
Sign up to save your podcasts
Or


Based on Podcast App listening data
Joe Koti, azaz Kóti József 45 éves hontalan, pontosabban magyar állampolgár volt akkor, amikor 1995-ben ez a riportfilm készült vele. Szíve szerint Zimbabwe-ban élt volna, hiszen 16 évet töltött ott, a korábbi Rhodesiá-ban, nem is akármilyen körülmények között.
Demjén Ferenc (beceneve "Rózsi"), Kossuth-díjas énekes, dalszövegíró és basszusgitáros, aki mindig is a maga egyszerűségével élte az életét, sosem voltak sztárallűrjei vagy nagy vágyai, nem álmodozott többről, mint amennyi megadatott neki. Nem álmodott különösebb világsikerről, kizárólag mindig is "csak" énekelni és zenélni akart. És énekelni és zenélni mindig is kiválóan tudott, a közönség évtizedek óta tartó örömére.
Almási Éva a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki először zenei pályáról álmodott, mivel kilenc évig hegedülni tanult, aztán mégis a színház felé vette az irányt. Már a Színművészeti Főiskola felvételijén felfigyelt rá Szinetár Miklós, aki meghívta Polly szerepére a Koldusoperába. Önmeghatározása szerint szabadságmániás színésznő, aki mindig csak korának megfelelő alkatokat formált meg, a neki nem megfelelő szerepeket rendre visszautasította. Rengeteg színházi, filmes és tévés főszerep kapcsolódik a nevéhez. Azt vallja: "Mi, színészek olyanok vagyunk, mint az illat, amelytől szép emlékek élednek újra".
A kilencvenes években a szórakoztató Friderikusz Show ellensúlyozására találták ki a havonta egyszer jelentkező Friderikusz Talk Show-t, amelyben alkalmanként négy-öt komplett témát veséztek ki az érintettek, Friderikusz Sándor vezetésével. Bulvár és komolyabb témák váltották egymást, olyan kérdésekről, amelyek aktuálisan sokakat foglalkoztattak. Ezért is volt olyan népszerű a tévénézők körében ez a műsortípus is, hogy egy-egy adását öt-öt és fél millióan követték.
Kulka Jánost évtizedeken át igen sikeres színészként tartottuk számon, színpadon és filmekben főszerepek tucatjait alakította. Azonban hét és fél éve, 2016. április 12-én stroke-ot kapott, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Eleinte csak a bal karja mozdult, és csak a szemével tudott kommunikálni. A folyamatos fejlődés ellenére jelenleg is afáziával, azaz az organikus agyi sérülés következtében létrejövő beszédzavarral küzd. 2018-ban felmondott anyaszínházában, a Katona József Színházban, és bár a stroke-ja után egyszer-egyszer színpadon és filmekben is szerepelt, de már nem hisz benne, hogy teljes erővel vissza tud térni mesterségéhez. Pár hónappal ezelőtt egy újságinterjúban igen lemondóan beszélt önmagáról, életéről, az egykori kollégák és barátok eltávolodásáról, Lang Györgyi haláláról, hétköznapi enerváltságáról.
Két, igen különböző társadalmi helyzetű ember egymásra találásának szép történetével ismerteti meg nézőit, hallgatóit ez a riportfilm.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
Életének sok keserű csalódása és szomorú fordulata után jutott arra ennek a riportfilmnek a főszereplője, hogy béranyaságot vállaljon két millió forintért, akkor, amikor erre még volt lehetőség Magyarországon.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész Hernádi Judit a Halhatatlanok Társulatának is örökös tagja, akivel kapcsolatban csak kevesen tudnak közömbösek maradni. A hol nyűgösnek mutatkozó, hol igen jókedvű színésznő, van, hogy kiegyensúlyozott, máskor labilisnak látszik, időnként persze erősnek mutatja magát, de tud törékeny is lenni. Ezt a már akkor is sokféle Hernádi Juditot 1992-ben akkor hívta meg show-jába Friderikusz Sándor, amikor épp azon gondolkodott, hogy abbahagyja a színész-mesterséget és karitatív tevékenységbe kezd.
Veréb Pistire egy, a déli határhoz közeli faluban talált rá 1991-ben Friderikusz Sándor. Érdekes volt látni, hogy a kamaszfiú talpra esett személyisége, fantasztikus szóhasználata, egészen kivételes üzleti érzéke mennyire nem volt beilleszthető a korabeli (és talán még a mai) iskolarendszerbe sem.
Manapság már nem nagyon szerepel tévéműsorokban, bár évtizedekkel ezelőtt még kora nagy művészének készült. Manapság inkább már spirituális tanítóként jegyzi magát. Szívesen osztja meg véleményét az intuíciófejlesztésről, az energiák áramlásáról, belső hangról, és arról, milyen lesz majd életünk végén a távozás. Gyakran női önismereti csoportokat is vezet, ahol arra biztatja hölgytársait, hogy merjék a saját útjukat járni.
From the publisher's feed

50 Listeners

13 Listeners

43 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

4 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

0 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

3 Listeners

4 Listeners

3 Listeners