
Sign up to save your podcasts
Or


Széteshet az Európai Unió? – ez is az egyik téma legfrissebb adásunkban. De szó esett Orbán átkaroló hadműveletéről is, de hogy az pontosan mit jelent, az kiderül az adásból. Ahogyan annak részletei is, hogy felbomlik vagy visszavonul az állam. Végül pedig amellett sem mentek el szó nélkül vendégeink, hogy már „csak” 40 százalékon a Fidesz.
Új párt. Nincs pénz. Nincs vasút. Van baj. Ezek voltak a szeptember 7-i Kötöttfogás témái. Akik megvitatták őket: Csintalan Sándor, Dévényi István, Balogh Gábor és Reichert János. A műsorvezető Pörzse Sándor volt.
Orbán áll, mint a cövek, de egyedül maradt Európában és szerencséje van az ellenzékével. Avagy beszéd a Tranziton sok csúsztatással. És persze a Nyugat a felelős a háborúért, ki más. Iskolakezdés falra lógatott Orbán-idézetekkel és felmondásokkal, lefasisztázott 56-osok és gördülő Pesty-sztori. Főként ezekről az ügyekről vitázott a legutóbbi Kötöttfogás extrában teltház előtt Csintalan Sándor, Dévényi István, Konok Péter, Puzsér Róbert. A műsorvezető: Pörzse Sándor, aki nagyon meghökkent azon, hogy Mága Zoltán bevonult a történelemkönyvbe.
Róna Péter a Magyar Hangban. Prigozsin „váratlan” halála. Ezek Magyarország barátai? Pálffy és a pedofilok. Ezek voltak az augusztus 24-i Kötöttfogás témái. Akik megvitatták őket: Balogh Gábor, Dévényi István, Reichert János és Pörzse Sándor.
Kapott egy gyomrost a magyar gazdaság. Pesty Lászlónál betelt a pohár. Mégis, ki az a Menczer Tamás? Ezek voltak a fő témáink friss műsorunkban, amelyeket Szerető Szabolcs műsorvezetése mellett Csintalan Sándor, Szalma Botond és Tompos Ádám beszélt ki.
Várkonyi Andrea és a tények. A hűséges Pesty László. Novák Katalin aláírt. Fidesz a Kárpátaljai magyarok ellen. Ezek voltak az augusztus 10-i Kötöttfogás témái. Akik megvitatták őket: Balogh Gábor, Csintalan Sándor, Dévényi István, Pörzse Sándor és Reichert János.
Az USA bekeményít. Halálraítélt vidék. A vonat nem jár. Mennyit ér a cigányság? Ezek voltak az augusztus 3-i Kötöttfogás témái. Akik megvitatták: Csintalan Sándor, Dévényi István. Balogh Gábor és Reichert János. A műsorvezető Pörzse Sándor volt.
Bezárja a Fidesz, amit a Fidesz nyitott újra. Mit tehet ez az ellenzék? Meddig él a propaganda? Csintalan Sándor megcselekedte. Ezek voltak a július 27-i Kötöttfogás témái. A résztvevők: Csintalan Sándor, Balogh Gábor, Reichert János, Nagy Attila Tibor, műsorvezető: Dévényi István.
Teljes depresszió, nyomorúság, világvége hangulat – Aranyosi Péter humorista szavai ezek, de tényleg ilyen az aktuális közéletünket taglaló Kötöttfogás? Ezúttal biztosan nem, erről pedig nemcsak ő, de a műsor többi szereplője is tett. Pedig a téma ezúttal is a belpolitika, például Orbán Viktor tusványosi beszéde, amely egészen friss, a műsor előtt alig néhány órával hangzott el. A szereplők pedig ízekre szedték: 2040-ig tervez a miniszterelnök, de hogy lesz ebből 2060? Meteorok jöttek, erről is a kormányfő beszélt, de mit gondolnak vendégeink a csillagászati kitekintéséről? Szóba került az is, hogy kell-e még a hatalomnak az irántuk lojális print sajtó, illetve, hogy mi a helyzet az iskolákban.
Svédország: a szultán azért szólhatott volna. Fóliáz a Libri. Nem tetszik a népnek az akkumulátornagyhatalom. Nekünk nem a Balaton a Riviéra. Ezek voltak a július 13-i Kötöttfogás témái. A résztvevők: Csintalan Sándor, Dévényi István, Balogh Gábor és Pulai András, a műsorvezető Pörzse Sándor.
From the publisher's feed

10 Listeners

13 Listeners

9 Listeners

6 Listeners

21 Listeners

20 Listeners

4 Listeners

52 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

0 Listeners