A várakozásokkal ellentétben nem került többségbe a jobboldal a spanyol választásokon. A jobbközép Néppárt szerezte ugyan a legtöbb mandátumot, de a szélsőjobboldali Vox elbukott, a kormányzó szocialisták pedig nagy hajrával patthelyzetre mentették a választásokat. A spanyol parlamenti választás tanulságairól Bíró-Nagy András, az Új Egyenlőség szerkesztője beszélgetett Bódi Mátyással, a Választási földrajz oldal szerkesztőjével.

 

Szerte Európában kiemelt figyelem övezte a július 23-án tartott előrehozott spanyol parlamenti választást. A közvélemény kutatások alapján számítani lehetett a jobboldali-konzervatív Néppárt (PP) első helyére, de meglepetésre a PP nem szerzett kormányzó többséget. Ennek fő oka a szélsőjobboldali (és potenciális koalíciós partnernek tartott), Orbán Viktor által a kampányban személyesen is támogatott Vox gyenge szereplése, valamint a szocialisták (PSOE) vártnál jóval erősebb eredménye volt.

 

Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök még májusban írt ki előrehozott választásokat Spanyolországban, miután a helyhatósági választásokon pártja, a PSOE, valamint koalíciós partnere a Podemos vereséget szenvedett. Bódi Mátyás szerint Sánchez nagyon is megfontolt politikai döntést hozott, hiszen a korai választásokkal sikerült ellenfelei, a Néppárt és a Vox önkormányzati közeledéseire irányítani a figyelmet. A PSOE kampányában a Néppárt helyett inkább a Voxra koncentrált: a szocialisták stratégiája alapvetően azon alapult, hogy a Vox hatalomra jutásának lehetőségét tudták lebegtetni. És ez valóban reális veszély volt, mert a helyhatósági választás után valóban létrejöttek a Néppárt és a Vox helyi koalíciói. 

 

A Néppárt jelentős figyelmet fordított kampányában a PSOE vélelmezett személyközpontúságára, melyet a madridi felső-középosztályból származó Pedro Sánchez miniszterelnök testesített meg, akit a galíciai, paraszti származású Alberto Núñez Feijóo-val, a PP vezetőjével állítottak szembe. Elitellenes narratívájukban azt is hangsúlyozták, hogy szerintük Spanyolországban már nem a szocialisták jelentik a kisemberek igazi támaszát, hanem a jobboldal. Ez a stratégia nem járt sikerrel, mivel a PP a legtehetősebbek között szerepelt a legjobban, míg a PSOE a legrosszabb anyagi helyzetű csoportokban.

 

A spanyol baloldal jelentősen átalakult az elmúlt években. A szocialisták koalíciós partnere, a korábban még komoly politikai erővel rendelkező rendszerkritikus Podemos összeomlott a választások előtti időszakban, miközben egy új baloldali párt, a Sumar a semmiből tűnt fel a politikai színtéren és szívta fel szinte teljes egészében a Podemos szavazóit, amivel 31 helyet szerzett a parlamentben. A szélsőjobboldali Vox lett a választások legnagyobb vesztese: ezúttal 19 hellyel kevesebbet szerzett az alsóházban, amivel mandátumai harmadát el is veszítette. Bódi szerint habár a párt erősen kampányolt a szeparatisták, az LMBTQ ügyek és a bevándorlók ellen, kevés figyelmet fordítottak a materiális kérdésekre, miközben a jelenlegi időszakban a választók inkább erre lettek volna kíváncsiak.

 

A kialakult patthelyzetben a kormányalakítás sorsa erősen kérdéses. Ha a következő hónapokban nemcsak a PP-nek, hanem a PSOE-nek sem sikerül koalíciót felállítania (utóbbinak a baszk és katalán regionális nacionalista pártok támogatását is meg kellene nyernie), akkor nemsokára újabb választásra kerülhet sor Spanyolországban.