
Sign up to save your podcasts
Or


Based on Podcast App listening data
Jane Goodall, a világhírű etológus, csimpánzkutató, környezetvédő, aki közel kilencven évesen is járja a világot, beszédeket, előadásokat tart, hogy felhívja a figyelmet a bolygó kritikus állapotára, és annak érdekében, hogy újabb és újabb emberek csatlakozzanak bolygómentő missziójához, határozottan figyelmeztet minket: zárul az időablak, amíg még lehet, tegyünk valamit a környezet és vele együtt az emberiség pusztulása ellen.
Goodall már pályája kezdetén felforgatta a tudomány világát: fiatal, fehér nőként, diploma nélkül, az édesanyja kíséretében költözött a Gombe-i dzsungelbe, hogy etológiai terepmunkát végezzen és természetes közelből tanulmányozza a csimpánzok viselkedését. Ma már saját szakmai műhelyt, a Jane Goodall Intézetet vezeti, és jelenleg ő a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója. Amikor kérdezik, törekvéseit egy mondatban így foglalja össze: „Használjuk életünk ajándékát arra, hogy a világ egy jobb hely legyen!”
Jane Goodall 2003-ban az egyik magyarországi tartózkodása során tett eleget Friderikusz Sándor meghívásának.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésszel, érdemes művésszel, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjával, Gálffi Lászlóval éppen húsz éve, 2003-ban, nem sokkal a művész 60. születésnapját követően készült ez a beszélgetés.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A magyar könnyűzenei élet történetében talán a Hungária volt a legismertebb és legsikeresebb magyar rock and roll-együttes, mely 1967 és 1982 között óriási sikereket aratott. Aztán 1983-ban összevesztek az együttes tagjai, így a rajongók százezreinek bánatára feloszlott a zenekar, Fenyő Miklós a Hungária vezetője, valamint a tagok tizenegy évig nem álltak szóba egymással. Mígnem bő évtized után Friderikusz Sándornak az jutott az eszébe, hogy megpróbálja összehozni és esetleg ki is békíteni a Hungária egykori tagjait. A sort Fenyő és az akkor már külön utakon járó Dolly összebékítésével kezdte.
A BÉKÍTŐ SHOW a kilencvenes években az ilyen és ehhez hasonló konfliktusok feloldásának volt a terepe, amennyire a helyzet engedte, természetesen szórakoztató formában.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Ezúttal egy olyan komplett műsort teszünk közzé 1997-ből, amelyben a Friderikusz Show és Talk Show legnevesebb, legemlékezetesebb vendégeit hívtuk vissza, hogy megtudjuk, mi történt velük azóta, hogy eredetileg bemutattuk őket.
Többek között újra láthatják Dobnik Jánost, akit bankrablóként és széplelkű költőként ismerhettek meg, Varga Jánost, a párhuzamosan gondolkodót, Thomas Leppard-ot, a leopárdembert, valamint Robert Lyons-t, a shaolin lekészt, háromszoros profi kungfu-világbajnokot, aki a tévénézők szeme láttára képes volt heréivel elhúzni egy négyszemélyes autót, benne négy utassal.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
91 éves korában a napokban meghalt Galambos Erzsi, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja, aki főleg zenés játékok és operettek szubrett- és primadonna-szerepeiben aratta sikereit. A musical műfajának egyik első hazai előadója volt, aki persze prózai színésznőként is bizonyított.
A kilencvenes években a Friderikusz Show nagysikerű speciális sorozata volt a Váratlan vendég, melynek abban állt a lényege, hogy egy mindenki által ismert, népszerű emberhez (színészhez, énekeshez, sportolóhoz, stb.) teljesen váratlanul érkeztek a stúdióba az illető életének meghatározó szereplői. A várható vendégek névsorába előzetesen a fővendéget természetesen nem avatták be a szerkesztők.
Az egyik ilyen Váratlan vendég Galambos Erzsivel készült, akit - a többi között - megleptek egykori színházigazgatójával, a legkedvesebb kolléganőjével, a Latabárokkal és egy magyar közönség-kedvenccel, egy híres lengyel filmszínésszel.
Annak idején ez a műsor is olyan jól hangulatúnak bizonyult, hogy erre való tekintettel ezúttal sem szemezgettünk a Váratlan vendég műsorszámaiból, hanem 77 percben közzé tesszük szinte a teljes adást, ezzel emlékezve a pár napja, 2023. november 16.-án elhunyt Galambos Erzsire.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Ma már a magyar poptörténelem része, hogy éppen ötven éve, 1973-ban jelent meg, aztán gyorsan be is tiltották Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című zenei albumát, amit most, az évfordulóra újra kiadtak, erre rákerült a címadó dal aktualizált változata is, a Jelbeszéd 2.0, de kiegészült a lemez az eddig még kiadatlan Bolyongok és a Ne sírj kedvesem! című dalokkal is.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
#FriderikuszPodcast
Kéri Csaba története a kilencvenes évekre nyúlik vissza. Egy akkor tizenéves fiatalember rendszeresen - gyakran havonta többször is - azzal kereste meg Friderikusz Sándort, hogy mivel ő akar 10-15 év múlva a magyar labdarúgó-válogatott minden idők legjobb, legalkalmasabb szövetségi kapitánya lenni, addig minél több tapasztalatot szeretne begyűjteni. Történetesen az kicsit sem érdekelte, hogy Friderikusz nem ért a labdarúgáshoz. A fiatalember mindenkit a saját műfajában a sikerekig vezető útról, annak buktatóiról és emelkedőiről kérdezte, már-már a megszállottak alaposságával, gyakran részletes jegyzetek is készítve. Hasonló célból Kéri rendszeresen "zaklatta" - sok más mellett - Geszti Pétert, Gerendai Károly milliárdos vállalkozót, a politikusok közül Kuncze Gábor SZDSZ-elnököt, sőt, Várszegi Gábort, az akkori Magyarország leggazdagabbjaként számon tartott befektetőt is.
Mi állhat egy ilyen meglepően fiatal ember sok éven át tartó megszállottságának hátterében? - erre volt kíváncsi Friderikusz Sándor és Az én mozim számára riportfilmet készített Kéri Csabáról, vele és környezetének számos szereplőjével.
A sok embert megszólaltató film után pár évvel kiderült, hogy "hősünk" menet közben valami okból letett álmai álmáról, és 14 éve - mint az az újsághírekből tudható - létrehozta a HaverVagy-hálózatot, hogy közeget és közösséget teremtsenek a Kéri Csabához hasonló nyitott, haverkodós fiatalok számára, akiknek rendszeresen megannyi jó programot és bulit kínálnak. 14 év alatt a Havervagy-ból 35 ezres nagy közösség fejlődött, több mint ezer rendezvénnyel. Havonta vannak házibulijaik, klikkmentes bulijaik, ahol például mindenki helyét és asztaltársaságát négy fős asztalokhoz sorsolják, de van könyv- és filmklubjuk, kirándulásaik, tartanak beszélgetős esteket, sikertörténeteket mutatnak be vagy pszichológiai előadásokat szerveznek, miközben rendszeresen támogatnak rászorulókat a "Segíts haver!" klubban.
Azonban Kéri Csaba és a magyar futball kapcsolatáról ma már nemigen szólnak a hírek.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
#FriderikuszPodcast
Az 1980-as évek elején a hazai kriminalisztika történetében példa nélkül álló biztosítási gyilkosságként emlegették ezt az ügyet: az elkövető, Gombos Tibor előbb több milliós életbiztosítást kötött a feleségére, majd az asszonnyal és két gyerekükkel Lengyelországba utazott nyaralni. E nyaralás során a feleség rejtélyes körülmények között egy 10-15 cm-es patakba fulladt. Az akkori lengyel hatóságok rövid vizsgálódás után balesetnek minősítették az esetet. Gombos hazatérése után nem sokkal jelentkezett az akkori hazai viszonyok közepette horribilisnek számító, több mint 2 millió forintos biztosítási összegért. Ez szemet szúrt a magyar rendőrségnek, vizsgálódni kezdtek és ennek a vizsgálatnak lett eredménye Gombos Tibor meggyanúsítása, a felesége sérelmére elkövetett emberöléssel. A férfi ezután előbb beismerte tettét, majd vallomását visszavonta, ám a bíróság bűnösnek találta, ezért első fokon halálra, másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélte. Majdnem 20 esztendő letöltése után, 2001-ben szabadult az egykori feleséggyilkos, aki szabadulása után nem sokkal belépett a Jobbik-ba, de a párt idővel kizárta tagjai sorából, mivel a szervezetbe való belépéskor eltitkolta múltját. Gombos Tibor folyamatosan hangoztatta ártatlanságát.
Friderikusz Sándor 1992-ben Rangos Katalin kollégájával elutazott Debrecenbe, hogy találkozzanak az elítélt családtagjaival, főleg nagyobbik lányával, Gombos Ildikóval.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
#FriderikuszPodcast
Magyar Bálint 2001-ben Magyar polip - a szervezett felvilág címmel írt cikket az egészpályás letámadást és lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel kezdett terjeszkedni. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért.
Magyar Bálint cikkének megjelenésekor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a "szervezett felvilág", a "maffiamódszereket alkalmazó állam" és a "politikai családtagok" voltak. 2010-től kezdve azonban a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A Fidesz, mint párt után a magyar állam is egyetlen személy, Orbán Viktor fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi keret revelációként hatott sok politológusra, szociológusra és közgazdászra. Felmerült tehát a gondolat, hogy ezen az új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat. 2014-ben könyv lett ebből az egészből, melynek címe: Magyar polip - A posztkommunista maffiaállam. Ez a kötet az eddigi legteljesebb, legalaposabb, legátfogóbb elemzése a 2010 óta Magyarországon kiépült Orbán-rezsimnek. "Aki igazán érteni akarja, hol él, az aligha nélkülözheti az e könyvbe foglalt lényegi, ugyanakkor enciklopédikus tudásanyagot.”- írta róla például Debreczeni József.
2014-ben Magyar Bálintot egy háromnegyedórás beszélgetésre invitálta Friderikusz Sándor.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
#FriderikuszPodcast
A legnagyobb felfedezésekhez a tudós kíváncsiságán át vezet az út. - ezt vallotta Oláh György professzor, aki a kémiai reakciókban semlegesnek tartott metán aktivizálásával forradalmasította a kémiát. Ez az ő esetében egészen a Nobel-díjig vezetett.
A Budapesten 1927-ben született Oláh András György középiskolai tanulmányait a Piaristáknál végezte, és bár a szépirodalom volt a kedvence, mégis a Budapesti Műszaki Egyetemen kémia szakra jelentkezett, ami bevallottan nem különös elhivatottságból származott, de kiváló tanára, a magyar vegyipar megteremtésében is fontos szerepet játszó Zemplén Géza hatására nagyon megszerette ezt a tudományterületet, és 1949-ben a doktori cím megszerzése után az egyetemen maradt kutatni és tanítani.
A háborút követő években a kutatóknak ugyan sok nehézséget okozott a kémiai alapanyagok hiánya, de Oláh Györgyöt ez nem kedvetlenítette el, ugyanis rendkívüli leleményességgel hozta létre a kísérletekhez szükséges anyagokat. Kiváló publikációi is hozzájárultak, hogy 1954-ben, amikor a Magyar Tudományos Akadémia megalakította a Központi Kémiai Kutatóintézetet, igen fiatalon kinevezték az intézet társigazgatójának.
Azonban az 1956-os forradalom leverése után családjával elhagyta az országot, először Londonba, majd onnan Kanadába ment, ahol az egyik legnagyobb vegyi üzem, a Dow Chemicals alkalmazta. 1965-ben úgy alakult az élete, hogy átköltözött az Egyesült Államokba, ahol először Clevelandben tanított a Case Western Reserve Egyetemen, aztán 1971-ben már a Dél-kaliforniai Egyetem professzora volt, emellett tudományos igazgatói kinevezést is kapott a Los Angelesben működő Loker Szénhidrogén-kutató Intézetben. Pályája ugyancsak fontos állomása volt, amikor 1991-ben az intézet igazgatója lett.
Oláh professzor végig kapcsolatot tartott magyarországi kutatókkal, és a Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta. Kaliforniában 2017. márciusban bekövetkező halála után végakarata szerint Budapesten, a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomba.
2006-ban, magyarországi látogatása alkalmával szívesen jött el beszélgetni Friderikusz Sándor műsorába.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
#FriderikuszPodcast
From the publisher's feed

50 Listeners

13 Listeners

43 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

4 Listeners

3 Listeners