Mit jelent baloldalinak lenni Latin-Amerikában? Mi okozta a kontinensen a jobboldali hullámot és vajon lesz-e újabb baloldali hullám? Mi történik Kubában és Brazíliában? Ezekről a kérdésekről beszélgetett Lenti Attila politológussal Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője.

 

Latin-Amerika baloldalának történelme, kultúrája és öröksége nagyon sokszínű: könnyen kirajzolódik a különbség a mérsékelt (többek között Brazília, Argentína, Chile, Uruguay) és a radikális baloldali (pl. Kuba, Venezuela, Bolívia) víziók és gyakorlatok között. Lenti Attila azonban rámutatott, hogy vannak olyan közös történelmi élmények a 20. századból, amelyek beépültek a latin-amerikai baloldali mozgalmak a kollektív memóriájába. Ilyen elem a hidegháború alatti elnyomás és üldöztetés, amely rettegésben tartotta és nem konvencionális eszközök alkalmazására késztette a baloldali politikai erőket. Hasonlóan fontos elem a szocialista blokk összeomlása, amelyben eleinte a neoliberális dogma végső győzelmét és az USA hegemón térnyerését vélték felfedezni. Ez az időszak hozta el azonban a változást és a siker reményét: kifejlődtek olyan, már modernnek tekinthető mozgalmak, amelyek a 2000-es évek elejére elhozták a baloldali fordulatot a latin-amerikai társadalmak neoliberalizmussal szembeni általános elégedetlensége okán.

 

Ebben az időszakban a baloldali kormányok képesek voltak kihasználni a „commodity-boomot”, és népszerű szociális intézkedéseket tudtak bevezetni. Ezt viszont egy nyersanyagár zuhanás követte, amely a „gyarmati” gazdasági struktúraváltás hiányában fenntarthatatlanná tette a rendszert. Mindez előbb recesszióhoz, valamint a 2010-es években az állami kiadások csökkentésében és a privatizáció növelésében érdekelt washingtoni neoliberális konszenzust magával hozó új jobboldali hullámhoz vezetett.

 

Lenti Attila három olyan átfogó ügyet emelt ki, amelyeket a jövő baloldali latin-amerikai kormányainak mindenképpen végre kell hajtania annak érdekében, hogy a történelmi hibákat meghaladva megakadályozhassák egy újabb jobboldali hullám eljövetelét. Először is, a nyersanyagok intenzív kitermelésén alapuló gazdasági modellt fel kell váltani egy fenntartható, tudás- és kutatás alapú gazdasági rendszer alternatívájával. Továbbá, a részvételi demokrácia elmélyítésével, a marginalizált csoportok hatékonyabb bevonásával, és a tömegbázissal kialakított közeli viszony megtartásával lehet a hatalmat hosszabb távon konszolidálni. Végezetül pedig, a mérhetetlen vagyoni koncentráció és egyenlőtlenségek csökkentését sem szabad megspórolnia egy baloldali kormánynak.

 

Kuba szimbolikus jelentőséggel bír a mai napig a latin-amerikai térségben. A jelenlegi elégedetlenség és tömegtüntetések a kubai kormánnyal szemben több okra vezethetők vissza. Ilyenek többek között az Obama-féle lazításokat követő Trump-embargó, a venezuelai válság eredményeként létrejött üzemanyag hiány, illetve a járvány miatt megcsappant turizmus. A beszélgetésben Kuba demokratizálódásának kérdése is szóba került, aminek kapcsán Lenti megjegyezte, hogy míg a körülmények egyre jobban arra utalnak, hogy az efféle lépések közeledhetnek, ez egyáltalán nem biztos, mivel a rezsim inkább paranoid módon reagál az ország nehézségeire és növeli az elnyomást. „Hasonlóan gondolkodtunk a 2000-es években, és még mindig ugyanez a rendszer uralkodik 2021-ben is” – mondta Lenti Attila, de hozzátette azt is, hogy mostanra már a Castro fivérek nincsenek az ország élén.