Kultrovat

Kultrovat

Download on the App Store

Kultrovat episodes

  • Lackfi János: Az írótársadalomban is vannak féltékenykedések, egymásra lövöldözések

    „Az írótársadalom sem viselkedik sokkal normálisabban, vagy aranyosabban, mint bármelyik más szakma: itt is megvannak az ellentétek, az egymásra lövöldözések, a féltékenykedések” – mondta az Index arutlúK című műsorában Lackfi János költő, aki idén megnyitja a 96. Ünnepi Könyvhetet a Vörösmarty téren.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    35 min
  • A magyar egyetemi hallgató, aki kínai híresség lett, de jött a Covid, ami mindent megváltoztatott

    Váradi Viktória története korántsem nevezhető mindennapinak. Egyetemi hallgatóként került ki ösztöndíjjal Kínába, ahol egy különleges helyi versenyen, a Hanyu Qiao (Kínai Híd) című megmérettetésen jelentkezők százai közül került be a legjobb tizenkettőbe. A televíziós vetélkedőn aratott sikere után lépésről lépésre vált egyre ismertebbé a kínai közéletben, idővel pedig különféle műsorok meghívott vendége, majd házigazdája, műsorvezetője lett. Sikerének útjába egyedül a Covid állt, de ez sem tántorította el. Jelenleg Budapesten rendez filmfesztivált, ahol a kínai mozgóképkultúra kiemelt alkotásait mutatják be.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    26 min
  • Az első gamer pápa? Sosem találja ki, mivel indítja a napját XIV. Leó

    „XIV. Leó pápa első megnyilvánulásai különleges kettősséget tükröznek: a hagyományos vallási jelképekhez való visszatérés és a digitális világ iránti nyitottság párhuzamos jelenlétét” – mondta az Index arutlúK podcastműsorában Boldvai Bertalan atya, a Csornai Premontrei Apátság perjele.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    38 min
  • Ez a különbség az Egri csillagok és a Hunyadi várostrom-jelenete között

    Közel kétszáz magyar filmet lehet megnézni a Nemzeti Filmintézet által 2018-ban útjára indított Magyar Film Napján, április 30-án. A tévékben, a mozikban, illetve a streaming szolgáltatók jóvoltából régi és új filmsikerek is futnak, júniusban pedig Veszprémben várja a látogatókat a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál. Az arútluK podcast vendégeként Csáky Attila producert, a filmes seregszemle fesztiváligazgatóját kérdeztük.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    47 min
  • Mit kezd egy fiatal, amikor online ömlik rá a gyűlölet?

    Hamarosan elkezdődik a 2025-ös Ki Mit Tube versenyidőszaka, amikor a jelentkezők videói felkerülnek az online térbe, és elindulhat a népszerűsítés. Bánki Benivel, a tehetségkutató tíz évvel ezelőtti győztesével beszélgettünk, aki idén már az ítészek között foglal helyet. A slammer elmesélte, hogyan dolgozta fel a hirtelen ráömlő kritikát versenyzőként, mit vár az idei évadtól, miért akar kemény zsűritag lenni és hogyan látja a költészetet, illetve az eredetiséget a mai világban.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    35 min
  • Dante egyéves, és olyat tud, ami az öregeket is ámulatba ejti

    Van egy Közösségi Alkotótér Budán, a Török utca 1. szám alatt. A neve DANTE. Éppen most ünnepli egyéves születésnapját. Nem akármilyen térről, találkozási pontról van szó, éppen ezért a DANTE két alapítójával, Jászberényi Gáborral és Gulyás Hermann Sándorral arról beszélgettünk, mi fér bele egy évbe, mi egy ünnepi fesztiválhétbe, és mi a jövőbe.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    51 min
  • Utoljára még csinálnak egy nagy cirkuszt, de így már soha többé nem láthatjuk őket

    Utolsó nagykoncertjét adja az Apostol együttes 2025. április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában. A búcsúnak azt a nevet adták, hogy Az utolsó nagy cirkusz – Apostol 55, s bár kisebb fellépéseken még találkozhatunk velünk, több nagykoncertet már nem láthatjuk őket. Azt mondják, szép volt, jó, volt, 55 év volt, de ezzel lezárul egy korszak. Az arútluK legújabb vidcastjában az Apostol két ikonikus zenészével, az alapító Németh Zoltánnal és az együttes hangjával, Meződi Józseffel beszélgettünk.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    39 min
  • Lengyel Balázs a Hunyadi-sorozatról: Ezt bizony nézik gyerekek

    Egyetlen alkalommal, 2025. április 16-án a Cinema City-mozik levetítik a Hunyadi televíziós sorozat utolsó részét. Ez azt jelenti, hogy a TV2 nézői között lesznek olyanok, akik hamarabb láthatják, ám előnyük csupán néhány nap lesz. Az artúluK vidcastjának vendége Lengyel Balázs, a Hunyadi televíziós sorozat rendezője, forgatókönyvírója, producere és showrunnere arról is beszél, hogy mit gondol arról, hogy a TV2 a gyerekeknek szóló verzióból kivágta a meztelenséget is ábrázoló jeleneteket.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    39 min
  • Felépült egy ház a világ másik felén, komoly üzenetet rejtettek el benne

    Vasárnap, azaz 2025. április 13-án nyílik meg az Oszakai Világkiállítás, benne a ZDA-Zoboki Építésziroda által tervezett magyar pavilonnal, amely a zeneiségre, a magyar tájra, valamint a magyar és a japán kultúra párhuzamára épít. A koncepcióról az Index kulturális rovatának podcastjában két alkotó, Zoboki Gábor építész, a munkaközösség vezetője és Csiszér András, az építésziroda design igazgatója beszélt.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    36 min
  • Egy Budapest környéki tónál különleges központ épült

    Az idei Színházi világnapon, március 27-én nyitotta meg kapuit hazánk új művészeti centruma, a bánki METTRIN Központ. Az erdő és a tó találkozásánál található kulturális intézmény művészeti vezetője Balázs Zoltán rendező, színházi alkotó, akit a Maladype Színház vezetőjeként ismerhetünk. A központ további működéséről Balázs Zoltánt az Index Kulturális rovatának podcastjában kérdeztük.

    Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

    32 min

About Kultrovat

From the publisher's feed

Az Index kultúra rovatának újságírói beszélgetnek egymással és mindenféle érdekes emberrel, többé-kevésbé rendszeresen.

More shows like Kultrovat

Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

41 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

13 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

9 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

7 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Telex After by After

Telex After

2 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Márkó és Barna Síkideg by Index.hu

Márkó és Barna Síkideg

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

53 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners