
Sign up to save your podcasts
Or


A vámok bevett eszközei a gazdaság, a kereskedelem szabályozásának. A Trump elnök által
meghirdetett vámháború azonban nem a szokott mértékben alkalmazza ezt az eszközt. Hogy ebben
mennyi a gazdasági és mennyi a politikai dimenzió, erről beszélgettünk Scheiring Gábor
közgazdásszal, a Georgetown University Katar professzorával.
Ha csak gazdasági szempontból nézzük a Trump által meghirdetett vámokat, és főleg azoknak a
logikáját, akkor mindenféle „il”-lel kezdődő jelzővel elláthatnánk: illiberális, illogikus. Ezért Scheiring
Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy ne külön nézzük ezt a kérdést, hanem vegyítsük a politikai
elemzéssel is. Abban pedig a fő érv a hatalmi dimenzió.
Trump megválasztásának sikere abban rejlett, hogy képes volt a gazdasági elittel és a leszakadó
munkásosztállyal választási koalíciót létrehozni. Az utóbbi azért érdekes, mert a hagyományos
baloldali erőknek volt ez a támogatói közege. Ugyanakkor a globalizáció veszteseiként nem kaptak
ahhoz sem magyarázatot, sem segítséget, hogy miért pont az ő munkahelyük ment el más
országokba, miért pont ők vesztették el az indusztriális társadalomban kivívott helyüket. Erre a
Demokrata Párt nem is próbált magyarázatot adni, ezzel szemben Trump megfogalmazta azt, hogy
mások a hibásak, és vissza kell hozni ezeket a munkahelyeket az USA-ba.
Ennek eszköze, ha jól megdrágítják a külföldön gyártott termékek árát (nyilván nem az előállítási árat,
hanem a vámmal növeltet), és ekkor a gyártósor például nem Kínában termel, hanem visszaviszik az
USA területére. Ezzel az a probléma, hogy ha lenne is ilyen lépés, annak könnyen az a vége, hogy
gyorsítják az automatizációt, azaz a munkaerőt kiváltják gépekre, így a leszakadó munkásosztály nem
kap majd újra munkát. Ez azért jelentős politikai frusztrációt okozhat később, de ez a jövő kérdése.
A választási koalíció másik része a gazdasági elit. Nekik mintha most kezdene derengeni, hogy
elmérték Trump radikalizmusra való hajlamát. Azaz egy védővám addig rendben van számukra, amíg
nem veszélyezteti a piacaikat. A mostani intézkedésnek azonban már a racionalitása is nehezen
indokolható. Elég, ha a Kína számára kiosztott brutális vámokra gondolunk.
Ugyanakkor van még egy dimenzió, ez sem feltétlenül gazdasági. Ez pedig az, hogy a vámháború egy
tárgyalástechnikai eszköz, amely képes arra, hogy asztalhoz ültesse az USA-val a világ meghatározó
gazdasági szereplőit. Ezt már látjuk, de persze még nem érthető, hogy ennek van-e az USA
gazdaságára, vagy társadalmára nézve kedvező politikai kimenete. Amennyiben a globalizáció
hasznait élvező gazdasági elit nyer ezen, akkor nehezen lesz teljesíthető a munkásosztálynak tett
ígéret.
A sok dimenzió egymásra csúszva azt is okozhatja, hogy nincs valódi megoldás erre a problémára.
Ezért is rángatja a vámháborút Trump össze-vissza – kívülről legalábbis így látszik.
By Új EgyenlőségA vámok bevett eszközei a gazdaság, a kereskedelem szabályozásának. A Trump elnök által
meghirdetett vámháború azonban nem a szokott mértékben alkalmazza ezt az eszközt. Hogy ebben
mennyi a gazdasági és mennyi a politikai dimenzió, erről beszélgettünk Scheiring Gábor
közgazdásszal, a Georgetown University Katar professzorával.
Ha csak gazdasági szempontból nézzük a Trump által meghirdetett vámokat, és főleg azoknak a
logikáját, akkor mindenféle „il”-lel kezdődő jelzővel elláthatnánk: illiberális, illogikus. Ezért Scheiring
Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy ne külön nézzük ezt a kérdést, hanem vegyítsük a politikai
elemzéssel is. Abban pedig a fő érv a hatalmi dimenzió.
Trump megválasztásának sikere abban rejlett, hogy képes volt a gazdasági elittel és a leszakadó
munkásosztállyal választási koalíciót létrehozni. Az utóbbi azért érdekes, mert a hagyományos
baloldali erőknek volt ez a támogatói közege. Ugyanakkor a globalizáció veszteseiként nem kaptak
ahhoz sem magyarázatot, sem segítséget, hogy miért pont az ő munkahelyük ment el más
országokba, miért pont ők vesztették el az indusztriális társadalomban kivívott helyüket. Erre a
Demokrata Párt nem is próbált magyarázatot adni, ezzel szemben Trump megfogalmazta azt, hogy
mások a hibásak, és vissza kell hozni ezeket a munkahelyeket az USA-ba.
Ennek eszköze, ha jól megdrágítják a külföldön gyártott termékek árát (nyilván nem az előállítási árat,
hanem a vámmal növeltet), és ekkor a gyártósor például nem Kínában termel, hanem visszaviszik az
USA területére. Ezzel az a probléma, hogy ha lenne is ilyen lépés, annak könnyen az a vége, hogy
gyorsítják az automatizációt, azaz a munkaerőt kiváltják gépekre, így a leszakadó munkásosztály nem
kap majd újra munkát. Ez azért jelentős politikai frusztrációt okozhat később, de ez a jövő kérdése.
A választási koalíció másik része a gazdasági elit. Nekik mintha most kezdene derengeni, hogy
elmérték Trump radikalizmusra való hajlamát. Azaz egy védővám addig rendben van számukra, amíg
nem veszélyezteti a piacaikat. A mostani intézkedésnek azonban már a racionalitása is nehezen
indokolható. Elég, ha a Kína számára kiosztott brutális vámokra gondolunk.
Ugyanakkor van még egy dimenzió, ez sem feltétlenül gazdasági. Ez pedig az, hogy a vámháború egy
tárgyalástechnikai eszköz, amely képes arra, hogy asztalhoz ültesse az USA-val a világ meghatározó
gazdasági szereplőit. Ezt már látjuk, de persze még nem érthető, hogy ennek van-e az USA
gazdaságára, vagy társadalmára nézve kedvező politikai kimenete. Amennyiben a globalizáció
hasznait élvező gazdasági elit nyer ezen, akkor nehezen lesz teljesíthető a munkásosztálynak tett
ígéret.
A sok dimenzió egymásra csúszva azt is okozhatja, hogy nincs valódi megoldás erre a problémára.
Ezért is rángatja a vámháborút Trump össze-vissza – kívülről legalábbis így látszik.

14 Listeners

6 Listeners

23 Listeners

4 Listeners

1 Listeners

2 Listeners

23 Listeners

5 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

1 Listeners

0 Listeners

4 Listeners

4 Listeners

1 Listeners