Kék Egyenlőség

Több évszázadra volt szükség ahhoz, hogy a családban megkérdőjelezhetetlen tekintélyként és a fegyelmező funkció megtestesítőjeként megjelenő férfitől eljussunk a párkapcsolatban és a családban az érzelmi egyensúly fenntartásában is szerepet vállaló, empatikus férfiig.

Ezzel párhuzamosan a személyközi viszonyainkból is folyamatosan párolog el az erőszak, az agresszió, ennek ellenére a 20. század mégis minden korábbinál több áldozatot követelő fegyveres konfliktusokat, háborúkat, népirtásokat hozott. Hadas Miklós szociológus Fáber Ágoston kérdéseire válaszolva erre a látszólagos ellentmondásra is magyarázattal szolgál.

Az elmúlt évtizedekben a társadalmi világról alkotott tudásunkat, gyakran a többi tudományág rovására, a pszichológia erősen meghatározta. Pedig ez is csak egy tudomány a sok közül, többféle egymás melletti paradigmával és irányzattal, ahogyan az érvényes pszichológiai tudás is alakul, változik. A „mainstream” pszichológia diadalmenetéről és a pszichológiát mint diszciplínát reflexióra késztető kritikai pszichológia mozgalmáról Csányi Gergelyt, Fáber Ágostont és Kiss Kata Dórát kérdezte Czabán Samu.

A szociodráma módszere Magyarországon egyre népszerűbb, gyökerei ugyanakkor egészen Jacob Moreno munkásságáig, nagyjából egy évszázaddal ezelőttig nyúlnak vissza. Olyan egyszerre tudományos és terápiás eszközről van szó, amely a pszichodrámával ellentétben nem az egyént, hanem létező közösségeket és ezek problémáit állítja középpontba, ezek feldolgozását és az adott társadalmi csoport konstruktívabb társas működését segíti elő bizonyos kitalált történetek, mesék színre vitelével. A szociodráma múltjáról, jelenéről és jövőjéről Horváth Katával beszélgettünk.

A szociodráma elsősorban létező közösségek – például gyermekotthonokban élő gyerekek vagy egy faluközösség – problémáinak feltárásában és megoldásában nyújt segítséget. A pszichológiával és a pszichoterápiával szemben nem az egyént, hanem a közösséget állítja a tudományos és terápiás tevékenység középpontjába, vagyis a csoport tekinthető alapegységének, ezáltal a mai korra jellemző individualizálódással is igyekszik szembemenni: az egyén jólléte nem elválasztható annak a csoportnak a kiegyensúlyozott és demokratikus működésétől, amelybe beágyazódik, ahogyan az egyéni változások is folyamatosan visszahatnak az adott csoport folyamataira. A Kék Egyenlőség podcast adásában Horváth Katát kérdezte Fáber Ágoston a szociodráma működéséről, céljairól és emberképéről, illetve arról a történelmi korról, amelyben létrejött.

Az érzelmek sajátos természetéből fakad, hogy nem fogadnak szót nekünk. Könnyű mondani, hogy szeresd a tested, de ettől ez még nem fog egy csapásra bekövetkezni. Nemrég megjelent könyvében Réz Anna arra hívja fel a figyelmet, hogy érzelmeink nem a semmiből jönnek, a bűntudat és a szégyen gyakran a társadalomban gyökerezik. Szégyellni a testünket vagy bűntudatot érezni anyai teljesítményünk miatt nem természettől való érzelmek, hanem a környezet elvárásaiból erednek.

Erre épül ma rá a haladó középosztály bűntudatjárványa. A modern eredendő bűn, hogy az életmódunkat, minden kényelmével és frusztrációjával együtt egy olyan világrend alapozza meg, amely nem tud fennmaradni mások kizsákmányolása nélkül. Egyre inkább egyéni felelősségként élünk meg olyan globális válságokat, mint a klímaváltozás, de attól még, mert a választott képviselőink nem tudják megoldani ezt a feladatot, mi sem fogjuk tudni megoldani „okosba” – mutat rá Réz Anna. Ellenben, Réz szerint, ha megszabadulunk a bénító bűntudattól, elkezdhetünk megálmodni egy a mostaninál jobb társadalmat.

Hasznosságelvű társadalmunkban, amelyben mindenki csak gépnek tekinti magát és másokat, azokra az emberekre nézünk fel, akik mindent akaratuknak és előzetes terveiknek rendelnek alá. Mit árul ez el arról, hogy miképpen viszonyulunk a világhoz? A folyamatos átalakítás helyett nem az jelent-e egy magasabb szintet, amikor valaki képes akaratát az adott életkörülményekhez igazítani? Réz arra is felhívja a figyelmet, hogy az életet inkább végig kéne szörfözni, engedelmeskedni a hullámoknak, és nem kettévágni az óceánt. Talán az akaratgyengeség nem is gyengeség, sokkal inkább bölcs elengedés, ami örömmel, spontaneitással és rugalmassággal ajándékozza meg az embert.

Beszélgetés Forgács Bálint kísérleti pszichológussal és babakutatóval a kognitív tudományról

A 21. századi pszichológia erősen kognitív irányultságú, de felmerül a kérdés: mit is jelöl a manapság oly divatos kognitív jelző?

A pszichológia összes ága evidenciának kezeli, hogy létezik az embernek egy olyan belső világa, érzései és élményei, amelyek megfelelnek az idegi folyamatoknak, a kognitív tudományon belül azonban izgalmas viták zajlanak a legalapvetőbb mentális folyamatok természetéről. A beszéd készségével születünk-e, hogyan működik a gondolkodás, és egyáltalán, vannak-e az embereknek belső tapasztalataik? Jó analógia-e a számítógép az emberi információfeldolgozásra? És mit jelent, hogy a babákba tanuló gép van beültetve, vagy hogy természetes pedagógiai érzékkel születünk? Forgács Bálint kísérleti pszichológussal és kognitív tudóssal, az ELTE Babalabor docensével beszélget Czabán Samu és Balogh Dávid.

A kognitív kísérleti pszichológia alapvető állítása, hogy létezik egy anyagtalan belső világ, amit leírhatunk és modellezhetünk, még akkor is, ha az adatgyűjtés teljesen materiális és objektív. A kognitív pszichológia olyan alapvető kérdésekre is keresi a választ, hogy mit jelent a belső tapasztalás, a gondolkodás vagy az emlékezés. Mindezen pszichés világ valami, amit mindannyian átélünk. De a kutatók sem tudják pontosan, mi is az a tudat, és mennyire tudatos az emberi döntéshozatal. Lehet, hogy sikerül egyszer egy olyan jó információfeldolgozási leírását adni az érzelmeknek, hogy érezni fognak a számítógépek? 

A családterápiás szemléletnek a szociális környezetbe belevetett ember áll a középpontjában. A család a társadalmi alkalmazkodást segítő szövetség, amely jelenleg átalakulóban van, ez az átalakulás pedig sok kérdést vet fel. Válságban vannak-e a családok, és milyen családi életciklusokon megy keresztül egy ember?

Ha felismerjük a családba épített szükségszerű krízisek és egyensúlyváltozások természetét, könnyebben megértjük a saját problémáinkat is. Mi az ADHD és az anorexia családterápiás olvasata? Czabán Samu a családterápiás szemléletről és sok más dologról Iring Zoltánnal beszélget. 

A tapasztalatok és a kutatások is azt mutatják, hogy a gyerekekkel folytatott egyéni terápia hatására átmeneti javulás következik be, de amint visszakerülnek a családjukba, visszaesést mutatnak, vagy tünetváltás történik, ami ugyanolyan súlyos. A gyermekterápiák következményeként idővel nyilvánvalóvá válik, hogy a gyerek mentális zavarainak kiváltásában és fenntartásában az adott család sajátos működése központi szerepet játszik. Ez újfajta szemléletmódot tesz szükségessé, olyat, amely a terápiák fókuszát az egyénről (a gyerekről) a család működésére helyezi át. Itt egy körkörös értelmezése történik a mentális életnek, amiben a családtagok kölcsönösen hatnak egymásra. Ez a körfolyamat hoz létre konfliktusokat, meghatározott állapotokat és olyan családi pozíciókat, amelyekbe rendszeresen belekerülünk. Ha megértjük a kölcsönösen determináló tényezőket, a folyamatba belenyúlva tudunk változtatni az egyének helyzetén.

A családi életciklusmodell a fejlődési folyamatokat is átviszi az egyéni szintről a közösségi szintre. Családi életünkben is normatív, azaz szükségszerűen bekövetkező krízisek vannak kódolva, amelyek csak egy új egyensúly létrehozásával oldhatók fel. Azok az érzelmi igények például, amelyek egy párkapcsolatban megjelennek, nem biztos, hogy ugyanúgy kielégíthetőek lesznek egy gyerekkel együtt – itt tehát új módon kell megtanulunk egymáshoz viszonyulni. A családterápiás szemlélet emellett elfogadja, hogy vannak születési különbségek, például egyes gyerekek temperamentumuk alapján sérülékenyebbek, érzékenyebbek lehetnek, mint mások, de a végső kérdés itt is mindig az: hogyan tud a környezet reagálni mindezen sajátosságokra? Egy gyerek számára egyszerre kell stabilitást és folytonosságot, illetve rugalmasságot biztosítani, ami bár nehéz, de korántsem lehetetlen feladat.

„Baszki, ez az élet? Erről beszéltetek? De hát ez marha jó!”

A bipoláris hangulatzavar a népesség nagyjából 1 százalékát érinti közvetlenül, családjukon keresztül pedig ennél jóval több embernek van róla közvetett tapasztalata. A Kék Egyenlőség továbbra is szem előtt tartja azt a fontos szempontot, hogy a mentális problémákat és betegségeket az érintettek bevonásával próbáljuk megérteni. A mai adásban Fáber Ágoston kérdezte Melocco Annát arról, hogyan néz ki a bipoláris zavar belülről, és hogyan változik meg az én és a környezet érzékelése a diagnózist követően és a sikeres kezelés hatására.

Hogyan éli meg a mindennapokat, a depresszív és a felhangolt szakaszokat valaki, aki bipoláris hangulatzavarral küzd? (Egy elgondolkodtató írás erről itt olvasható.)  Miért kezdi el már kiskorától fogva szimulálni, hogy jól van, ha mégsem? Majd jóval később hogyan jut el terápiába, és nem tartja-e vissza ettől az, hogy a kezelés hatására egy olyan belső és külső világ tárulhat elé, amelyet nem ismer? És hogyan függ össze mindez a gyerekvállalással kapcsolatos dilemmákkal? Egy bipoláris zavarral élő érzés- és gondolatvilágába kalauzol el minket Melocco Anna, aki a sikeres kezelés hatására már nem szenved a korábbi hangulatingadozásoktól, és bár ma úgy gondolja, ha gyereke születne, már nem „rontaná el”, mégis teljesnek érzi az életét gyerek nélkül is. Ítélkezésmentes és empátiával teli műsorhallgatást kívánunk mindenkinek.

Ma már a fiatalok 80 százaléka azt vallja, a mindennapi életére hatással van a klímaváltozás, így különösen fontos, hogy a segítő szakma ezeket a nehéz érzéseket hogyan értelmezi. Ami a felszínen megjelenik, az a szorongás, de a klímapusztításhoz kapcsolódó nehéz érzések alapja egy mély veszteségélmény, amely abból fakad, hogy a világ, ahogyan mi ismerjük, átalakulóban van. A Kék Egyenlőség legújabb adásában Csapó Krisztina gyászkísérővel beszélgettünk a klímagyászról és a mélyadaptációról.

A klímagyászcsoportokban a veszteségek különböző rétegeit veszik végig a résztvevők, és itt segítséget, eszközöket is kapnak a feldolgozáshoz. A legáltalánosabb szint a közös (kollektív) veszteségeink szintje, mint például a biztonságérzet vagy a jövőbe vetett bizalom elvesztése. Minél többet fektetett valaki a jövőjébe, annál nagyobb a veszteségélménye, amire a természetes reakció a gyász. Ezután jönnek a személyes gyászok, például egy kapcsolat vagy egy családtag elvesztése, amelyeket felszínre hozhat a friss veszteség, majd a transzgenerációs örökségek, illetve egy őszinte beszélgetés a halálról, az ahhoz kapcsolódó gondolatokról, érzésekről. Ezekre az alapokra épül az aktuális klímagyász feldolgozási folyamata, amelyben a mélyalkalmazkodás mint egyfajta megküzdési stratégia a tapasztalatok szerint igen sokat segít. Krisztina azonban kiemelte, hogy a gyász nem olyasmi, amitől meg kellene szabadulnunk, a gyász maga a gyógyulási folyamat, és sok esetben elkísér egy életen át. Meg lehet azonban tanulni együtt élni vele úgy, hogy ne uralja az életünket.

Krisztina szerint, ha elengedek valamit, amivel ártok, jót teszek a Földnek, de magamnak is. Komoly probléma, hogy a fiatalok aránytalanul súlyos bűntudattal küzdenek. Részei a fogyasztói társadalomnak és ezáltal a problémának, ezt látják, de egyszerűen nem tudnak nem ártani. Megfigyelése szerint a „klímaszorongás” pont a klímaaktivisták és a környezettudatosan élők körében a legerősebb, ami nem meglepő, hiszen mindent megtesznek a változásért, ennek azonban vajmi kevés eredményét látják. Nehéz szembesülni a saját hatóképességünk korlátaival, ráadásul a folyamatok, amelyeknek az irányát meg szeretnénk változtatni, szinte felfoghatatlan léptékűek. A motiváció megválasztása a mentális egészség megőrzésében kulcskérdés: ha a klímaváltozás megállítását tűzöm ki célul, szorongani fogok, mert nem fog menni. A saját hatókör tudatosítása, a már bekövetkezett és nagy valószínűséggel a jövőben bekövetkező veszteségek elgyászolása segít a jelenre fókuszálni. Ha azt a célt tűzzük ki, hogy a természettel összhangban éljünk, és a motivációnk a helyesnek érzett, önazonos cselekvés, akkor a pszichés teher jelentősen csökken.

Évadzáró adás Czabán Samuval és Fáber Ágostonnal intimitásról, pozitív pszichológiáról, valamint a világ megváltoztatásáról

A Kék Egyenlőség második évadát lezáró podcastban a két házigazda, Czabán Samu és Fáber Ágoston beszélget a megszokottnál kötetlenebb formában, mégis fontos kérdésekről. Szóba kerül a párkapcsolatok történeti átalakulása,meggyengülése, de nem feledkeznek meg a "párkapcsolati piac" csapdáiról sem. Megbeszélik a pozitív pszichológia lehetséges mellékhatásait és végül azt is, hogy kizárja-e egymást a világ megváltoztatására való törekvés és a világgal kapcsolatos szemléletünk kognitív átkeretezése.

Az idei utolsó adást a következőkkel ajánlják:

Röviden visszatekintünk az évre, majd belecsapunk a lecsóba. Először azt elemezzük, mitől váltak törékenyekké a mai párkapcsolatok? Míg egy „tradicionális” házasságban senki sem várta a másiktól, hogy őt boldoggá tegye, ma már szinte bármikor ki lehet lépni egy kapcsolatból arra hivatkozva, hogy az egyik fél nem érzi jól magát benne. Ez végül olyan radikális bizonytalanságot teremt, amely a feleket arra készteti, hogy folyamatosan egymás aktuális érzéseiről kommunikáljanak, miközben a párkapcsolatokat számos egyéb ellentmondás is feszíti. Az adás során ezt az új, társadalmi változások miatt nagyban átalakult párkapcsolati piacot elemezzük, annak nehézségeivel és csapdáival.

Ezt követően röviden kitérünk a pozitív pszichológiai megközelítésre és arra, hogy a boldogság elvárása mennyire általánossá vált a mai világban. Már a saját boldogtalanságunk miatt is boldogtalanok vagyunk, pedig közös és fenntartható jóllétünket nem feltétlenül a pozitív érzelmek garantálják. A harag is lehet építő társadalmi mozgalmak alapja, ahogyan a szenvedés sem feltételül öncélú. Az érzelmeink ráadásul bele vannak ágyazva a társadalom szövetébe, nem lehet csak úgy pozitív gondolkodással megszüntetni a politikai elnyomás vagy egy rossz munkahely kiváltotta szorongást. Végül a kritikai pszichológia egyik alapproblémájára térünk rá: mi az oka a sok pszichés szenvedésnek az emberek életében, és vajon az életkörülményeinket kell-e átalakítanunk ennek csökkentéséhez, vagy elég csak a gondolkodásunkat megváltoztatni?

Írásaink, amelyek a beszélgetésben szóba kerültek:

Fáber Ágoston: Párkapcsolati nehézségek – történeti és társadalomkritikai nézőpontból (Bővebben kifejtve a Replika folyóiratban: Az autotelikus párkapcsolatok és a gyerekvállalás mint „metaprojekt”)

Fáber Ágoston: A pozitív pszichológia indiszkrét bája

Czabán Samu: Miért érezzük rosszul magunkat a mai kultúrában, és kiút-e belőle a pszichológia? 1. és 2. rész

Ha tetszik a Kék Egyenlőség, olvasd el kampányunkat, és támogass minket.

A közösségi pszichiátria életcélok mentén dolgozik, miközben a lehető legnagyobb mértékben támaszkodik a közösségi erőforrásokra és a természetes segítőkre. Alapja, hogy a befogadó közösség mindannyiunkat gyógyítja. Dr. Harangozó Judit pszichiáterrel, az Ébredések Alapítvány vezetőjével és Gallai István tapasztalati szakértővel beszélget Czabán Samu.

A legnehezebb, hogy akinek hatalom van a kezében, ne akarjon élni vele – ezt tudatosan gyakorolni kell. A betegek is másmilyenek attól, hogy mellérendelt viszonyban vannak a pszichiátrián dolgozókkal. A hanghalló csoportokon keresztül pedig a sorstárs segítők a saját tapasztalataikat felhasználva is gyógyítanak.

Nem éljük meg az érzéseket, ezáltal megmenekülünk a traumák hatásaitól, ez pedig előzménye a pszichózisnak. Helyes fogalom-e a szkizofrénia, és mit lehet kezdeni azzal, akinek nincs problémabelátása? Gallai István tapasztalati szakértő a hanghallás-jelenségekkel való foglalkozásra, a hangok elfogadására, értelmezésére és a hangokkal való viszony megváltoztatására törekszik.

A hanghalló személyek külső, reális hangforrás nélkül is hallanak hangokat, amelyek azonban teljesen valóságosnak tűnhetnek számukra, és sokszor ellenségesek, ijesztőek, utasításokat adnak. A hallucinációk és a hanghallások viszont valamilyen módon kapcsolatban állnak a bennünk lévő traumákkal és komplexusokkal, megértésükkel közelebb kerülhetünk önmagunkhoz és a gyógyulásunkhoz is. István elmeséli saját történetét a skizofréniával, a közösségi pszichiátriával és a hanghalló csoportokkal kapcsolatban szerzett tapasztalataiból kiindulva. Dr. Harangozó Judit pedig a közösségi pszichiátria elveiről, gyakorlatáról és kihívásairól beszél.