Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]

"A futóteljesítmény nem csak az edzéseken, hanem belülről is épül." Beszélgetés Vincze Zsófival


Listen Later

Vincze Zsófi fut, edz, sporttáplálkozásban ad tanácsot és motivál.

Blogjában (https://runbabyrun.blog.hu/) így ír magáról: "2012-től futok komolyabban. A futás megváltoztatta, jobbá tette az életemet. Nem titkolt célom másokat is mozgásra ösztönözni." - és ezt sikerrel teszi.

Zsófi életében már egész korán jelen volt a sport: versenyszerűen táncolt, és kisgyerekkora óta síel, amit oktatott is Ausztiában. 2014-ben kezdett el terepfutni, ahol szép sikereket ért el. 2016-ban teljesítette az Ultrabalaton, 2017-ben pedig első nőként ért célba az Ultra Trail Hungary 112 km-es távját. Már a kezdetektől érdekelte az edzéselmélet, ezért 2018-ban edzői oklevelet szerzett (atlétika szakágon), innen indul edzői pályafutása. Az eltelt évek alatt sokat foglalkozik a sporttáplálkozással is, amely a futás, ultrafutás sarkalatos pontja.

Zsófi a futó-közéletben is rendszeresen vállal szerepet: évekig rendszeres rovatot vezetett a Runner’s World futómagazinban, ír, blogol, és újabban edukációs podcastot is indított.

Mindezek mellett folyamtaosan képzi magát hazai és nemzetközi képzéseken, akár coaching, labordiagnosztikai és funkcionális táplálkozási területen.

Zsófi számára a futás nem csupán sport, hanem életforma. Szemléletének középpontjában az egészségközpontú teljesítményfejlesztés áll: a tudományos alapokat emberközeli, gyakorlati megoldásokkal ötvözi. Futóként és edzőként, tanácsadóként ma már arra törekszik, hogy minden tanítványa megtalálja a saját útját – azt a mozgásformát és életmódot, amely hosszú távon is örömet, egyensúlyt és fejlődést hoz az életébe.

 

 

 

 

Tracklista:

01. DJ Fresh - Gold Dust (kezdődött: 00:54:26)

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]By Tilos Rádió


More shows like Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

42 Listeners

NEM AZÉ, AKI FUT by Simonyi Balázs

NEM AZÉ, AKI FUT

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Eurosport podcast by Eurosport

Eurosport podcast

1 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Pulzus Podcast by ENSPORT

Pulzus Podcast

0 Listeners

Runner’s World Büntetőkör by Simonyi Balázs

Runner’s World Büntetőkör

0 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

24 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Buksó - 24.hu by 24.hu

Buksó - 24.hu

4 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja by HVG Podcastok

Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners

Az Én Kék Zónám by Az Én Kék Zónám

Az Én Kék Zónám

2 Listeners