Szellem a palackból

Pincelesen a Mátrában III. - Páger Mátyásnál #192


Listen Later

Amint az előző adásokban is jeleztem, a mátrai megújulást szeretném bemutatni néhány újabb kori pince működésén keresztül.
Szögezzük le most is, s ha kell többször is, hogy a Mátrai borvidék adottságai nem maradnak el semmiben a nála jobban sztárolt Egritől, csak a borköztudatban a Mátra valamiért halványabban él. Hogy ez miért van így, azt most nem kutatnám. Talán a mátraiak később ébredtek kicsit az egriekhez képest, vagy a mátrai borok eleve elrendeltnek tűnő – egyébként helytelen és egyoldalú - besorolása a „könnyed friss illatos fehérek” kategóriájába, különösen akkor amikor még a vinofil közönség java része nálunk vörösbormániás volt, talán ezek is közrejátszottak. Mindenesetre azóta sok minden megváltozott, és folyamatosan változóban is van! A mátraiak egyre-másra tesznek le komoly, érlelt, gyakran testes borokat, és nemcsak fehérben, de vörösben is sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. Mindez jól mutatja, hogy téves volt az a korábbi besorolás, ami a Mátrát csak a könnyed, friss, illatos kategóriára próbálta leszűkíteni.
Számos törekvő, fiatal, lelkes borász egy valóságos Új Mátra teremtésébe kezdett, köztük is terjed a minél természetesebb borkészítésre való törekvés, ami tiszta gondolkodást feltételez. Egyesek már egészen a natúrbor készítésig is eljutottak.
Úgy tűnik a megújulás epicentruma Gyöngyöspata és Gyöngyöstarján térségében észlelhető leginkább.
A mai adásban ismét egy fiatal pincébe lesünk be, nem véletlenül éppen Gyöngyöspatán.
Szabadítsuk ki a szellemet a Páger-palackokból!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

10 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Kielmayer Kris Körkép by Kristian Kielmayer

Kielmayer Kris Körkép

0 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Gépész ( hangoskönyv ) by Gépész

Gépész ( hangoskönyv )

1 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

1 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

58 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners