Sign up to save your podcasts
Or

A lappangó remekmrvek 1995 és 2001
között keletkeztek, s idRnként valódi
szenzációt keltettek az irodalomkedvelR
közönség körében. Darabjai az Új
Magyarország, a Napi Magyarország és a
Magyar Nemzetben jelentek meg illetve
egy részük most elRször lát napvilágot.
A sorozat elemei kivétel nélkül fiktív
mrvek recenzióit foglalják magukban.
Vannak közöttük neves szerzRk nem
létezR mrveirRl szólók, s vannak sosem
élt, de a >jelek szerint= kultúrtörténetünk
szempontjából mégis meghatározó szerzRk
sajnos soha meg nem írt alkotásairól szóló
szösszenetek.
Ha mrfajilag kívánnánk behatárolni a
Lappangó remekmrveket, talán akkor
járnánk a legközelebb az igazsághoz, ha a
szatíra körében keresnénk fogódzókat.
Azonban ezek a kis írások 3 tárgyuk és
esetleg antik szerzRiket meghazudtolva 3
mégis napjaink sajátos, s tegyük hozzá,
görbe tükrét tolják szemtelenül az olvasó
elé, vállalva még annak kockázatát is,
hogy a jóhiszemr befogadó utóbb
megdühödik a játékos kedvr szerzRre.
A tréfás indíttatású (illetve más
motivációk nyománi) hamisítás nem példa
nélküli irodalomtörténetünkben. Elég talán
Esterházy Péter 12 hattyukjára, vagy Thali
Kálmán kurucverseire utalnunk. Nos, a
szerzR szerényebb igénnyel lép fel.
Minden egyes története fogódzókat kínál a
figyelmes olvasónak leleplezésére, célja
sokkal inkább a szórakoztatás, mint az
>átverés=, bár kétségtelen, hogy a
megjelenések után idRnként a tárgyalt írók
lelkes kutatóit is sikerült megtéveszteni,
hozzáteszem, részben akaratlanul.
Így tudhatjuk meg a kötetbRl Galeotto
Marzio nyomán, hogy a gátfutást
tulajdonképpen Mátyás király találta fel
egy szerencsétlen krikett ütés
következtében, vagy hogy Verne Gyula és
Ferdinand Eiffel a tudományos
fantasztikus regény terén vetélkedést
folytattak, de Eiffel mrveit matematikai
igényessége a bukás felé taszította. A
kötetbRl megtudhatjuk azt is, hogy Zrínyi
Miklós ( a költR ) súlyos elhízásának
köszönhetjük a barokk hazai elterjedését,
de megismerkedhetünk Georg Lucas
Csillagok háborújának eleddig titokban
tartott három következR részének
forgatókönyveivel is, melyeket, a szerző
állítása szerint, a nagy alkotó kubai inasa
lopott ki Lucas zoknisfiókjából.
A lappangó remekmrvek kortás
szerzRinket sem kímélik. Így derül fény
arra, hogy Dippold Pál miként nyomta le
Schwarzeneggert szkanderben, vagy arra,
hogy ifjú korában Czakó Gábor egy hajón
utazva egy Fukuyama nevr japánnal
felismerte a globalizmus ártalmait.
A teljesség igénye nélkül talán még Jarina
Neletmezsovát említenénk, illetve
Sztrapacska éjjel nappal címr mrvét, mely
a hazai szlavisták egyik legkiválóbbikát
késztette heves érdeklRdésre a szerzRnél.
Egyszóval: ez a kötet játék. Játék a
szavakkal, az idRvel, múlandóságunkkal,
és eközben mindarról szól, ami fontos
ezen a világon.
Bill Haven fehér létére beáll egy vadnyugati farmra a négerek közé,
amikor még a feketebőrúeket nem vették emberszámba.
Tíz év a Világegyetem mércéjével mérve csupán egy rövidke pillanat,
egy múló villanás, amely elenyészik az űr végtelenjének sötét mélyén.
Ám az élők szemével nézve ez a tíz békeév beláthatatlanul hosszú idő,
mely alatt rengeteg dolog történhet.
Tíz év alatt elmúlik a fiatalság, lecsendesednek az élet nagy viharai
és lassan feledésbe merülnek az emlékek.
A háború okozta rettegés, a veszteségek okozta kínzó fájdalom tíz év
alatt sokat veszít az erejéből.
Akkor újra nyílvánvalóbbá válnak az Univerzum ősi törvényei amelyek a
háttérben áramolva befolyásolják az eseményeket.
A sötérség és a fény, az erő és a gyengeség, a gonosz és a szelíd kortalan
erői kerülnek ismét a felszinre.
Az élők hajlamosak ítélkezni, de kinek van tudása és joga elbírálni, hogy
ezek közül melyik erő a jó és melyik a rossz.
Mert a cél sem mindíg egyértelmű. Sok esetben a gazdagság és a múlandó
hatalom, máskor a puszta túlélés.
Ítélkezhetnek az élők főlőtt?
Csak az Univerzum alkothat törvényt és hozhat ítéletet.
És meg is teszi.....

Hollywood – az álmok városa, Itt minden valóra válhat! Vivian, a
szépséges, álmodozó utcalány azért jött a pénz, a hatalom, a nagyvilági
élet városába, hogy megéljen. Edwardotújabb, hatalmas üzleti lehetőségei
vonzották ide. Találkozásuk is üzleti vállalkozás… Vivian szépsége,
természetessége megbabonázza a férfit, sőt is utoléri a végzet, mint klasszikus
elődeit: beleszeret teremtményébe, akiből fantasztikusan izgalmas nőt
varázsol.

Ez a könyv egy idő utazás, az elmúlt történelem!
Aki megélte annak azért, aki később született annak azért!
Egy fiatal mérnök életútját ábrázolja a szerző egy kis dunántúli falutól a kisvárosi papi gimnáziumon, majd a maguk teremtette népi kollégiumon át a szovjet egyetemig s onnan haza, épp 1956 viharos októberében. A hazatérés időpontja sejteti, a diploma megszerzése nem elég ahhoz, hogy ezentúl simán hajózhasson az érvényesülés és az egyéni boldogság révébe; most következik az igazi küzdelem tudása elismertetéséért is, de legfőképpen saját, kétségek közt őrlődő gondolkozásának megtisztításáért. Szilvási kezdettől fogva jól érzékelteti hőse sorsában a napi politika áramlását, a társadalmi változásokat, az eredményeket és buktatókat. A fiatal mérnök kommunista, és kommunista meggyőződését oly sok tévelygés, kétkedés és gyötrődés után is szilárdan vallja. Ezért találhatja meg végül a lelki békét is magával hozó, igazán alkotó munkaterületet, s lesz ereje ahhoz is, hogy - saját hibáját belátva - másodszor is megküzdjön a hozzá méltó lány szerelméért.

From the publisher's feed

51 Listeners

13 Listeners

9 Listeners

9 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

3 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

4 Listeners

4 Listeners