
Sign up to save your podcasts
Or


Mit tesz velünk, ha erkölcstelen vagy törvénysértő utasítást kapunk a munkahelyünkön? Mitől függ, hogy valaki rossz érzéssel, de megteszi, amit a főnök mond, vagy kockázatot vállalva ellentmond, és akár új munkahelyet keres? Ebben az adásban az államnak dolgozó jogászokon, valódi konkrét példákon keresztül vizsgáljuk ezeket a súlyos dilemmákat.
Az Ez egy hivatal adásának vendége Szentes Ágota, aki az ELTE-n végzett kutatást a magyar jogászok pályaképéről, szocializációjáról, a szabadsághoz és az elveikhez fűződő viszonyáról. A jogállam lebontását vizsgálta interjúkon keresztül, amikben megmutatkozik a bátor egyéni kiállás és a rossz szájízű beletörődés, az egyetemi szexizmus és az a veszély, hogy fiatal jogászok belenőnek abba, hogy egy autoriter rendszert jogállamként éljenek meg.
A jogászok felelősségéről, önigazolásukról, az autonómia jogi és gyakorlati jelentéséről, illetve a hatalomgyakorlás ellenőrzésének stratégiáiról, valamint az önkormányzatok ebben betöltött szerepéről a podcast két műsorvezetője, Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel beszélget vele.
A teljes tanulmány sok konkrét példával, interjúalanyoktól származó idézetekkel itt érhető el:
https://jog.tk.hu/mtalwp/a-tobbi-ahogy-hamlet-mondana-nema-csend-jogaszi-eletpalya-strategiak-a-jogallami-mezoben
-----------------------------
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:
Youtube-on:
https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon:
https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
In this special episode of Zsófilter we discuss the impacts of abuse in porn and prostitution with guest Helen Taylor from Exodus Cry: how they normalize violence against women, shape the sexuality of young people and we also invite listeners to imagine a world where men stopped buying women’s bodies and where porn disappeared from our sexuality - and why that would mean "sex-positive" thinking.
We also talk about Exodus Cry’s latest documentary film "Buying Her" focusing on former sex buyers and their porn addiction from a young age, and what the sex trade does to prostituted women and the utter inhumanity of these industries.
---------------------
Check out Exodus Cry, their documentaries and their campaign that made PornHub delete 10 MILLION of their videos:
https://exoduscry.com/https://exoduscry.com/watch/https://exoduscry.com/articles/traffickinghub-timeline/
This podcast is hosted by Partizán, an independent Hungarian online media channel, please support our work through Patreon:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
------------------
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozas
Hol találsz meg minket?
Youtube-on:
https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Facebook-csoportunkban: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo
Instagramon: https://www.instagram.com/partizanpolitika/
Vágatlan videók, extra tartalmak:
Legyél a patronálónk, hogy hozzáférj a vágatlan adásokhoz és extra tartalmainkhoz: https://www.patreon.com/partizanpolitika
PayPal-on keresztül is várjuk az adományodat, e-mail címünk: [email protected]
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthetsz!
Név: Partizán AlapítványSzámlaszám: 16200106-11669030-00000000Közlemény: TámogatásHa külföldről utalnál, nemzetközi számlaszámunk/IBAN (International Bank Account Number): HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000BIC/SWIFT-kód: HBWEHUHB
A Tatai-tó partjára építendő szálloda ügye bejárta a sajtót, miután 2020 májusában a helyiek csoportba szerveződtek, hogy megakadályozzák a környezetromboló beruházást. A Közélet Iskolája Podcast első epizódjában az érdekvédelmi kampányt vizsgáljuk meg szervezői szempontból. Vajon hogyan váltak aktivistákká és szervezték meg magukat és a kampányukat az addig politikával nem foglalkozó lakók? Miért válhatott országos jelentőségűvé a Tatai-tó ügye, és ajánlanák-e másoknak a helyi népszavazást mint eszközt a kezdeményezők? Hogyan tovább a győzelem után? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről mesél Seres Lili és Bauer Flóra hostoknak Szalay Ildikó, a Stop Avalon alapító aktivistája.
Hogyan tudunk demokratikus és fenntartható civil szerveződéseket és mozgalmakat építeni, és hogyan lesz ezektől igazságosabb a közös jövőnk? Erről szól a Közélet Iskolája Podcast, amely esettanulmányokon keresztül járja körbe civil érdekérvényesítés sikeres példáit. A sorozatot a szervezet tagjai vezetik egymást váltva, és minden adásban egy-egy meghívott vendéget faggatnak a tapasztalatairól: érdekvédelmi kampányokról, bátor állampolgári kiállásról, hosszú távú stratégiaépítésről, mozgalmi történelemről, és arról, hogy miként lehet a közéleti részvételt tanulni.
Még többet a Közélet Iskolája munkájáról a szervezet honlapján tudhatsz meg: https://kozeletiskolaja.hu/
--------------------------------
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:
Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
Minden újítási kísérlet és forradalmi vállalkozás rendszerint visszanyúl a kezdetek kiforratlan, ám gyúlékony atmoszférájához. Nincs ez másként ma sem: Lukács György életművét egyre több fiatal filozófus, kutató és mozgalmár fedezi fel. Lukácsról, a sokáig démonizált „pártfilozófus”-ról ma már tudjuk, hogy a felszabadulás valaha volt legnagyobb magyar teoretikusa. Miért féltek tőle a '80-as évektől máig? Mitől démoni a felszabadulás-felfogása, miért veszélyes az általa alkotott kritikai elmélet? Miben inspirálhatja a fiatal magyar baloldalt? És egyáltalán: marxista-e a Partizán, és mit jelent a marxizmus?
Lukács fiatalkori mesterműve, a Történelem és osztálytudat száz éve jelent meg először (németül). A Gondolat Kiadó a centenárium alkalmából idén újra kiadta a kötetet. Adásunkban az új kiadás előszavát író, két generációt és két különböző megközelítést képviselő filozófiatörténésszel, Mesterházi Miklóssal és Forczek Ákossal beszélget Sipos Balázs – a fentiek mellett arról is, hogy miért nem kísértette meg Lukácsot soha a kapitalizmus összeomlásának elmélete; hogy miként használták a Történelem és osztálytudatot hatalomszerzési kézikönyvnek Közép-Európától Latin-Amerikáig; illetve hogy miért megvilágító erejű az osztályharc tekintetében a másik fiatalkori remeke, A regény elmélete (1916).
A beszélgetés során említett kiegészítő szövegek (korabeli kritikák a Történelem és osztálytudatról; Lukács húszas évekbeli cikkeinek a gyűjteménye; teljes bibliográfia; újabb megemlékezések a filozófusról) elérhetők a Lukács Archívum hivatalos oldalán: https://www.lana.info.hu/.
----------------------------------------------
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:
Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
Ákos New Yorkban járt – de nem jártunk-e már képzeletben mindannyian? Az amerikai mainstream kultúrában fölnövés azt is jelenti, hogy legtöbbünk fejében élnek olyan ismerős helyek New Yorkban, Los Angelesben, Chicagóban, ahol valójában sosem jártunk, mégis otthonosnak érezzük. Mesélünk mindketten a New York-i tapasztalatainkról, illetve a városhoz fűződő izgalommal teli, de egyben nyomasztó viszonyunkról is.
A 19. század városfejlődési modellje globális jelenség volt: Budapest is hasonló, léptékében a nagy metropoliszokkal versenyre lépő fejlődésen esett át az 1800-as évek utolsó negyedében. Milyen történelmi, kulturális, vagy akár érzékelési azonosságok és különbségek vannak az amerikai nagyvárosok és Budapest között? A világválság(ok) idejében sokszor esik szó Amerika, és metonimikusan a Nyugat hanyatlásáról, de mikor kezdődött valójában a hanyatlás és hol? Milyen lenyomatai vannak a munkásképviseletnek a kapitalizmus fellegváraiban?
Felhasznált zenei részletek:
Pet Shop Boys: New York City Boy
https://youtu.be/-Wy9BhEC1_E
George Gershwin: Rhapsody in Blue
https://youtu.be/eFHdRkeEnpM
--------------------------------------------
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:
Youtube-on:
https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon:
https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
Ők nem Novák Katalint szeretnék. A pályakezdőknek különösen nagy sokkot okozott a státusztörvény, de a több évtizede pályán lévők is tömegesen hagyták ott a szakmájukat. Többen úgy érzik, hogy hátrébbról indulnak, mint ahonnan évekkel ezelőtt a tiltakozásokat kezdték, mégis, a a korábbi tüntetésekhez képest most van egy fontos újdonság.
A Bezzeg az én időmben új részében nem csupán az oktatásügyi tűntetésekről esik szó, hanem a tanári pálya generációs aspektusairól is. Tóth Jakab vendégei Weszely Kinga és Ungvári Sára, az egyikük 23 éve van a pályán és mellesleg ő volt az egyik, aki Novák Katalinnal beszélt, amikor az meglátogatta a tüntetőket a Sándor-palotánál; a másik frissen végzett pedagógus, aki úgy érzi, hogy azt a keveset is elvették tőlük, ami a tanári pálya mellett tartotta őket. Mert Fidesz jelenleg a hivatástudat fogalmát is kisajátította és cinikusan használja az oktatásügy ellen.
Mi történik azokkal, akik a rendszerben maradnak: tudatosan egymásnak ugrasztja őket a kormány, mielőtt intézményi átszervezésbe kezd? Segít-e a egy tüntetés céljának, ha az egész társadalom dühe csatornázódik bele? Képesek-e a rövidtávú célok láncreakciószerű változásokat előidézni? Mely szervezetek lennének képesek a társadalmi energiákat megfelelően csatornázni?
Az Egységes Diákfront 7 népszavazási kérdése:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230503/nepszavazasi-kezdemenyezest-nyujtott-be-oktatasugyben-tobb-pedagogus-es-diak-613012
-----------------------------
2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.
https://szja1.partizanmedia.hu/
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:
Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
55 millió tonna műanyagot termelnek Európában évente, ennek 60 százaléka hulladék lesz. Az EU irányelve a körkörös gazdaság, azaz hogy az újrahasznosításból fedezzék a műanyag előállítását. De nem csupán az újrahasznosítás kapacitás nem éri el a gyártás tempóját, egy csomó egyéb akadályozó tényező van.
Ha műanyagot vásárolsz és úgy dobod ki, hogy azt hiszed, újrahasznosul, az teljesen más érzés, mintha arra gondolnál, hogy a hulladéklerakóban ég el. De miért gyulladnak ki sorra a műanyag-újrahasznosító üzemek Lengyelországban és Törökországban? Ha mi Európában nem bírunk a hulladékkal, miért gondoljuk, hogy a nálunk fejletlenebbek képesek rá? Hogyan kerülhet Magyarországon a műanyag 60 százaléka égetőben? És miért jobb mégis szelektíven gyűjteni a szemetet, mint nem foglalkozni vele? Eleve: mit tehet a fogyasztó az útvesztő végén?
Az Investigate Europe tizenhét fős oknyomozó csapatának tagjaként Kálmán Attila az európai műanyag hulladék útját és piacát, az újrahasznosításának gazdasági összefüggéseit térképezte fel. Nagy felismerés volt számára, hogy a zöld program csapdahelyzetet teremtett, ami az olaj- és vegyipari cégeknek, illetve az illegális égetésnek kedvez. Nincs dokumentálva, hogyan utazik a műanyag hulladék az országok között, ezért rendkívül könnyű – részben az EU jogi kiskapuit kihasználva – eltüntetni azt.
Mindennek részleteiről és nyomozásának hátteréről beszélget vele a Partizán Podcast különkiadásában Tóth Jakab. Az Investigate Europe és Kálmán Attila a műanyag európai újrahasznosítását feltáró nyomozását a Partizánon jelentetjük meg: eddig négy hírlevél formájában, most ebben az adásban, illetve egy későbbi videóban is. Kövessétek velünk a műanyag útját!
-----------------------------------
Kálmán Attila eddigi hírlevelei a műanyag újrahasznosításról a Partizánon: https://www.partizanmedia.hu/hirlevel/categories/k%C3%A1lm%C3%A1n-attila-ie
------------------------------------------
2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.
https://szja1.partizanmedia.hu/
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:https://www.patreon.com/partizanpolitika
Hogyan tud együttműködni a civil szféra és a közigazgatás, ha hibabejelentésekről van szó? Mit jelent az, hogy a városüzemeltetés láthatatlan munka és mi köze a mosogatáshoz, illetve lehetnek-e a város lakói zavaró tényezők? Milyen típusú problémák foglalkoztatják leginkább lakosságot? Lehet-e egy applikáció a hatalommal bírók és a közszolgáltatás számonkérésének a módja?
Az Ez egy hivatal új adásának vendégei Lukács Máté és Kutyina Olga, a Járókelő hibabejelentő applikáció önkéntesei. Ha balesetveszélyes egy csatornafedél, vagy bármiféle problémába ütközünk közterületen, általában fogalmunk sincs róla állampolgárként, hogy kinek kell szólni. A több mint tíz éve működő alkalmazás megoldást nyújt erre a problémára és bár sok esetben megkönnyítik az üzemeltetők dolgát – legyen az a városi vagy kerületi önkormányzat, magán- vagy állami cég –, nem minden kerület és város nyitott az együttműködésre. Sőt, olyan is előfordult, hogy egy kerületi polgármester jelentette ki: ő utálja a Járókelőt. Pedig aki az utcán járó-kelő lakossággal nem kommunikál, az a saját választójával nem kommunikál.
A Járókelőhöz több mint 120 ezer bejelentés érkezett az elmúlt évtizedben és ebből fontos statisztikákat lehet készíteni. Beszélgetőpartnereink az alkalmazás mellett önkormányzatnál dolgoznak, így kívülről és belülről látják az együttműködést. A műsorvezetők Udvarhelyi Tessza és G. Szabó Dániel, az adás elkészítésében Tavaszi Anna segített.
-----------------------
2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.
https://szja1.partizanmedia.hu/
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod: https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
Rosa Luxemburg Tömegsztrájk c. könyve száztíz évvel később ad bőven gondolkodnivalót. A friss, magyar nyelvű újrakiadás apropóján a két házigazda az utószót író Csepregi Dáviddal beszélget a múlt századelő munkásmozgalmának kihívásairól és vitáiról és arról, mit tanulhat ma a szakszervezeti mozgalom és a baloldali politika Luxemburg könyvéből. Hol járunk a gazdasági és politikai harcok történeti idejében? Mi történt a rabszolgatörvény-ellenes tüntetések óta? És mi a teendő ezután?
--------
Támogasd te is a Partizánt adód 1%-ával!Név: Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért AlapítványAdószám: 19286031-2-42
2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk.A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon. https://szja1.partizanmedia.hu/
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:
Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
Tömeges postabezárások, leépítések, postás demonstráció, szolgáltatások megszüntetése – az utóbbi időben ezek miatt került be a hírekbe a Magyar Posta. Nem kétség, hogy az egyik legnagyobb, a mai napig nagyrészt állami tulajdonban lévő vállalat válságban van. És ez a válság nem tavaly és nem is a COVID-dal kezdődött.
Legújabb epizódunkban a Magyar Posta rendszerváltás utáni történetéről beszélgetünk Turai Eszterrel, aki pár évvel ezelőtti kutatásában a kézbesítők beszámolói segítségével írja le a Posta elmúlt 30 évének történéseit. Az általa készített interjúk nosztalgikus képet adnak a 80-as és 90-es évek kézbesítőinek hétköznapjairól, akik nem csak leveleket vittek ki a címekre, de kiemelt szerepük volt a közösség életében.
A Magyar Posta kézbesítőinek tapasztalatai azonban mellbevágóan írják le a rendszerváltás utáni Magyarország történetét, amelyben a közösségek szétszóródtak, bensőséges kapcsolatainkat gazdasági érdekek szolgálatába állították, a megélhetésünk kétséges és a jövőnk is egyre kilátástalanabb.
Turai Eszter cikke a Mércén: „Nem azért dolgozol kurva sokat, hogy szendvicset egyél egész hónapban” - Belső konfliktusokban csapódnak le a Posta problémái
--------------------------------
2023-ban a személyi jövedelemadód 1%-át ajánld fel a Partizán számára! Kérjük, támogasd ezzel a munkánkat, hiszen ez neked egy kattintásba kerül, a Partizánnak viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy továbbra is izgalmas adásokkal készülhessünk. A felajánláshoz minden instrukciót megtalálsz a lenti honlapon.
https://szja1.partizanmedia.hu/
A Partizán Podcast Facebook oldalát itt találod:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100087436092000
A Partizán oldalát és a videóit itt tudod megnézni:
Youtube-on: https://www.youtube.com/c/Partiz%C3%A1nm%C3%A9dia
Facebookon: https://facebook.com/partizanpolitika/
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/
Extra tartalmak, vágatlan videók:
https://www.patreon.com/partizanpolitika
From the publisher's feed
Ez a Partizán podcastjainek külön csatornája. Politika, nő- és klímaügyek, kultúra, sport, és sok minden más. Csatornánk folyamatosan bővül, iratkozz fel, hogy ne maradj le a legújabb…
Közös veled. Független miattad.
https://www.partizan.hu/tamogatas

13 Listeners

2 Listeners

9 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

2 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

53 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners