Sign up to save your podcasts
Or

A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki.
A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért
mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása
utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s
az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson
ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény,
akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga.
De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el.
Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó
ember kudarcának is szimbóluma.

Egy sebész és egy nagy értékű gyémánt kalandos és meghökkentő meséje kellemes és gondtalan szórakozást nyújt a hallgatónak.
Eszedbe jutott valaha is - miközben az egeret kattintgatod -, hogy vajon miként élhetnek azok a kis,
mütyűr emberkék a számítógépbedben, amikor játszol? Eszedbe jutott már, hogy Isten vagy? Pedig
olyankor - ha nem is Isten - mégis egy teremtő bőrébe bújsz és egy kattintással sorsok, életek felett
döntesz.

From the publisher's feed

49 Listeners

14 Listeners

9 Listeners

9 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

3 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

4 Listeners

4 Listeners