenek be, abból a szempontból, hogy nem csupán a baloldal vezető ereje maradtak, de a törékeny jobboldali blokk fő kötőanyaga is a szociáldemokratákkal szemben felvett pozíció.

Annak megértéséhez, hogy mihez képest jelentett változást a 2022-es választás, Labanino Rafael részletesen bemutatja a szociáldemokraták baloldali értékeken alapuló, de sajátos politikai pragmatizmussal kivitelezett, az osztálykompromisszumokra és a választói koalíciók kialakítására épülő több évtizedes stratégiáját. A svéd modell kialakításában nagy szerepet játszottak egyebek mellett a szakszervezetek, és Labanino Rafael arról is beszél, hogy a szakszervezetek és a Szociáldemokrata Párt viszonya is pragmatikus, egyensúlyi jellegű volt. Bár szoros volt az együttműködés, mindkét fél autonóm szereplő maradt. Szó esik arról is a beszélgetésben, hogy a svéd „harmadik utas” szociáldemokrácia mennyire mást jelentett, mint a brit és a német „harmadik út”, s hogy éppen az volt a lényege, hogy a jóléti modellt, amennyire csak lehet, megőrizzék, még ha a gazdaságpolitikában történtek is elmozdulások a hagyományos baloldali irányvonaltól.

A svéd szociáldemokraták az elmúlt 108 évben minden parlamenti választást megnyertek, és az elmúlt 90 évből csak 17-et töltöttek ellenzékben. Ezért számít különleges fejleménynek, hogy a 2022. szeptemberi választást követően nem folytathatták a kormányzást. Mindazonáltal egy sok belső feszültséggel bíró jobboldali koalícióval szemben vehetnek most fel markáns ellenzéki pozíciót. Az igazi veszélyt az jelenti a szociáldemokratákra nézve, hogy a Svéd Demokraták jóléti sovinizmusa sokak számára lehet vonzó, ők ugyanis a bevándorlás-ellenességet baloldali szociálpolitikai ígéretekkel kapcsolják össze. Ebből a szempontból nagy kérdés az, hogy a szociáldemokraták az elosztási kérdések felé tudják-e ismét terelni a politikai élet meghatározó vitáit, háttérbe szorítva a bevándorlás ügyét.