
Sign up to save your podcasts
Or


A Kötöttfogásban általában szaftos politikai témák viszik a prímet, de van más is, aminél aligha van fontosabb: az egészség. Márpedig egy friss OECD-kutatás szerint 2019-ben nálunk 33 százalékkal többen haltak meg rákban, mint más uniós országban. De azért a politika sem maradt ki, így például az sem, hogy a kutyapárt tarol a fiatalok között, míg a 40 év felettieknél a Fideszé az óriási előny. És ha már kormánypárt, Várhelyi Olivér hülyézése az Európai Parlamentben szintén témát adott vendégeinknek. Ismét szóba került Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, sőt, még Zagyva György Gyula is. Pörzse Sándor műsorvezetése mellett a mai beszélgetés résztvevői: Csintalan Sándor, Reichert János és Szalma Botond.
Olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! https://hang.hu/elofizetes
Miért viselkedik Orbán Viktor úgy, ahogy? Mi történt Budapest utcáin, ahol viperával támadtak emberekre, mert azt hitték a Kitörés Napjára mennek? Mi zajlik a honvédségnél, ahol a tábornokokat menesztik és közben toborzásba kezdtek? Nézze meg, mit gondoltak ezekről vendégeink! Pörzse Sándor műsorvezetése mellett beszélgetett Csintalan Sándor, Dévényi István, Konok Péter és Kukorelly Endre.
Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Ki áll a Völner-ügy hátterében? Mire mentek egy év alatt a pedagógusok? Ki tette tönkre a magyar gazdaságot? Mi lesz veled, ellenzék? Az eltűnt EU-milliárdok nyomában. Ezek voltak a február 2-i Kötöttfogás témái. Az asztalnál Csintalan Sándor, Reichert János, Szerető Szabolcs és Vona Gábor vitázott Dévényi István nűsorvezetése mellett.
Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Hárommilliárd helyett négyet költött az ellenzék. Harckocsik Ukrajnának. Orbán terve a huxit? Völner-ügy: kinek állt érdekében a kiszivárogatás? Ezek az e heti Kötöttfogás témái. Akik vitatkoztak róla? Csintalan Sándor, Konok Péter, Pulai András és Reichert János. A műsorvezető Dévényi István volt.
Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Mit üzen a jászberényi választás? Mi jön a NER után? Elfáradt egy miniszterelnök. TGM. Ezek voltak a legfrissebb Kötöttfogás témái. Dévényi István műsorvezetése mellett Konok Péter, Szerető Szabolcs, Horváth Gábor és Reichert János vitázott.
Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Brüsszel büntet, de kit? Figyeld a sajtót! Orbán kavarja, vagy nem kavarja? Deutsch Tamás oktat – ezek voltak az új év első stúdióban felvett Kötöttfogásának témái. Akik megvitatták: Csintalan Sándor, Konok Péter, Dévényi István és Reichert János. A műsorvezető Pörzse Sándor volt.
Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Teljes teltház előtt vettük fel a Kötöttfogás Extrát a Hatszín Teátrumban - nézze meg most Ön is a beszélgetés nyilvános részét. Akik az este összecsaptak: Csintalan Sándor, Dévényi István, Konok Péter, Puzsér Róbert, a műsorvezető Pörzse Sándor. Orbánról és Gyurcsányról, meg az elvesztegetett évekről sok szó esett, de miről még?
Navracsics boldog, Orbán évet értékelt, közben egyre nagyobb az elégedetlenség és a pedagógusokat is megalázzák. Erről szólt Kötöttfogás december 22-i adása. Akik a témákat megvitatták: Csintalan Sándor, Balavány György, Reichert János és Szerető Szabolcs. A műsorvezető Dévényi István volt.
Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Uniós pénzek: mindenki nyert? Katargate – az EU legnagyobb korrupciós botránya. Orbán: Budapest–Doha–Brüsszel. Farkas Flórián ártatlan. Ezek voltak a Kötöttfogás december 15-i témái, melyen Csintalan Sándor, Konok Péter, Szerető Szabolcs és Reichert János vitázott Dévényi István műsorvezetése mellett.
Jelentkezzen a január 8-i Kötöttfogás Extrára: https://bit.ly/3FwAKLI
Nem csak hallgatná műsorainkat, hanem olvasná is a Magyar Hangot? Legyen előfizetőnk! https://hang.hu/elofizetes
Nem ársapka, hatósági ár. A Fidesz és az időutazás. Matolcsy színjátéka. Vétó vagy nem vétó. Ezek voltak az e heti Kötöttfogás témái. A stúdióban Csintalan Sándor, Konok Péter, Szalma Botond és Reichert János. A műsorvezető: Dévényi István.
From the publisher's feed

10 Listeners

13 Listeners

9 Listeners

6 Listeners

21 Listeners

20 Listeners

4 Listeners

52 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

0 Listeners

0 Listeners