Az aranyfonál az elhízás labirintusából című könyvünk kettős megközelítésekből táplálkozva született. Én mindenkitől logikus és racionális alapokon nyugvó jótanácsokat kaptam arra vonatkozóan, hogy hogyan élhetek egészségesebb életet, s hogy hogyan változtassak, de túlsúlyosként belülről mégis mást éreztem, más érzelmi állapotokban voltam, mint ahogy a többiek ezt kívülről látták. Renáta pedig a külső szemet, a racionális vizsgálódás, kapcsolat és magyarázat keresés útját képviseli a könyvben, melyet tudományos kutatásai során használt. Mind a két megközelítést fontosnak tartjuk ahhoz, hogy valaki sikeresen abbahagyja a bolyongást és kijusson a labirintusból. Ebben a részben arról beszélünk, hogy testi, lelki, és szellemi síkon is rendbe kell tenni a dolgainkat, megtalálni a külső és belső világot összekötő aranyfonalat, s kialakítani a megfelelő stratégiát, hogy a valódi változás létrejöhessen.