Szellem a palackból

Pincelesen - A sümegi Palota Pincében #207


Listen Later

Sümegnek elég komoly borászati múltja volt, köszönhetően annak a Ramassetter Vincének aki, mint a város szülötte, minden elképzelhetőt megtett annak felemeléséért, mindenféle téren. Kiváló bornagykereskedő lévén ő az, aki feltette Sümeget és környékét az ország borászati térképére, a sümegi bort nemzetközi szinten is jegyezték - neki köszönhetően.
Utódai múltával az 1900-as évek elejétől borszempontból leépült a rendszer. Sümeg lekerült a bortérképről, hogy azután hosszabb alvó periódus után jöjjön egy újabb Ramassetter Vince, aki újjá élesztve Sümeg borászatát, előbb kereskedőként, majd borászként is feltette ismét Sümeget a térképre.
Ő Egly Márk, az Egly szőlőbirtok és borászat, rövidebben Palota Pince. A sümegi vár alatt közvetlenül a mára szépen felújított püspöki palota patinás pincéjében van a főhadiszállás, a vároldalban rheingau-i meredekségű dűlőn régi magyar szőlőfajták tartják lombjukat a mindent érlelő nap felé…
Legnagyobb természetességgel készült boraikat több Michelin csillagos étterem is borlapon tartja.
Szabadítsuk ki a szellemet ezúttal a sümegi Palota pincéből!
Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Szellem a palackbólBy MTVA Podcast


More shows like Szellem a palackból

View all
Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Gurulj be lassítva is! by MTVA Podcast

Gurulj be lassítva is!

2 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by MTVA Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Délelőtt - Kossuth Rádió by Kossuth Rádió |MTVA Podcast

Délelőtt - Kossuth Rádió

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház - Kossuth plusz by Kossuth Rádió| MTVA

Rádiószínház - Kossuth plusz

0 Listeners