Anno Budapest

2026. augusztus 30-án az Anno Budapestben randevúra invitáltuk önöket. Műsorvezetőnknek nem is akármilyen vendége lesz az adásban, Kukorelly Endre író mesél a randevúra alkalmas lokációkról.
Fél 7 van, a Blaha órája alatt egy fiú harmadszor nézi meg a saját karóráját, mintha az segítene. A lány nincs sehol. Ez itt nem magányos ácsorgás – ezen a téren senki sem csak simán áll, mindenki vár valakire, és mindenki tudja, meddig illik: 20 percig még hűség, 30 után már naivitás. Volt egy megíratlan illemtan hozzá, amit soha senki nem tanított meg, mégis mindenki ismerte. A Nyugatival szembeni óránál is ez ment, ahogy a Moszkva térinél is.
Aztán jött a második felvonás: hova tovább. A Gerbeaud túl drága volt egy első randihoz, inkább az Angelika következett, sétával a Duna-parton, ahol a beszélgetés fele arról szólt, ki fizet, a másik fele pedig arról, ki hazudik a koráról. Vagy a Fészek, ahol az ember azt hitte, művészkörökbe csöppent, pedig csak egy pincér volt éppen rossz kedvében. A cukrászdákban egy Dobos-torta fölött dőlt el, lesz-e második randi. A Gellért-hegyre azok kaptattak fel, akik a kilátással akartak hatni, és lent a lépcsőn cipősarok kopogott a kövön, miközben valaki azt magyarázta, hogy innen a legszebb a naplemente – mintha ez bárkinek is új infó lenne. A Vurstliban ugyanez ment: körhinta, céllövölde, és a fiú, aki lőtt egy plüssmacit vagy egy mézeskalácsos szívet a lánynak, aki az ő szívét kenegette mézzel. A Műjégpályára a bátrabbak és korcsolyázni tudók szerveztek első találkát. A mozi szent hely volt, csak ott fordítva működött a szabály: nem beszélgetni kellett, hanem hallgatni, és a sötétben véletlenül egymáshoz érő könyök jelentette az egész este tétjét. Mindegyik filmszínháznak megvolt a maga híre, hogy melyik a jobb az első csóknak.
A lényeg, hogy a randi kockázat volt, mert nem lehetett visszavonulót fújni egy üzenettel. Ha valaki nem jött el a randinak megbeszélt helyre, azt csak úgy tudta meg a pórul járt várakozó, hogy csak várt, és a tér lassan kiürült körülötte. Ma egy elküldött üzenettel el lehet intézni ugyanezt három másodperc alatt, együttérzés és óramutatók nélkül.
Az meg, hogy szabad-e csókkal záruljon az első randi – nos, erről a kérdésről sosem alakult ki konszenzus, csak generációnként új városi legenda arról, ki és hol rontotta el. Melyek voltak a legszebb, a legtutibban működő, a legtitkosabb és a legromantikusabb helyek randevúhoz?

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Az Anno Budapest 2026 augusztus 23-i adása újból a disszidálásról szólt: arról a pillanatról, amikor valaki úgy dönt, hogy illegálisan elhagyta az országot, valamint arról, ami ezután következett. Mert visszaút nem nagyon volt, hiába sikerült néhányuknak évekkel később, más útlevéllel, más néven mégis haza. A Kádár-kori disszidálás nem utazás volt, hanem eltervezett kockázat: hetekig tartó hallgatás, sokszor a legszűkebb családdal szemben is, mert egy elszólás börtönt vagy évekig húzódó zaklatást jelenthetett annak is, aki otthon marad.

Egy bőrönd a szekrény tetején, becsomagolva, aztán visszapakolva, aztán megint becsomagolva. Volt, akinél hetekig állt így, volt, akinél egyetlen éjszaka döntött: most vagy soha. Volt, aki napokon át figyelte az őrségváltást, és volt, aki egy vasárnap délutáni kirándulásból nem jött haza – egyetlen szóval sem árulta el a tervét a családnak. Térképet bújtak petróleumlámpánál, osztrák rokonok címét memorizálták, mert papírra nem lehetett leírni. Volt, aki hónapokig gyakorolt egy határ menti erdőben, és olyan is, aki a szögesdrót előtt fordult vissza, mert a gyerek sírni kezdett.
Nem mindenkinek sikerült. Volt, akit az erdőben kaptak el a határőrök, néhány méterre a drótkerítéstől – ő nem sikertörténetet mesélt később, hanem börtönt, évekig tartó megfigyelést, munkahelyi ellehetetlenítést, egy addig sosem látott rendőrségi dossziét a nevén.

A hátrahagyottak fizették a számlát. A szülő, aki soha többé nem kapott útlevelet, mert a fia disszidált. A testvér, akit kihagytak egy előléptetésből. A kihallgatott rokon, aki a temetésre sem utazhatott ki, mert a hatóság nem engedélyezte a kiutazást annak, akinek a családjában már volt egy „disszidens”. A döntés egy emberé volt, a következmény egy egész családé – és a következmények nem álltak meg a határnál. Aki átjutott, új nyelvet tanult, új életet épített, és közben egy egész országnyi hiányt cipelt magával. Aki meg kalandvágyból itthon maradt, azzal élt együtt, hogy a szomszéd, a kolléga, a testvér egyszer csak eltűnt, és jobb volt nem is emlegetni a nevét.

A műsor nem old fel semmit, és nem old meg semmit – csak leteszi az asztalra azokat a döntéseket, amiket másnak kellett meghoznia percek alatt, egyetlen éjszaka. Ezekhez kellenek a hallgatók történetei. Talán az önök családjában is történt ilyen.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Az Anno Budapest 2026 augusztus 16-i adása újból a disszidálásról szólt: arról a pillanatról, amikor valaki úgy dönt, hogy illegálisan elhagyta az országot, valamint arról, ami ezután következett. Mert visszaút nem nagyon volt, hiába sikerült néhányuknak évekkel később, más útlevéllel, más néven mégis haza. A Kádár-kori disszidálás nem utazás volt, hanem eltervezett kockázat: hetekig tartó hallgatás, sokszor a legszűkebb családdal szemben is, mert egy elszólás börtönt vagy évekig húzódó zaklatást jelenthetett annak is, aki otthon marad.

Egy bőrönd a szekrény tetején, becsomagolva, aztán visszapakolva, aztán megint becsomagolva. Volt, akinél hetekig állt így, volt, akinél egyetlen éjszaka döntött: most vagy soha. Volt, aki napokon át figyelte az őrségváltást, és volt, aki egy vasárnap délutáni kirándulásból nem jött haza – egyetlen szóval sem árulta el a tervét a családnak. Térképet bújtak petróleumlámpánál, osztrák rokonok címét memorizálták, mert papírra nem lehetett leírni. Volt, aki hónapokig gyakorolt egy határ menti erdőben, és olyan is, aki a szögesdrót előtt fordult vissza, mert a gyerek sírni kezdett.
Nem mindenkinek sikerült. Volt, akit az erdőben kaptak el a határőrök, néhány méterre a drótkerítéstől – ő nem sikertörténetet mesélt később, hanem börtönt, évekig tartó megfigyelést, munkahelyi ellehetetlenítést, egy addig sosem látott rendőrségi dossziét a nevén.

A hátrahagyottak fizették a számlát. A szülő, aki soha többé nem kapott útlevelet, mert a fia disszidált. A testvér, akit kihagytak egy előléptetésből. A kihallgatott rokon, aki a temetésre sem utazhatott ki, mert a hatóság nem engedélyezte a kiutazást annak, akinek a családjában már volt egy „disszidens”. A döntés egy emberé volt, a következmény egy egész családé – és a következmények nem álltak meg a határnál. Aki átjutott, új nyelvet tanult, új életet épített, és közben egy egész országnyi hiányt cipelt magával. Aki meg kalandvágyból itthon maradt, azzal élt együtt, hogy a szomszéd, a kolléga, a testvér egyszer csak eltűnt, és jobb volt nem is emlegetni a nevét.

A műsor nem old fel semmit, és nem old meg semmit – csak leteszi az asztalra azokat a döntéseket, amiket másnak kellett meghoznia percek alatt, egyetlen éjszaka. Ezekhez kellenek a hallgatók történetei. Talán az önök családjában is történt ilyen.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Az Anno Budapest 2026 augusztus 9-i adása a disszidálásról szólt: arról a pillanatról, amikor valaki úgy dönt, hogy illegálisan elhagyta az országot, valamint arról, ami ezután következett. Mert visszaút nem nagyon volt, hiába sikerült néhányuknak évekkel később, más útlevéllel, más néven mégis haza. A Kádár-kori disszidálás nem utazás volt, hanem eltervezett kockázat: hetekig tartó hallgatás, sokszor a legszűkebb családdal szemben is, mert egy elszólás börtönt vagy évekig húzódó zaklatást jelenthetett annak is, aki otthon marad.

Egy bőrönd a szekrény tetején, becsomagolva, aztán visszapakolva, aztán megint becsomagolva. Volt, akinél hetekig állt így, volt, akinél egyetlen éjszaka döntött: most vagy soha. Volt, aki napokon át figyelte az őrségváltást, és volt, aki egy vasárnap délutáni kirándulásból nem jött haza – egyetlen szóval sem árulta el a tervét a családnak. Térképet bújtak petróleumlámpánál, osztrák rokonok címét memorizálták, mert papírra nem lehetett leírni. Volt, aki hónapokig gyakorolt egy határ menti erdőben, és olyan is, aki a szögesdrót előtt fordult vissza, mert a gyerek sírni kezdett.
Nem mindenkinek sikerült. Volt, akit az erdőben kaptak el a határőrök, néhány méterre a drótkerítéstől – ő nem sikertörténetet mesélt később, hanem börtönt, évekig tartó megfigyelést, munkahelyi ellehetetlenítést, egy addig sosem látott rendőrségi dossziét a nevén.

A hátrahagyottak fizették a számlát. A szülő, aki soha többé nem kapott útlevelet, mert a fia disszidált. A testvér, akit kihagytak egy előléptetésből. A kihallgatott rokon, aki a temetésre sem utazhatott ki, mert a hatóság nem engedélyezte a kiutazást annak, akinek a családjában már volt egy „disszidens”. A döntés egy emberé volt, a következmény egy egész családé – és a következmények nem álltak meg a határnál. Aki átjutott, új nyelvet tanult, új életet épített, és közben egy egész országnyi hiányt cipelt magával. Aki meg kalandvágyból itthon maradt, azzal élt együtt, hogy a szomszéd, a kolléga, a testvér egyszer csak eltűnt, és jobb volt nem is emlegetni a nevét.

A műsor nem old fel semmit, és nem old meg semmit – csak leteszi az asztalra azokat a döntéseket, amiket másnak kellett meghoznia percek alatt, egyetlen éjszaka. Ezekhez kellenek a hallgatók történetei. Talán az önök családjában is történt ilyen.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Az Anno Budapest 2026. július 36-i adása újból két pillanatról szólt, amik ott lapulnak valahol az emlékezetünk fiókjának a mélyén: az elsőről, amit lopva szívtunk el, és az utolsóról, amit megfogadtunk, hogy tényleg az lesz. Igen, az első és az utolsó bűzrúdról.

A gyufa reccsenése hangosabb, mint az egész 12. születésnap. Valaki a garázs mögött guggol, a cigi remeg az ujjak közt, és a füst rossz helyre megy be, mert soha senki nem mutatta meg előre, hogy ezt pontosan hogyan is kell. Hiába, ez egy ilyen Románc. Az első cigi persze mindenkinél máshol történt, egy lépcsőház alján, egy focipálya melletti bokorban, egy nagymama erkélyén, amíg ő a konyhában volt; vagy éppen egy házibuliban, ahol imponálni akartunk a többieknek.

Húsz évvel később ugyanaz a kéz egy csomag felét kidobja a szemetesbe, aztán másnap visszamegy érte. Ez így megy hetekig, mire egyszer csak nem megy vissza. Vagy egy zsebben ott lapul a dohány hetekig, néha elő is kerül, aztán vissza. Nincs nagy jelenet, nincs ünnepélyes eldobás — csak egyre több nap, amikor eszébe sem jut. Az utolsó szálat sokan meg sem tudják mondani, melyik volt, mert nem az számított, hanem az, ami utána nem történt meg, a doboz pedig tényleg örökre a szemetesben maradt.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Az Anno Budapest 2026. augusztus 3-i adása harmadszorra is két pillanatról szólt, amik ott lapulnak valahol az emlékezetünk fiókjának a mélyén: az elsőről, amit lopva szívtunk el, és az utolsóról, amit megfogadtunk, hogy tényleg az lesz. Igen, az első és az utolsó bűzrúdról.

A gyufa reccsenése hangosabb, mint az egész 12. születésnap. Valaki a garázs mögött guggol, a cigi remeg az ujjak közt, és a füst rossz helyre megy be, mert soha senki nem mutatta meg előre, hogy ezt pontosan hogyan is kell. Hiába, ez egy ilyen Románc. Az első cigi persze mindenkinél máshol történt, egy lépcsőház alján, egy focipálya melletti bokorban, egy nagymama erkélyén, amíg ő a konyhában volt; vagy éppen egy házibuliban, ahol imponálni akartunk a többieknek.

Húsz évvel később ugyanaz a kéz egy csomag felét kidobja a szemetesbe, aztán másnap visszamegy érte. Ez így megy hetekig, mire egyszer csak nem megy vissza. Vagy egy zsebben ott lapul a dohány hetekig, néha elő is kerül, aztán vissza. Nincs nagy jelenet, nincs ünnepélyes eldobás — csak egyre több nap, amikor eszébe sem jut. Az utolsó szálat sokan meg sem tudják mondani, melyik volt, mert nem az számított, hanem az, ami utána nem történt meg, a doboz pedig tényleg örökre a szemetesben maradt.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Az Anno Budapest 2026. július 36-i adása újból két pillanatról szólt, amik ott lapulnak valahol az emlékezetünk fiókjának a mélyén: az elsőről, amit lopva szívtunk el, és az utolsóról, amit megfogadtunk, hogy tényleg az lesz. Igen, az első és az utolsó bűzrúdról.

A gyufa reccsenése hangosabb, mint az egész 12. születésnap. Valaki a garázs mögött guggol, a cigi remeg az ujjak közt, és a füst rossz helyre megy be, mert soha senki nem mutatta meg előre, hogy ezt pontosan hogyan is kell. Hiába, ez egy ilyen Románc. Az első cigi persze mindenkinél máshol történt, egy lépcsőház alján, egy focipálya melletti bokorban, egy nagymama erkélyén, amíg ő a konyhában volt; vagy éppen egy házibuliban, ahol imponálni akartunk a többieknek.

Húsz évvel később ugyanaz a kéz egy csomag felét kidobja a szemetesbe, aztán másnap visszamegy érte. Ez így megy hetekig, mire egyszer csak nem megy vissza. Vagy egy zsebben ott lapul a dohány hetekig, néha elő is kerül, aztán vissza. Nincs nagy jelenet, nincs ünnepélyes eldobás — csak egyre több nap, amikor eszébe sem jut. Az utolsó szálat sokan meg sem tudják mondani, melyik volt, mert nem az számított, hanem az, ami utána nem történt meg, a doboz pedig tényleg örökre a szemetesben maradt.

Az Anno Budapest 2026. július 19-i adása két pillanatról szólt, amik ott lapulnak valahol az emlékezetünk fiókjának a mélyén: az elsőről, amit lopva szívtunk el, és az utolsóról, amit megfogadtunk, hogy tényleg az lesz. Igen, az első és az utolsó bűzrúdról.

A gyufa reccsenése hangosabb, mint az egész 12. születésnap. Valaki a garázs mögött guggol, a cigi remeg az ujjak közt, és a füst rossz helyre megy be, mert soha senki nem mutatta meg előre, hogy ezt pontosan hogyan is kell. Hiába, ez egy ilyen Románc. Az első cigi persze mindenkinél máshol történt, egy lépcsőház alján, egy focipálya melletti bokorban, egy nagymama erkélyén, amíg ő a konyhában volt; vagy éppen egy házibuliban, ahol imponálni akartunk a többieknek.

Húsz évvel később ugyanaz a kéz egy csomag felét kidobja a szemetesbe, aztán másnap visszamegy érte. Ez így megy hetekig, mire egyszer csak nem megy vissza. Vagy egy zsebben ott lapul a dohány hetekig, néha elő is kerül, aztán vissza. Nincs nagy jelenet, nincs ünnepélyes eldobás — csak egyre több nap, amikor eszébe sem jut. Az utolsó szálat sokan meg sem tudják mondani, melyik volt, mert nem az számított, hanem az, ami utána nem történt meg, a doboz pedig tényleg örökre a szemetesben maradt.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Az Anno Budapest 2026 július 12-i adásában vonatra szálltunk és nyaralni indultunk nyugat felé.

Éjfél múlt, a bécsi pályaudvaron egy csoport egyetemista alszik a csővázas hátizsákján, mint a hulla, mert a müncheni csatlakozás négy órát késik, a padok fémből vannak, hidegek, és valaki a csapat végén azt motyogja, hogy megnézte a menetrendet, de a menetrend hazudik. Ez az Interrail: nem az útiterv, hanem az, ami az útiterv helyett történik.
Az Interrail jegy ötlete bő ötven éve 1972-ben született, amikor az Union Internationale des Chemins de fer (UIC) a saját fél évszázados fennállására gondolt ki valamit: egy hónapig érvényes vasúti bérletet, amivel 21 év alatti fiatalok 21 ország vasútján utazhattak szabadon, 220 dollárért. A vasúttársaságok nem számítottak rá, mekkora tömeget indít el ez a papírdarab – egy kis füzetet, telistele bélyegzőkkel, ahol minden bélyegző egy éjszakát jelentett, amit ülve, fekve vagy állva húztak le egy fülkében idegenekkel, akikkel reggelre már svájci sajtot osztottak meg és címeket cseréltek egy szalvétára firkálva.
A fülkében valaki elővesz egy zsebkést, és óvatosan kaparja a bélyegző szélét a jegy sarkán – nem törli el, csak annyira mattítja, hogy a dátum kétértelmű legyen, ha egy fáradt kalauz ránéz éjfél után Zágráb előtt. Mások még korábban indigóval és karbonpapírral dolgozva készítettek ilyen jegyet vagy vettek feketén ismerősökön keresztül kapva a tuti tippet, a magyar fiataloknak akkor sem volt elég pénzük ilyen kedvezményes jegyre. A kalauzok persze tudták ezt. De aki többet akar tudni erről, az nézze meg a Kék Pelikan című animációs filmet, az pont erről szól.
A jegyünk egy hónapra szól, de a terv az első nap után szétesik. Valaki azt mondja Ljubljanában, hogy Bledet ki kell hagyni, mert tele van turistával, aztán két nappal később mégis ott ülnek a tó partján, mert a vonat, amivel tovább akartak menni, egyszerűen nem jött. A menetrend a papíron van, a valóság a váróteremben; a kettő ritkán találkozik, és éppen ez az, amit senki nem ír le a prospektusban.
A rendszer azóta felnőtt: ma már 33 ország vasútvonalain, hajóin és néhol buszjáratain is érvényes, a korhatárt eltörölték, digitális jegy váltotta fel a bélyegzős füzetet. A Budapest–Wien–Zágráb háromszögben nyáron naponta több tucat Interrail-utas fordul meg csak a Keleti pályaudvaron, hálózsákkal a padlón, az éjszakai csatlakozásra várva. A jegy filozófiája az maradt, ami 1972-ben volt: nem az számít, mennyi idő alatt érsz célba, hanem hogy egyáltalán elindulsz – erről szól az adásunk vasárnap délután 3 és 5 között, Panxnotded Miklós várja a hívásaikat és történeteiket.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/

Van egy folyónk, amelyik nem siet, nem izgul, csak ballag, kanyarog, és időnként árad. Az Anno Budapest 2026 július 5-i adásában 590 kilométeren át, Tiszabecstől Gyálarétig tart a kalandozás, végig azon a folyón, amelyet a magyar nem véletlenül nevezett el a szívéhez a legközelebb állónak. Amíg a Duna a fővárosban villog és pózol, a Tisza szép csendben elintézi, hogy fél ország nyaralása, horgászélménye és népdalkincse köréje épüljön.
Kezdjük ott, hogy szőke. Nem divatból az – egyszerűen annyi finom homokot és iszapot cipel magával, hogy a napfényben aranybarnán csillan. A régi halászok nem véletlenül mondták: a Tisza vize önmagában is egyfajta étel, hiszen valaha annyi hal úszkált benne, hogy tréfásan kétharmad víznek, egyharmad halnak becézték. Mai szemmel túlzásnak hangzik, de a nagyapáink garantáltan nem hazudtak (legfeljebb kicsit színeztek, ahogy egy jó horgásztörténethez illik).
És ha már halászok: a Tisza mentén generációk tanulták meg, hogy a folyó szeret ajándékozni, de büntetni is tud. Amíg nyáron gyerekek pancsolnak Gergelyiugornyánál – amit sokan a Balaton szegényebb, de sokkal romantikusabb kistestvérének hívnak –, addig más években a víz simán kilép a medréből, és emlékeztet rá, hogy Petőfi nem túlzott, amikor „az őrült, ki letépte láncát” hasonlattal írta le az árvizet.
Tokajnál persze már más a hangulat: itt találkozik a Bodroggal, és mintha tudná, hogy híres borvidék szomszédságában illik egy kicsit elegánsabban viselkedni. Kiskörénél aztán megszelídül – illetve inkább megszelídítik –, és Tisza-tóvá szélesedik, ahol nyaranta annyi vitorlás és horgászcsónak ring, hogy az ember azt hinné, tengerparton van, csak épp a sirályok helyett gólyák köröznek.
Szolnoknál a folyó már magabiztosan hordozza a „megyeszékhely dísze” címet, a Tiszavirág híd fényei alatt csillogva, mielőtt továbbindulna dél felé. Csongrádnál lelassul, mintha tudná, hogy a Körös-torok környékén mindenki csak pihenni akar. Aztán jön Szeged – a Tisza fővárosa, ahogy sokan mondják –, ahol a folyó és a város története annyira összefonódott, hogy az 1879-es nagy árvíz után szó szerint újra kellett építeni egymást.
Szóval miért pont a Tisza a legszebb folyónk? Mert kanyarog, mert szeszélyes, mert szőke. És mert – Petőfi szerint is – földünk legjámborabb folyója. Amíg meg nem haragítjuk. Vagy mert annyi szép – nemcsak kérészéletű – emlék köt minket hozzá. Ezeket osszák meg vasárnap délután Panxnotded Miklós műsorvezetőnkkel és a többi hallgatóval.

Anno Budapest is made with Jetpack Podcast. Full show notes and every episode at https://annobudapest.wordpress.com/