Mostmár kutatások is alátámasztják, hogy az okostelefonok megjelenésével és azokhasználatával jelentősen romlik a fiatal korosztály agyi működése. A SemmelweisEgészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője szerint előszörfordul elő az emberiség történetében, hogy egy generáció rosszabbul teljesít,mint az elődei. A Z generációnál, azaz az 1995 után születetteknél ezbekövetkezett. Pöltl Ákos azt mondja, egy emberi agy a 20-as éveink közepérealakul ki teljesen. Ha bizonyos ingereket nem kap meg gyerekkorban, akkor sokfontos képesség rosszul vagy egyáltalán nem tud kifejlődni. A szakember arrahívja fel a figyelmet, hogy 3 éves kor alatt a gyereknek egyáltalán nem lehetnetalálkoznia digitális képernyővel, ehhez képest Magyarországon már az egyórához közelít egy egyéves gyerek képernyőhasználata. Öröm az ürömben, hogy"digitális detox-szal" lehet javítani a rossz folyamatokon.Sokatmondó tény, hogy a globális tech cégek vezetőinek gyerekei kiscsoportos,speciális iskolákba járnak és nem a digitális eszközök használatárafókuszálnak. Mindez nem azt jelenti, hogy a fiatalok egyáltalán ne használjanakdigitális eszközöket, hanem azt, hogy iktassanak be olyan dolgokat(zenetanulás, sport, analóg könyv olvasása, stb), amelyek jobban tudják fejleszteniaz agyi képességeket.