Nem minden autista ember fehér, középosztálybeli és/vagy férfi, és egyre többen vannak azok is, akik csak most, felnőtt korukban jutnak el a diagnózisig. Akár évtizedeket is leélnek a mélyebb önmegértés lehetősége nélkül egy olyan világban, ahol másodpercek törtrésze alatt formálunk egymásról véleményt, és gyakran elutasítjuk azokat, akiket „furának” észlelünk. A diagnózis persze önmagában nem sokat ér, de a működésed megértésén keresztül felszabadultságot hozhat, és másoknak is támpontokat adhat abban, hogyan érdemes téged jól szeretni. A Lélektani határban az idegi fejlődés sokféle, egyformán érvényes útjairól beszélgetünk dr. Madarassy-Szücs Anna gyerek- és ifjúságpszichiáterrel.

Sok esetben sem a gyerektelenség, sem a gyerekvállalás nem tervezett. Ám amennyiben az utóbbi döntés eredménye, úgy fontos hozzá, hogy a leendő szülő(pár) biztonságban érezze magát. Míg a nők többsége régen 30-35 éves kora környékén mondott le az anyaságról, addig ma sokan ennyi idősen kezdenek el komolyabban gondolkodni azon, legyen-e gyerekük. Milyen szempontokat mérlegelünk, és mennyire hozunk végül tudatos döntést? Mi minden sértheti az emberek biztonságérzetét napjaink Magyarországán? Hányféle oka lehet annak, hogy valaki nem lesz szülő, és min megy keresztül az, aki nehezített teherbeeséssel, meddőséggel küzd? Vendégeink: Bátki Anna klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, valamint Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakember.

Világszerte növekednek a testünkkel, jóllétünkkel kapcsolatos aggodalmaink, és legtöbbször nem racionális alapon döntjük el, mit tartunk veszélyesnek. Honnan erednek a szorongásaink, és hogyan teremthetjük meg a belső biztonságunkat? Mindeközben a testi-lelki jóllétünk egyfajta teljesítménymutatóvá vált, ami egyrészt felelősségvállalásra, öngondoskodásra sarkallhat minket, másrészt az ön- és áldozathibáztatás destruktív köreit indíthatja el, amikor mégis betegek leszünk. Miért nem csak egyéni ügy az egészség kérdése? Mennyire tartozik ránk, hogy mit és mennyit eszik, iszik, mozog a párunk? Hol a határ bátorítás és kontrollálás között? A Lélektani határ új epizódjában szó lesz az önkövető eszközök, futóappok lélektanáról, az különféle diéták már-már vallásos jellegéről, és arról is, mi adhat biztonságot a szorongásainkkal szemben – a vendégünk dr. Csabai Márta egészségpszichológus, egyetemi tanár, az Aggódó testünk című könyv szerzője.

Ha ismétlődő mintázatokat tapasztalunk a vonzalmainkban, a konfliktusainkban, a szakításainkban, akkor jó eséllyel működésbe léptek a maladaptív sémáink. Mi van a mélyükön, és hogyan lehet felszabadulni az irányításuk alól, hogy változni, változtatni tudjunk? A fantáziaképeink és a múlt árnyai között hol van a partnerünk? Hogyan tudjuk tényleg megismerni őt? Lélektani határ a sémakémiáról dr. Szabó-Bartha Anett klinikai szakpszichológussal.

Amikor „a vidékre” gondolunk, sokunk fejében az idill és az elmaradottság képei váltakoznak, a politikusok pedig gyakran gerjesztik a vidékiek és a (fő)városiak szembenállását. De mi számít valójában vidéknek? Hogyan jelenik meg a város a vidékben, és a vidékiség a városban? A Lélektani határban Csurgó Bernadett vidékszociológus.

„Nem a válás a legijesztőbb a gyerekeknek, hanem a szülők közti gyilkos indulatok” – mondja dr. Ságh Beáta, amikor a mozaikcsaládok létrejöttének mínusz egyedik lépéséről, az eredeti kapcsolat felbomlásáról kérdezem. Bár szinte mindenki azt gondolja magáról – előzetesen! –, hogy ő tudna szépen válni, ez általában rendkívül nehéz folyamat. Hogyan ne kompenzáljuk túl a bűntudatunkat, és halmozzuk el ajándékokkal a gyereket? Miért baj, ha hírvivőként használjuk őt, vagy az exünk életéről kérdezgetjük? Melyik ponton, hogyan avassuk be abba, hogy új partnerünk lesz? Dr. Ságh Beáta orvos, pszichológussal sorra vesszük a mozaikcsaládokat – a nem vér szerinti szülő és gyerek(ek) együttélését – érintő legfontosabb témákat is.

Sokunk egyik legnagyobb félelme, hogy mi magunk, vagy a szülőnk, párunk demenssé fog válni. Ennek ellenére – vagy talán ezért is – az emberek többsége keveset tud erről a betegségről. „Úgy omlott ránk a demencia, mint egy lavina” – írja Szűcs Teri, akinek édesanyját 6-7 évvel ezelőtt diagnosztizálták, azóta pedig 24 órás gondozásra szorul. Az otthonápolás sokféle áldozattal jár, és irgalmatlanul nehéz, ám azt a többszázezer embert, akire napjainkban ez a feladat hárul, az állam szinte teljesen magára hagyja. Teriben ezzel együtt is maradt derű: mint mondja, a demens ember a jelenben élő emberré válik, sok szülő-gyerek viszony kisimul, ő pedig többet tud a családja történetéről most, mint a demencia átkattanása előtt. Dr. Nagy Szilvia pszichiáter szintén hangsúlyozza, mennyit számít az életút-áttekintés a betegség különböző szakaszaiban – és az idősödés során úgy általában –, valamint az, ha elfogadjuk: a demens embernek joga van a tüneteihez. De hogyan lehetne ezeket minél korábban felismerni? Mi a különbség normál és kóros felejtés között? Milyen módszerekkel lehet oldani a felejtő ember szorongását, és megkönnyíteni a vele való együttműködést? A Lélektani határban egy nehéz témával, a demenciával jövünk, de közben szó lesz a szeretet, a kapcsolódás sokféleségéről, az emlékezés mélyen társas jellegéről, és arról is, hogyan lehet értelmet találni ebben az embert próbáló élethelyzetben. Az új adásban: dr. Nagy Szilvia pszichiáter, pszichoterapeuta, a Nefelejcs című film társproducere; és Szűcs Teri irodalomtörténész, kritikus, a Visszatért hozzám az emlékezet: Demencia és Óperencia című könyv írója.

Sok családban, ahol a szülők éretlenek, nehézséggel küzdenek és a környezetüktől is kevés segítséget kapnak, az egyik gyerekük veszi át a feladataikat. Ő lesz a parentifikált (szülősített) gyerek, akinek túl hamar kell felnőnie: talpraesett és önálló lesz, ám – mivel folyton másokat kellett támogatnia – nem tudja felismerni a saját igényeit, vagy nem érzi azt, hogy joga lenne önmagával is törődni. Gyakran túlzó módon ad, hiszen a vágyait elsősorban másokon keresztül képes megélni („de én csak neked akarok jót!”). Ezzel szemben a parentifikált ember testvére furcsa tükörhelyzetben van: őt általában babusgatják a szülők, nem hagyják kirepülni. Hogyan lehet felnőtt fejjel megtanulni határokat húzni az egyik és a másik esetben? Miért nem a pénz miatt fájnak annyira az örökösödési ügyek, és mi köze egy tál isteni rizottónak a kapcsolatfüggéshez? Akivel pedig minderről beszélgetek: Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, az Ellopott gyermekkor című könyv szerzője. Indul a Lélektani határ második évada – a WMN YouTube-csatornáján is!

A gyerek az autonómiát nem a szülő ellen, hanem a szülőtől kéri. Mennyire bízhatunk benne, és abban, hogy nem esik baja? Mikortól hagyjuk önállóan közlekedni, mászkálni az online és offline terekben, vagy bulizni? Lehetnek-e titkai, és megijedjünk-e, ha néha egyáltalán nem tudunk kapcsolódni hozzá? Új podcastunk vendége Szél Dávid pszichológus, az Apapara szerzője.

A bőrünk állapota gyakran stressz forrása, de a minket érő stressz is meglátszik a bőrünkön – ahogyan a sérüléseink, az elfojtott feszültségeink, a testünkben lévő gyulladások is. Mi mindent jelenthet az ekcéma, a pikkelysömör, az akne, a túlzott izzadás vagy a hajhullás? És hogyan visz közelebb a megértés a tünetek enyhítéséhez? Új podcastunkban dr. Kiss Dorottya bőrgyógyász, pszichoterapeuta-jelölt.