Az Új Egyenlőség podcast előző adásában a podcast adások három műsorvezetője - Bíró-Nagy András, Kiss Ambrus és Lakner Zoltán beszélgetett arról, hogy mi várható a magyar politikában 2020-ban. Ennek folytatásaként a mostani adásban a téma kapcsán ismét két témát érintettek.

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a Fidesz belpolitikai mozgásterét a nemzetközi színtéren való tevékenységével együtt kell nézni. Az ellenségkép-politika középpontjában szinte 2010 óta egy határainkon túli autoritás állt, legyen az az Európai Bizottság, IMF, ENSZ, Európai Parlament, Európai Néppárt, és most mintha az Európai Tanács.

A beszélgetés során azt vizsgáltuk, hogy az önkormányzati választások utáni belpolitikai helyzetben mi lehet a taktikája a Fidesznek. Ennek egyik leglátványosabb eleme az Európai Néppárthoz való viszony, illetve annak kapcsán az Európai Unióval kapcsolatos konfliktusok.

A kiindulópont, hogy az Európai Néppártban felfüggesztették a Fidesz tagságát, ezáltal a magyar miniszterelnök kiszorult az informális döntéshozatalból is. Mintha arról szólna a politikai játszma az EPP és a magyar kormánypárt részéről is, hogy kilépi meg először azt, amit valahol mindegyik fél beárazott. Azaz az EPP tagpártjai döntenek úgy, hogy kizárják a Fideszt, és ezzel egy olyan folyamatot indítanak el, amelynek a végét nem látják. Ugyan jelentősebb kilépési hullámra nem lehet számítani, de az EPP pozíciója szempontjából nem mindegy, hogy esetlegesen hány kisebb pártot „sodor” magával a Fidesz.

A másik oldalról a Fidesz a hazai politikai mezőben folyamatosan azt építi, hogy szuverén szereplőként ő dönt a sorsáról, de ezt a döntést érezhetően nem akarja meghozni. Nyilvánvalóan számára sem érdek, hogy felfüggesztett státuszban maradjon, hiszen már ezzel is körön-kívülinek számít. Azonban egyelőre az asztalt sem akarja felborítani.

A Brexit ugyanakkor megmozgathatja a dominókat. A brit kilépés pártcsaládokat nézve legkevésbé az EPP-t érinti. Innen nézve, ha van pillanat, amikor ezen a váláson túl eshet az Európai Néppárt, akkor csak a számokat, parlamenti mandátumokat nézve ez most van.

Kérdés a nemzetközi tér szempontjából, és erről is szól a podcast mostani adása, hogy mi lesz az Európai Bizottsághoz való viszonya a magyar kormánynak. Az előző EB elnököt kifejezetten negatív, a magyar érdekek ellen szövetkező politikusnak állították be. Ennek is köszönhetők a Junckerről szóló óriásplakátok, amelyek jelentős nemzetközi felháborodást okoztak.

Az új Európai Bizottság elnökének a megválasztását a magyar miniszterelnök úgy tálalta a hazai közvéleménynek, hogy az ő akarata érvényesült ennek kapcsán. Ezáltal rövid távon nehéz az Európai Bizottságot ismételten ellenségnek beállítani. Ezt a szerepet sokkal inkább az Európai Tanács tölti be a magyar kormánypárt koordinátarendszerében.

A podcast végén arról volt szó, hogy 2022-ig tartó időszak szempontjából a két adásban átbeszélt témák milyen hatással bírnak. Természetesen fontos kérdés az időzítés a megoldások leggyártására, ugyanakkor bő egy év is nagyon sok politikai munka elvégzésére elegendő. 2018 áprilisában a politikai koordináció is lehetetlen volt az ellenzéki pártok között, 2019 őszén a közös jelöltek állítása már evidencia volt, és nem ritkaság. Ezért azok a mondatok, hogy 2020-ban kell eldőlnie a 2022-es kereteknek sokkal inkább a politikai bulvár részei, mint a valóságot leíró állítások.