
Sign up to save your podcasts
Or


„A nyitrai magyar pedagógusképzés fennállásának 65. évfordulóját ünnepeljük – egy olyan történetet, amely nemcsak intézményi múlt, hanem közösségi sors, szakmai elkötelezettség és kitartó szolgálat története is.“ – szólt május 6-án a nyitrai Megyeháza koncerttermének közönségéhez Szekeres László, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja azon az ünnepi délutánon, amelyen az intézmény a nyitrai magyar pedagógusképzés elmúlt 65 évéről emlékezett meg. Az ünnepségen beszédet mondott továbbá Libor Vozár, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem rektora, Fekete Irén, a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Priskin Zoltán, az érsekújvári Czuczor Gergely alapiskola igazgatója. Ezt követően került sor az emlékérmek átadására azon személyiségek és intézmények számára, akik munkájukkal és támogatásukkal jelentős mértékben hozzájárultak a 65 éves nyitrai magyar pedagógusképzés sikeréhez. Az átadást ünnepi hangverseny követte. Oktatási műsorunkban helyszíni összeállítást hallhatnak, amelyben megszólal László Béla, a Közép-európai Tanulmányok Karának alapító dékánja, Bárczi Zsófia, aki 2016 és 2024 között látta el a karvezető tisztséget, valamint Szekeres László, a kar jelenlegi dékánja.
A Szűkebb pátriám című rovatunkban ismert szlovákiai magyarok mondják el, hogy a településen, ahol felnőttek, melyik középülethez, műemlékhez vagy természeti látnivalóhoz fűzik őket a legkellemesebb gyerekkori emlékek. Ebben a részben Lokšáné Rácz Katalin olimpikon, világbajnoki ezüstérmes vívó mutatja be Kassát.
Hét szerzemény a dühös Ardamica Zorántól. „Ez a düh már nem az a düh, amikor a lázadó fiatal dühös a körülöttünk lévő világra, és tudja, hogy ezt meg fogja változtatni, mert előtte az élet, és mindent elkövet, hogy megváltoztassa. Ez olyan düh, amely együtt jár egyfajta csalódottsággal. Az én koromban mi már nem fogjuk újra megváltoztatni a világot, mert se erőnk, se egészségünk hozzá, és talán már nem is hiszünk benne. Ez a fiatalok dolga. Sokan vagyunk, akik azt látják, hogy nem jól mennek a dolgaink, és csak ordítani tudunk, hogy baj van. Én 1989-ben azt hittem, hogy a változásoknak mindenki fog örülni. Most azt látom, hogy az elmúlt több mint harminc év szabadságával nemhogy nem tudott élni az emberek egy csoportja, hanem mint a rongyot visszadobták, mondván, nem is akarnak élni vele, mert nem tudnak mit kezdeni vele. Ezt a helyzetet tükrözi a lemez” – mondja a Losoncon született, Füleken élő Ardamica Zorán a Létfene zeneszámairól.
A podcastből kiderül:
Ardamica Zoránt Puha József kérdezte a 2026. február 11-i beszélgetős Pentatonban.
A dunaszerdahelyi származású filmkészítő, Podhradská Lea által rendezett Apám lánya című dokumentumfilm elnyerte a 2026-os Magyar Filmkritikusok Díját, beválogatták a 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, valamint fődíjat nyert a 22. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon is.
Lea a filmben saját családja történetét dolgozza fel, és szembenéz a múlt sötét árnyaival.
Tíz évvel idősebb nővére ugyanis egyik napról a másikra eltűnt. Az akkor még gyermek Lea számára talán az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a családból hosszú éveken át senki sem kereste őt. Így sokáig azt sem tudta, mi történt a nővérével, hol lehet, vagy hogy egyáltalán életben van-e még.
Egészen addig, amíg 27 év elteltével levelet nem kapott a nővérétől. Ekkor döntött úgy, hogy nemcsak megkeresi őt, és utánajár a családi múltnak, hanem mindezt dokumentumfilm formájában is megörökíti, és megmutatja a világnak.
Sötét titkok, családi traumák, eltemetett múlt. Van-e bűnös ebben a történetben, és ki az áldozat? Erről szól az Apám lánya, amelyet már Szlovákiában is bemutattak.
A filmről és a filmkészítés folyamatáról Podhradská Leával Ficza János beszélgetett.
A felvétel 2026. május 9-én került adásba.
A Nyugaton a helyzet 2026. május 2-i adásában – részben a nemrég lezajlott magyarországi választások apropóján – arról volt szó, mit jelentett a hatalomváltás a régi időkben az arisztokrata családok számára. Történeti kiindulópontként az 1526-os mohácsi csatavesztés utáni korszakból indultunk ki. Idén van a mohácsi vész 500. évfordulója, ami jó alkalmat kínált arra, hogy megnézzük: mi változott ekkor a magyar elit és az arisztokrata családok életében. Fundárek Anna történésszel, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatójával arról beszélgettünk, milyen lehetőségeik voltak ebben a világban a főúri családoknak, mennyire lehetett elvi alapon politizálni, és mennyire kellett közben a család túlélését, rangját, birtokait és jövőjét is szem előtt tartani. Szó esett arról is, hogyan épült fel egy arisztokrata karrier a kora újkorban, és lehet-e történeti távlatban kezdeni valamit olyan mai fogalmakkal, mint az oligarchia, a korrupció vagy a hatalommal való visszaélés. Az Esterházyak és a Pálffyak történetén keresztül azt is körüljártuk, hogyan válhattak egyes családok a korszak meghatározó arisztokrata famíliáivá, milyen szerepet játszott ebben a Habsburg-udvarhoz való kötődés és a törökellenes katonai szerepvállalás.
1991-ben zajlott le a rendszerváltás utáni időszak egyiklegfontosabb politikai tévévitája Kónya Imre és Pető Iván között, amelynek a történelmi igazságszolgáltatás volt a központi kérdése. Vida Kamilla költő,újságíró, a Partizán vezető szerkesztője második kötetének, a néhány hete megjelent Demográfiai csúcsnak ez adja a gerincét. Az aktuális epizódbanPaszmár Lívia e kötet kapcsán beszélget a szerzővel, amelynek záró versét Az utolsó nap címmel Mezőszállási Márk olvassa fel.
1. Megbukott a Bolojan-kormány Romániában.
2. A Magyar Szövetség kizárta az együttműködést a SMER-rel.
3. A V4 három muskétása várja Magyar Pétert a csapatba.
- Összeállhatnak-e a csillagok a visegrádi együttműködés felélesztéséhez?
4. Tusványos sorsa a NER összeomlása közepette
- Fennmaradhatnak-e gall faluként a Fidesz hatuma erődítményei?
A virtuális törzsi kerekasztalnál: Parászka Boróka (Erdély), Finta Márk (Felvidék) és Pressburger Csaba (Vajdaság)
„A kormányváltás óta sokat gondolkodom azon, hogy mi a közhangulattal mentünk-e, az sodort-e bennünket, vagy mi is generáltuk a változásokat. Tehát meglovaglói vagy irányítói voltunk-e ennek a folyamatnak” – nyilatkozta Dani.
2018-ban még Fidesz-szavazó volt. Mint mondja, akkor, ifjú felnőttként egyáltalán nem követte a politikát, elég volt neki a migránsokkal való riogatás ahhoz, hogy Orbánék megkapják a szavazatát. Négy évvel ezelőtt már, több tudással és tapasztalattal a birtokában az ellenzéki összefogásra voksolt.
Testvérével elment a Tisza Párt 2024. március 15-i zászlóbontó ünnepségére, ahol megszólította őket a 24.hu riportere. Ott indult el minden. Tudatosult bennük, hogy ez nekik is menne, és beszippantotta őket a politika. Gott Dániel és bátyja, Gott Norbert vezető youtuberek lettek, naponta gyártanak politikai tartalmat a Mi ez az ország?! YouTube-csatornán. Itt a belpolitikáról beszélnek, a Mi ez a világ?! csatornán a külpolitikáról. Véleményt formálnak.
A Nappaliban Gott Dani nyilatkozott. Ahogy mondja, végig hitt a Tisza sikerében, de április 12-én, útban Budapest felé nem tudta, hogy este mi vár rájuk. Győzelem, apátia, forradalom vagy ukrán támadás.
Gott Dániel a Mi ez az ország?! és a Mi ez a világ?! Youtube-csatorna társtulajdonosa az április 27-i Nappaliban válaszolt Puha József kérdéseire.
„Nekem mindennap újrakezdődik ez a szakma. Mindennap úgy ülök le a számítógép elé, hogy az lesz az első cikkem. Valaki valamelyik újságíró akadémián mondta is, hogy ezt így kell csinálni” – vallja az ünnepelt.
Elmondása szerint neki az újságírás játék. Komoly és időigényes játék. Amit folyamatosan tanulni kell. A szakmát még a nyolcvanas évek első felében a komáromi gimnázium diákújságjában kezdte, az első írásában egy kalóz életét képzelte el. Sok szerkesztőségben megfordult, az Ifi magazinban eltöltött éveire a legbüszkébb. S közben alaposan megváltozott ez a szakma is. Eleinte, a nyomtatott sajtóban, még tömött, cigarettafüstös, kávéillatos irodában dolgozott, ma már, az ATEMPO kulturális-zenei portál vezető szerkesztőjeként odahaza készülnek az írásai. Hosszasan mesélt a régi idők varázsáról, de – bár van hiányérzete – élvezi a mostani helyzetet is. Nem is csoda, a hatvanéves Bárány János örök optimista, életvidám ember, látszólag fiatalokat meghazudtoló energiával.
A podcastből kiderül:
Bárány János április 27-én délben töltötte be a hatvanadik életévét. Puha József beszélgetése az április 27-i Nappaliban a tizenegy órai hírek után hangzott el.
1. Magyar Péter fogadta a határon túli magyar politikai vezetőket.
2. Tarr Zoltán Tisza-alelnök minisztériumához kerülnek a határon túli magyar ügyek.
A virtuális törzsi kerekasztalnál: Parászka Boróka (Erdély), Finta Márk (Felvidék) és Pressburger Csaba (Vajdaság)
From the publisher's feed

13 Listeners

6 Listeners

22 Listeners

3 Listeners

20 Listeners