Szellem a palackból

Pincelesen a Mátrában IV. – Centurio Pince #193


Listen Later

Amint az az előző adásokból is kiderült, új szelek fújnak a Mátrában. Ezúttal Gyöngyöspatáról átrándulunk a másik emblematikus borközségbe, Gyöngyöstarjánba.
Pata mellett talán ez a másik olyan helye a borvidéknek, ahol nagyon sok borászat tömörül, kezdve a már többször említett Szőke Mátyástól, aki sokáig – főleg a ’90-es években – egyet jelentett a Mátrai borral. Azután a másik nagy borászat, a Sol Montis, Benedek Péter és a Ludányiak, és még sorolhatnám…
Mindenesetre komoly versenyszellem látszik a két település között, rendeznek is Pata – Tarján vakkóstolós borpárbajt is a vinofil közönség és egymás örömére.
Itt működik az egyik, bár méretében kisebb, ám emblematikus családi pincéje - ez a Centurio. Évszázados családi borászatról van szó, amint ez a névből is sejthető. Immáron a ki tudja, hányadik, mindenesetre többedik generáció viszi a pincét Ludányi Balázs személyében, aki édesapjával együtt teszi a dolgát a szőlőben és a pincében is. Hasonlóan a többi újhullámos borászhoz, ők is a kékfrankosra helyezik a hangsúlyt, ez a zászlóshajó, ugyanakkor kiváló fehérekkel is büszkélkedhetnek.
Szabadítsuk ki a szellemet a Centurio palackokból!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners