Szellem a palackból

Németország II. - Baden, Württenberg, Rheinhessen, Nahe, Franken, Ahr #50


Listen Later

A nagy rizlinges vidékek után most nézzük meg Németország egyéb fontosabb borvidékeit. Kétségtelen, hogy a magyarokhoz hasonlóan nem árt nagyjából ismerni a német borokat, hogy ne fogjunk mellé. Érdemes figyelni a palackok nyakán a sas jelvényt a VDP felirattal, ez ugyanis a német Bortermelők Szövetségének logója és amelyik palackon ez szerepel, az megbízható minőségű bornak számít. Az ide tartozó borászok „véd- és dacszövetsége” ez, ők azok, akik komolyan veszik hivatásukat, és előre viszik a német bor ügyét.
Németország a szőlőnemesítések területén tud jelentős eredményeket felmutatni, hiszen ebben élenjárónak számítanak. Az elszántság és precizitás, ahogy maguknak, s talán a világnak is be akarják bizonyítani, hogy noha a szőlőtermesztés északi határán vannak, mégis képesek előállítani olyan kékszőlő fajtát, ami bársonyos, már-már mediterrán stílusú vörösbor készítésére alkalmas. Az eddigi siker bizonyítéka a Dornfelder fajta, amely évek óta terjedőben van. De nem vallanak szégyent a rizling „továbbkeresztezése” révén előállított, igen figyelemre méltó fehér fajták sem, mint például a Bacchus, a Scheurebe vagy a Kerner.
Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a germán palackokból!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners