„A legelterjedtebb s legkitűnőbb magyar kékszőlőfajta, amelynek leve főalkatrészét képezi a leghíresebb magyar vörös boroknak, minők az egri, szekszárdi, budai, ménesi, visontai, villányi.” - így ír a Pallasz Nagy Lexikona a 19.század végén a kadarkáról, majd fel is sorolja, mennyi változata van: „Hím, nőstény, lazafürtű, rugós, bolond, lúdtalpú, török, de az Alföldön fekete dinkának is hívják…”

A származására nézve valószínű, hogy Kis-Ázsiából került hozzánk a 19. századra, és egész a II. világháború utánig domináns fajta volt, valóságos hungarikummá vált. Minden tisztességes magyar kocsmában legtöbbször ez volt a vörösbor, és a sillerbort is általában ez adta. Aztán a Kádár-korszakkal eltűnt, nem akart engedelmeskedni a nagyüzemi művelésmódoknak, így „leváltották”, helyét átvette a mindenre hajlandó kékfrankos. Ez utóbbit is sikerült nagyüzemileg devalválni, azóta is ebből a „gödörből” próbáljuk kihúzni.

Ma erről a meglehetősen hányatott sorsú fajtáról beszélgetünk, igyekszünk alaposan bemutatni és megpróbáljuk meggyőzni a kedves, még kételkedő borbarátot, hogy érdemes megbecsülnünk ezt a fajtát. Nemcsak azért, mert sajátunknak tekintjük, hanem mert valóban érdemes a figyelemre.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Ha ezt az áldott, szent italt szeretjük, akkor a szőlőt nem hagyhatjuk magára. Ahhoz, hogy jó bor szülessen, a szőlőt ápolni, gondozni kell, ennek pedig megvan az évezredes rituáléja, ami nem sokat változott az idők folyamán, legfeljebb pár műveletet gépesítettünk.

Az adásban sorra vesszük a szőlőművelés legfontosabb munkálatait, melyek igen lényeges szerepet játszanak a leendő minőség szempontjából. A bor minősége 80-90 százalékban a szőlőben dől el, azaz, ha nem tökéletes az alapanyag, akkor lehet bűvészkedni a pincében, az eredmény nem lesz az igazi.

Borissza testvéreink jó része talán nem is képzeli mennyi mindennek kell megtörténnie ahhoz, hogy tökéletes szőlő szülessen, amiből azután kedvenc boraink készülhetnek. Igyekszünk eloszlatni a homályt és rámutatni minden fontos művelet lényegére vendégünkkel, Dr. Gál Lajossal.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Bár az átlagpolgárnak hamarabb jut eszébe Ázsiáról bármi más, mint éppen a bor, bizony van miről beszélni e téma kapcsán. Kínában már több, mint 850 ezer hektár borszőlő terem, Indiában újabban a Moet-Henessy nevű francia óriáscég készít tradicionális pezsgőket, Japánba még a misszionáriusok vittek szőlőt a XVI. században, még a jórészt trópusi klímájú Thaiföldön is elkezdtek borászkodni az 1960-as évektől, sőt Burma is kedvet kapott ehhez a 90-es években. Az ázsiai borok sokfélék, ám közös bennük, hogy szinte kivétel nélkül a francia világfajtákkal foglalkoznak, tovább erősítve azok amúgy is túlhangsúlyozott imázsát.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Ha az újkori magyar borkultúráról beszélgetünk minduntalan "beleütközünk" a közelmúltban eltávozott dr. Rohály Gábor nevébe. Az ő mintegy negyvenéves munkássága lényegében a magyar bor, borkultúra, boroktatás és borleírónyelv megújításáról szólt.

Adásunkban megemlékezünk mindarról az elképesztően sűrű és elhivatott munkáról, amit dr. Rohály Gábor véghez vitt földi életében, s amit most bizonyára – nyughatatlan természetét ismerve – az égiek körében folytat. Talán az angyalok karának szervez borismereti tanfolyamot, vagy éppen angyali pohárnokokat képez.

A teljesség igénye nélkül az ő nevéhez fűződik többek között a Hét Borbírák Rendje, az „Év borásza” díj, a pohárnok-sommelier képzés beindítása, a Borkollégium, a Borkalauzok, a teltházas bortanfolyamok, a WSET tanfolyam behozatala és akkreditálása, s emellett a folyamatos jelenlét a gasztronómiai szaksajtóban, zsűrizések, cikkezések, vagy hiánypótló borkönyvek megjelentetése.

Mindezen munkákban nem volt egyedül, de ő irányított és ő vitte a fáklyát, melynek lángját saját tüzéből táplálta. Mai adásunkban barátaival, de mindenekelőtt legfőbb munkatársával és segítőjével, feleségével, dr. Mészáros Gabriellával idézzük fel dr. Rohály Gábor életét.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

A sajtkultúra - a borkultúrához hasonlatosan - az ősidőktől fogva a gasztronómiai kultúra szerves része.

Az igazi finesse az alapanyagtól, a készítési módtól, és főként az érleléstől, annak különböző fokozataitól függő változatosság eredménye. Franciaországban sok a kistermelő farmer gazda, a sajtmesterek nagy becsben vannak. A sajtokat szigorú törvényi előírások védik, így keletkeznek a francia sajtcsodák. Itthon sokáig a trappista és a Mackó hegemónia uralta a terepet, egyre több füsttel kísérve. Azután úgy talán 2000 tájától lassan megindult valami, persze patópálos sebességgel. Eleinte csak az adalékok, fűszerek belekeverése látszódott, de mára léteznek érlelt sajtok is. Sőt közben kiderült, hogy elcsatolt kárpáti hegyeinkben éppen olyan szép érlelt hegyi sajtokat lehet készíteni, mint az Alpokban, csak meg kellett tanulni hogyan.

A tökéletesen érlelt sajt és a hozzá jól megválasztott bor akár szerelmi viszonyba képes keveredni egymással. Ahol pedig ilyen viszony előfordul, ott a házasság sem ritka. Ezért szoktunk beszélni a sajt és a bor kapcsolatáról, mint ideális házasságról. Ahol házasság van (pláne ideális), ott ágy is van! A bor számára ideális ágy pedig éppen a sajt. Bár a bor és a sajt általában jól érzik magukat egymással, de azért nem mindegy, hogy melyik sajtfajta melyik borral szeret a leginkább együtt lenni. Itt nincsenek abszolút szabályok, vannak viszont az átlagtudatba rosszul rögződött dogmák.

A mai adásban ezeket a kérdéseket fogjuk boncolgatni, s miközben dogmákat is döntögetünk, igyekszünk kellő támpontokat adni a helyes sajt-bor párosításhoz.

Tartsanak velem, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Franciaország számos borvidékét, az összes nagyot, híreset végigjártuk már. Még a vinofil átlagember is általában elakad a Bordeaux-Burgundia-Champagne háromszögnél, a beavatottabbaknak a Rhone és a Loire völgye, esetleg Alsace is mond valamit, de a déliekig alig jutnak el, a többiről nem is beszélve. Pedig Franciaországban ezeken túl is számos kis borvidék létezik, említettünk is közülük néhányat a bordeaux-i adásban (ld. 47. adásunk). Ma ezekből a kisebbekből, közülük is a szerintünk érdemesebbek közül válogatunk és mutatunk be néhányat. Keleten Jurát, és a szomszédjában Szavoját, aztán a dél-nyugati régió néhány kiválóságával – Jurancon, Madiran, Cahors és Gaillac – ismerkedünk.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

A szőlőben és borban járatosak tudhatják, hogy a nemes borszőlő, a vitis vinifera, melyből a világ nemes borai készülnek, mintegy hatezer évvel ezelőtt, valahol a Kaukázus előterében, a ma grúzok, örmények és törökök által lakott területen jött létre. Kétségtelenül errefelé készültek először borok a szőlőkből, majd úgy háromezer év után innen kezdett terjedni a borszőlő előbb Egyiptom és Kis-Ázsia irányába, hogy Kr.e. jó 1000 évvel megérkezzen a mediterrán térségbe, és onnan szétterjedjen. Még egy fontos adat: a világon mintegy 4000 szőlőfajta alkalmas borkészítésre, ebből csak Grúziában több mint 500 saját autochton fajta található. Itt nincs szükség francia fajtákra, olyan bő a választékuk, hogy ki se tudják meríteni. Éppen ez adja egyediségüket, amire a világ hamar felfigyelt. Ráadásul a kvevriben készült borok az ősi módszer szerint a legtermészetesebbek, s ennek manapság felívelőben van a divatja.

Műsorvezetőnk frissen tért haza volt hallgatói egy csapatával, immáron a második grúziai egyhetes borútról, így az élmény erősen él benne! Ma erről a sok szempontból ősi, de borügyben mindenképpen a legősibb ország borászatáról beszélgetünk, és a bemutatóval kedvet csinálni a grúz borok további megismeréséhez.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a grúziai palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Kristályos ízek, penge savak, izgalmas fűszerek, trópusi gyümölcsös aromatika. Így jellemezhetnénk Új-Zéland borait. A szigetországot már a XVII-XVIII. században felfedezték, ám az első szőlőültetvények telepítésére – főleg a dalmát bevándorlóknak köszönhetően – csupán a XIX. század közepén-végén került sor. A különleges klíma miatt sok gondot kellett megoldani, hiszen olyan, mintha valahol Dél-Franciaország és Észak-Afrika között lennénk. A valaha esőerdők borította vidék talaja túl dús, túlságosan is gazdag, a szőlő táltosan nő, ráadásul bőséges a csapadék. Mindez komoly kihívást jelentett a minőségi szőlőtermesztésben, amit eleinte a puritán britek alkohol-ellenessége is hátráltatott. Az 1950-60-as évektől változott a helyzet: megjelentek a nagy cégek, s kormányzati támogatáshoz is jutott az ágazat. Az első átütő sikert a Sauvignon Blanc hozta Marlborough-ban: 1987-ben megszületett és rögtön tarolt is a Cloudy Bay, amivel valóságos telepítési lázat indított el. Valódi sikertörténetről van szó, hiszen mára évi 2 millió hektoliterre nőtt az Új-Zélandon termelt bor mennyisége, amelynek fele exportra megy.

Adásunkban erről a különlegesen érdekes és nagyon távoli ország borászatáról beszélgetünk Horkay Andrással, a CEWI alapítójával és vezetőjével.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Bár a hollandok tettek először kísérleteket az ausztrál kontinens birtokbavételére, ezt igazán csak a briteknek sikerült megtenniük, amikor az 1770-es években betagozták az országot a korona alá. A kezdetben fegyenctelepként működő óriási területre a XIX. században érkezett meg a szőlő és vele együtt a borászat James Busby jóvoltából, aki az 1830-években elkezdte Hunter Valley-t – a mai Sidney környékét – betelepíteni Európából hozott szőlővel. A következő évtizedekben sorra alapítottak pincészeteket előbb a britek, később a németek, a svájciak és sok egyéb nemzet bevándorlói.

A brit ízlés és borszokások sokáig uralták a pályát. A 60-as évektől a száraz borok felé fordulás a jellemző, a 70-esektől a száraz fehérek kerülnek a figyelem középpontjába. Ekkor terjed el az acéltartályos hűtött erjesztés, s a borászképzés is fellendül.

Mára Ausztrália a maga 160 ezer hektárjával a világ hatodik bortermelője, és negyedik legnagyobb borexportőre. Merőben más, az európai szemlélettől eltérő borászkodás folyik itt, amelyekre borhivatalosan többször legyintünk, miközben élvezettel kóstolgatjuk az ausztrál borokat.

Ennek a kisebb földrésznyi országnak a borászatát mutatjuk be az adásban Horkay Andrással, a CEWI boriskola alapítója vezetőjével.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya

Dél-Afrika legdélibb csücske, Fokföld, a mai Fokváros környéke 1652-ben lett a Holland Kelet-Indiai Társaság ellátópontja, majd 1655 és 1659 között az első szőlőtelepítések is megtörténtek. Akkoriban még meglehetősen kevés volt a szakértelem, de a század vége felé megérkeztek a Franciaországból menekülő hugenották és mindjárt más lett a helyzet. 1685-ben létrejött a Constantia birtok, ami az itteni borászat bölcsőjévé vált, a Vin de Constance pedig hamarosan világhírű lett.

A XIX. századi brit megszállással jelentős fellendülés vette kezdetét, ám a filoxéra, valamint a brit-búr háború megtorpanást eredményezett, ráadásul az ezt követő nagy telepítések is túltermeléshez, majd válsághoz vezettek. Ennek orvoslására 1918-ban megszületett a KWV (Kooperative Wijnbouvers Vereiniging) szövetkezet, amely ettől kezdve az egész ágazatot felügyelte.

Dél-Afrika boraira sokáig a tömegtermelés volt a jellemző, ám a 90-es évektől szárnyalásba kezdtek.

Adásunkban e különleges ország különleges borvidékeiről és borairól beszélgetünk Kielmayer Kristián nemzetközi borakadémikussal.

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András

Szerkesztő: Gyarmati Orsolya