Kék Egyenlőség

Szántó-Féder Ágnes gyermekpszichológussal, mozgásfejlődéses pszichológiai irányzat képviselőjével az Aktív gyerek, gondolkodó felnőtt című, nemrégiben megjelent könyve kapcsán az elméleti alapokról, az irányzat gyerekképének lényegéről és bevett gyakorlatok (hasaltatás, babaúszás, hordozás) problematikus voltáról is beszélgettünk.

A szabad mozgásfejlődéses pszichológiai irányzat Pikler Emmi családorvos nevéhez kötődik, akinek a Mit tud már a baba? című, 1936-ban megjelent könyve valódi klasszikus lett.  Szántó-Féder Ágnes a szabad mozgásfejlődéses pszichológiai irányzat Franciaországban élő aktív képviselője. Az irányzat elsősorban a kisgyerek ideális mozgásfejlődését tartja szem előtt. Szakít azzal a vélekedéssel, miszerint a gyerek mozgása természetéből adódóan ügyetlen lenne, ahogyan azzal a felfogással is, hogy a gyerek kizárólag a szülő impulzusaira reagál. A kisgyereket már születésétől fogva aktívnak, kommunikatívnak és a maga fejlettségi szintjén kompetensnek tekinti, akinek a mozgása harmonikusan fejlődik, amennyiben kialakítjuk számára a megfelelő környezetet ahhoz, hogy a különböző mozgásformákat és testhelyzeteket megtapasztalhassa és elsajátíthassa. Az irányzat alapelveiből kiindulva ugyancsak kitérünk olyan konkrét és nem ritkán megosztó gyakorlatokra, mint a hasaltatás, a babaúszás vagy a kendős hordozás.

Szántó-Féder Ágnes az általa elmondottakat több rövid videóbejátszással is szemléltette, ezek a beszélgetés youtube-os változatában láthatók az Új Egyenlőség YouTube-csatornáján.

Szántó-Féder Ágnes Aktív gyerek, gondolkodó felnőtt című könyve, amely a beszélgetés apropóját is adta, megrendelhető a Syllabux Kiadó honlapján.

Beszélgetés Sheldon Kopp amerikai pszichiáter Ha Buddhával találkozol az úton, öld meg! című könyvéről

A titok az, hogy nincs titok. Minden az, aminek látszik, semminek sincs rejtett jelentése. Filozófia, vallás, hazafiasság, megannyi üres bálvány. Életünknek csupán annyi értelme van, amennyivel mi magunk felruházzuk. Senki se nagyobb senki másnál. Aki felnőtt, annak nincs se apja, se anyja, csak testvérei. Sheldon Kopp amerikai pszichiáter Ha Buddhával találkozol az úton, öld meg! című könyvéről beszélget Czabán Samu, az Új Egyenlőség szerzője Balogh Dávid orvossal és Csaba Benedek pszichológussal a Tilos Rádió Haza és haladás című műsorában.

Miért olyan nehéz változni, és mit kockáztat az, aki pszichoterápiába megy? Hogyan viszonyuljunk a végességhez, és mi van, ha nincs létezésünknek mélyebb értelme? Mit jelent a megvilágosodás, és van-e egyáltalán valódi változás? Sheldon Kopp könyvében izgalmasan keveredik a pszichoterápia, a különböző keleti spirituális hagyományok és az egzisztencializmus. Kopp szerint pszichés problémáinkhoz sokszor előnyök kötődnek, és nem is igazán akarunk változni. Eközben manapság minden embernek meg kell küzdenie személyes identitásáért, amihez el kell mondanunk saját történetünket. A szekularizált világban a pszichológusok segítik az embereket ezen az úton, mint régen tették ezt a sámánok, a guruk és a vallási vezetők. Ezért az emberek pszichoterápiás zarándokútra indulnak. Sokszor azonban külső válaszokat keresünk, miközben a pszichológusok is csak emberek, akik kívülről nem tudnak megváltani minket. Nehezíti a helyzetet, hogy felnőtt korunkra el kellett titkolnunk lényünk egy jelentős részét, hogy mások elvárásainak megfeleljünk. Az öncsonkításért azonban nagy árat kell fizetnünk, mert senki sem engedheti meg, hogy önmaga bármely részéről lemondjon. Az embernek a teljes egésze értékes, amiben még a gonoszság is benne van.

Mai adásunkban Fehér Tibor pszichológussal beszélgettünk néhány, a pszichológiával és főként a klinikai és kritikai pszichológiával kapcsolatban felmerülő dilemmáról, illetve ennek értéktartalmairól, továbbá arról is, hogy égető szükség lenne arra, hogy mindezekről a pszichológus társadalom is élénk és folyamatos vitát folytasson.

A pszichológia a nyilvánosságban sokszor megbízható tanácsok tárházaként jelenik meg, azonban hasonlóan más tudományterületekhez, ez a tudás is történetileg beágyazott. A pszichológia egyre megalapozottabb tudása, megint csak más tudományterületekhez hasonlóan, különböző irányzatok harcából, versenyfutásából bontakozik ki. E kérdésen túl Fehér Tibor pszichológust Fáber Ágoston olyan egyéb problémákról is kérdezte, mint hogy miért fontos a pszichoterápiában az egyén családi és társadalmi hátterét is figyelembe venni, kik és hogyan juthatnak pszichológusi segítséghez, és vajon a pszichoterápián kizárólag középosztályi szakemberek gyógyítanak-e középosztálybeli klienseket? És végül: miként segítheti elő a pszichológia az alávetettek, kizsákmányoltak társadalmi felemelkedését?

Mi a szülőgyilkosságok pszichológiája? Hogyan lesz egy gyerek a családi problémák tünethordozója? Miért nem tudnak az áldozatok fellázadni bántalmazójukkal szemben? Hogyan lehet a fiatalkorúak büntetése helyett a nevelésre helyezni a hangsúlyt? Czabán Samu Vaskuti Gergely pszichológussal és kriminológussal beszélgetett, aki 10 évet dolgozott gyermekotthonban, gyermekjogvédő a Hintalovon Alapítványnál, és kriminológiát tanít az ELTE jogi karán.

Gergő a gyermekotthonban azt tapasztalta, hogy a prostitúció áldozatává vált lányokat megbénítja az, ahogy bántalmazójukat látják. Olyan teljhatalommal ruházzák fel, ami bár irreális, mégis teljesen megbénítja az áldozatot. A kapcsolaton belüli erőszak áldozatai is hasonló pszichológiai csapdába kerülnek, és egészen addig nem tudnak kilépni belőle, amíg nem látják reálisan a másik erejét. A bűnelkövető fiatalok bár antiszociális módon, de általában csak a saját traumáikat próbálják kifejezni, kommunikálni. Gergő egy nagyon különleges témát is kutatott: hogyan magyarázhatók pszichológiailag a szülőgyilkosságok, amelyek esetében valaki áldozatból válik elkövetővé? Szörnyetegek vagy áldozatok a szülőgyilkosok? A tudományos elemzés nem azonos az erkölcsi felmentéssel, mégis nagyon tanulságos, milyen úton jutnak el emberek a bűnelkövetésig.

Gergő szerint kiemelten fontos, hogy a jövő generációját meg kell védeni. És hogyan tudjuk ezt megtenni? Muszáj visszaadni a pedagógusoknak az őket megillető anyagi és társadalmi presztízst. Emellett 21 ezer kiskorú él nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban, miközben sem anyagi, sem társadalmi megbecsültsége nincs az ott dolgozóknak. A gyermekvédelemben minden tizedik álláshely betöltetlen. A speciális, nehéz gyerekekkel foglalkozó gyermekotthonokban minden negyedik állás betöltetlen, ami időzített bombaként ketyeg. Az adminisztratív munka felőrli az ott dolgozókat, és nem marad kapacitásuk azt csinálni, amihez értenek. A megoldásokat keresve Gergő kiemelte, hogy nagyon fontos a széles körű társadalmi kommunikáció, a családok életére ugyanis mindig hatással van a politika.

Tavaly már beszélgettünk az autizmusról Stefanik Krisztina pszichológussal, autizmusszakértővel. Most azonban perspektívát váltunk, és Fekete Gy. Viktor tapasztalati szakértővel és autista youtuberrel többek között arról cseréltünk eszmét, hogy hogyan él egy autista, hogyan éli meg saját autizmusát, és milyen sajátos nehézségekkel küzd.

Az autizmussal kapcsolatban mind a mai napig számos tévhit él a köztudatban. Többek között e tévhitek eloszlatására törekszik az Autista vagyok YouTube-csatorna is, ahol két autista tapasztalati szakértő, Fekete Gy. Viktor és Oravecz Lizanka készít informatív, autentikus, személyes és a humort sem mellőző videókat a témában. Nemcsak arról beszélnek, hogy ők maguk hogyan élik meg saját autizmusukat, milyen nehézségekkel küzdenek és milyen faramuci, sőt olykor kínos helyzetekbe kerülnek, de újabban más érintettekkel is készítenek interjúkat. A Kék Egyenlőség podcast e havi adásában Fáber Ágoston beszélgetett Viktorral, aki még párkapcsolati tanácsokkal is ellátott bennünket.

Hogyan segít a szociálpszichológia megérteni világunkat? Mindenki előítéletes, vagy az előítéletesség puszta jellemhiba? Polarizáltabbak-e ma a társadalmak, mint régen, és megszüntethető-e a megosztottság? Hogyan érthető meg a háború lélektana? Szekeres Hanna szociálpszichológussal, az ELTE PPK oktatójával Czabán Samu beszélget.

Szekeres Hanna bevezet minket a szociálpszichológia régi kérdéseibe, miközben olyan mai problémákra is kitérünk, mint a társadalmak megosztottsága vagy a háború kérdése. A szociálpszichológia szerint az emberi természet nem jó vagy rossz: az ember társas lény, olyan alapvető motivációkkal, mint a kapcsolódás vagy életünk eseményeinek kézben tartása. Ha a feltételek adottak, a legjobb emberek is tömeggyilkossá válhatnak, de a hiedelemmel ellentétben a hatalom nem feltétlenül van rossz hatással az emberekre, inkább csak felerősíti alapvető jellemvonásainkat. Lehet, hogy mindenki előítéletes, de akkor mit csináljunk, ha ráébredünk saját előítéletességünkre? Mit jelentenek a nemi előítéletek a női előítéleteken túl? Paradox módon minél kegyetlenebb az egyik fél egy háborúban, annál inkább szüksége van önfelmentő narratívákra, és annál jobban elhúzódhat egy konfliktus. De akkor hogyan lehet véget vetni a háborús helyzeteknek?

Milyen emberképet közvetítsen a pszichológia a társadalom felé? Hová tűnt a lélek a lélektanból? Rossz az iskola, vagy hülyék a gyerekek? Mi a különbség egy pszichológus és egy pap között? Vajon, eltűnik-e a felvilágosodással együtt a pszichológia és az individualizáció is? A Kék Egyenlőségen ezekről és sok más izgalmas kérdésről beszélgettünk Pléh Csaba Széchenyi-díjas pszichológussal, többek között újonnan megjelent összefoglaló munkája, A megismerés vége kapcsán.

A Kék Egyenlőség podcastban vendégünk volt Pléh Csaba Széchenyi-díjas magyar pszichológus, nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Pléh Csaba fél évszázada foglalkozik a megismerés pszichológiájával, elsősorban a gondolkodás és a nyelv elemzésével és annak történetével, a karantén alatt pedig leült, hogy rendet tegyen az íróasztalában és egy monumentális összegző könyvet írjon a modern pszichológiáról A megismerés vége címmel. A modern pszichológia három nagy kérdése, hogy hogyan ne oldódjon fel a biológiában, hogyan viszonyuljon más versengő szakmákhoz az emberi viselkedés irányításában, és milyen emberképet közvetítsen a társadalom felé. Bár a pszichológia a nagy-nagy kérdéseket, mint például hogy „mi az ember?”, „mi a tudatosság?”, „szabadok vagyunk-e?”, „mi a célunk?”, nem közvetlenül válaszolja meg, hanem lefordítja pici kérdésekre, a szerző bízik abban, hogy apró lépésekkel haladva egy ígéretes tudomány tud lenni. Mikről beszélgetünk még?

A modern pszichológia legfontosabb társadalmi hatása nem az, ami a díványon vagy a munkalélektani hatásokat vizsgáló laboratóriumban történik, hanem ahogy a pszichológia befolyásolja az emberek saját magukról való gondolkodását. De milyen képet közvetítsen a pszichológia? Egy determinisztikus képet, amiben az ember sorsát külső körülmények uralják, vagy érjük el azt, hogy az emberek azt érezzék, saját sorsuk urai? Miközben számos körülmény befolyásolja életünket, azt is ki kell emelnünk, hogy a célokat magunk is alakítjuk. Pléh Csaba szerint az ember állandó kereső és próbálkozó természete révén kilép a determinista emberképből, így igenis vannak ösvények az életünkben, amik között nem a tanító bácsi, a feleségünk vagy a párttitkár, hanem mi magunk választunk.

Vajon illúzió az individualizáció? Hogyan fog osztozni a pszichológia mint hivatás az emberi viselkedés irányításának felelősségében a kultúra képviselőivel, írókkal, a vallások képviselőivel és a különböző versengő új, gyors sikert ígérő foglalkozások, coachok és egyebek világával. Kihívást jelent az is, hogy miközben a pszichológusok elkezdték tudásukat népszerűsíteni, egyre felhígultabb tudásokat adtak a nagyközönség számára. Miért nem bírják a gyerekek az iskolát? Rossz az iskola, vagy hülyék a gyerekek? Az életünkben a legkorlátozottabb erőforrás az idő, pont ezért újra végig kéne gondolnunk, hogyan gazdálkodunk gyermekeink idejével. Eközben az iskolázás minden szintjén a gyerekek saját tudásvágyára kéne építeni és nem arra, hogy van egy meglévő rendszerünk, amit bele akarunk ültetni a diákok fejébe. Ezekről és sok másról beszélget Pléh Csaba és Czabán Samu.

Máté Gábor gyakorló orvosként a trauma és a függőség, illetve a stressz és a betegség kapcsolatával foglalkozik. Ismert képviselője a testet és a lelket egységben kezelő gyógyászatnak, emellett a függőségekre sem elsősorban betegségként, inkább a traumatikus múlt tüneteiként tekint.

Máté Gábor az 56-os forradalmat követően még gyerekként emigrált Kanadába, ahol azóta is orvosként dolgozik. Felfogása szerint a testet és a lelket nemcsak a diagnosztikában, de a gyógyászatban is szerves egységként kell kezelni. Meggyőződése, hogy a függőség csak egy tünet, amelynek kiváltója leggyakrabban valamiféle gyerekkori trauma. Ebből adódóan a pillanatnyi kielégülést nyújtó függőség bár mind az egyénre, mind a környezetére nézve káros, mégis érthető próbálkozásnak tekinthető a lelki fájdalom enyhítésére.

Mindezen túl stresszről, betegségről, sikerről, kudarcról és az önértékelésről is beszélgetett vele Fáber Ágoston és Czabán Samu.

Az úszó Szilágyi Liliána történetét, amely a családon belüli erőszak, illetve a házastárs és a gyerek rovására elkövetett bántalmazási formák meglehetősen széles spektrumát öleli fel, már nemcsak a hazai, hanem a világsajtó is részletesen tárgyalta. Hoyer Mária klinikai szakpszichológussal a rossz bánásmód és a bántalmazás hátteréről, okairól és következményeiről beszélgettünk, így próbálva meg tágabb kontextusba helyezni a konkrét történetet.

A közelmúltban ismerhette meg a nyilvánosság az úszó Szilágyi Liliána történetét. Noha a következő beszélgetés nem erről a konkrét ügyről szól, nem tudunk és nem is akarunk teljes mértékben elvonatkoztatni az úszó által elmondottaktól.

De nemcsak ebben a konkrét esetben nem könnyű tisztán látni, ugyanis már a jelenség általánosabb megragadására irányuló kísérlet is kénytelen szembenézni azzal a problémával, hogy a különböző emberek nem egyformán viszonyulnak a bántás, a bántalmazás kérdéséhez.

Vannak családok és közegek, amelyekben a másik rendszeres érzelmi vagy akár fizikai bántalmazása ha nem is elfogadott, de megtűrt jelenségnek számít. A spektrum másik végén pedig ott van a jelenség szétterítésére irányuló törekvés, amely már egy hangos szóváltás esetén is bántalmazást kiált.

Bár Nyugat-Európában az irodalomterápia mint terápiás megközelítés nem számít újnak, Magyarországon csak az elmúlt néhány évben került be a köztudatba – noha tulajdonképpen itthon is már a 70-es évektől jelen van. Az Irodalomterápia című, frissen megjelent könyv szerzőjével, Jakobovits Kitti pszichológussal beszélgettünk, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az irányzat hazai népszerűsítésében.

Bár az irodalomterápia nem nevezhető új kezdeményezésnek, hiszen az 1970-es évek óta Magyarországon is jelen van, egyelőre kevesen ismerik és használják a módszert. Jakobovits Kittivel, az Irodalomterápia – A könyvespolcod pszichológusszemmel című könyv szerzőjével a megközelítés sajátosságairól, az egyéni és a csoportos foglalkozások alkalmazási területeiről és a terápiás ülésekkel kapcsolatos tévhitekről is beszélgettünk. Mi a különbség irodalomterápia és irodalompszichológia között? Mennyiben más a terápiás olvasás, mint az, amikor csak úgy, kedvtelésből olvasunk valamit? Milyen szövegek alkalmasak terápiás célra, és vajon léteznek-e irodalomterápiás olvasókönyvek? Őrültek-e a zsenik, és zsenik-e az őrültek? Tényleg „ki lehet terápiázni” valakiből a kreativitást? A szerzővel többek között ezekre a fontos és olykor provokatív kérdésekre is kerestük a válaszokat.