
Sign up to save your podcasts
Or


Alig tett tíz lépést a dzsungel felé, amikor az egyik alacsony bokor árnyékából egy hatalmas
testű alak lépett elé. Először azt hitte: az övéi közül van ott valaki, de a következő pillanatban
megismerte Bolganit, a hatalmas gorillát. Olyan közel volt hozzá, hogy menekülni nem lett volna
értelme. A kis Tarzan tudta, hogy most ki kell állnia és meg kell küzdenie az életéért. Ezek az
óriási fenevadak halálos ellenségei voltak törzsének, és sem az egyik, sem a másik fél nem kért,
s nem is adott soha kegyelmet!
Egy szeleburdi, kócos, csupacsont anya mikroszkopikus méretekkel, aki kávé, porok,
cigaretta háromszögében egyszerre próbál írni, telefonhoz menni, gyerekekre felügyelni,
konyhai katasztrófákat elhárítani, háztartást vezetni; három istenadta, pontosabban istenverte
gyerek; egy javakorabeli kutya; egy lerobbant kocsi, egy rendhagyó háztartási alkalmazott
és „én, aki a család egyetlen normális tagja vagyok, jóllehet nõm gyakorta olyképpen viselkedik,
mintha legszívesebben pszichoanalízisbe küldene. – Egyetlen gyerek – sóhajtja fejcsóválva.
A feleségem szerint ugyanis az embernek, hogy megközelítõleg normálisszámba mehessen, legalább
két testvére kell hogy legyen. Neki volt valami öt, minek következtében õ aztán szupernormális,
ami viszont komplett õrültet jelent” – köszön be Brunella Gasperini családi trilógiájának elsõ
krónikása, a férj. Egy milánói família zûrös életének nagyjából fél esztendejét meséli el.
Az ellenállhatatlan humorral, szellemesen megírt történetfüzérben sok az önéletrajzi elem.
A regény az "Agyvihar" c. könyv folytatása!
Nefrithere, a konzol zsoké néma esküvel fogadja, hogy visszaszerzi "családi ékszereit" ellenfeleitől.
A vad motorosok, akik bujdosásában társai, a bajban támaszai voltak, üzletet alapoznak balszerencséjére –
és ez valakinek nagyon fájni fog... A néhai Adam – maga is a túlélés virtuóza – új szövetséget ajánl
elkeseredett ellenségeinek, Tickles-nek és Thorpe-nak. Ez a második nagy dobása.
Szövevényes mese számítógépes programokkal és emberekkel, háborúval és békével,
de legfőképp rengeteg akcióval. Izgalmas, nagyon jól felépített és némi mai
aktualitást is tartalmazó, noha nem mostanában íródott könyv. Remek kis
katasztróra-történet, főként a kalandok szerelmeseinek.
Sáfár Sándor, KIRRDA a békés bolygó regényéből megismert Tobion Forranti parancsnok
és legénysége már a naprendszer küszöbén vannak, mikor értesülnek a Földi katasztrófáról.
Mindent megtesznek, hogy megmentsék az emberiséget, ám ahhoz kellene a földi kutatók munkája.
Az egyetlen reményük, hogy találnak egy embert, aki még tud gondolkodni és bejuttatja őket
a hatalmas SkyCity űrállomásra.
Charles Bukowski, az amerikai irodalom „mocskos öregembere”, fenegyereke, kultuszfigurája, ebben az utolsó,
már halála után megjelent könyvében sem tagadja meg önmagát: Nicky Belane-t, Los Angeles „legjobb magándetektívét”,
aki önmagán kívül csak a piát szereti igazán, különös ügyfelek keresik fel – még különösebb megbízásokkal. Meg kell
találnia Céline-t, a rég elhunyt francia írót, egy ügyfele kikapós feleségének szeretőjét, továbbá a Vörösbegyet,
akinek kilétéről sejtelme sincs. Sötétben tapogatózik tehát, s a nyomozás a napfényes Los Angeles árnyékos vidékeire
vezeti. Már-már feladja a küzdelmet, amikor megjelenik Lady Halál…
Ez a krimi nyomtatásban, magyarul, csak a Rakéta regényújságban jelent meg!
Lelőnek egy ír csapost. Aztán egy fiatal énekesnőt. Két emelet között a liftben leszúrják a polgármester első helyettesét.
Szétlövik egy dúsgazdag ékszerész fejét, majd megfojtanak egy japán külkereskedőt. És ezzel még nincs vége, New York újabb
és újabb negyedeiben bukkannak agyonlőtt, megfojtott, leszúrt áldozatokra. Az orránál fogva vezetett rendőrség egy zseniális
kriminológus segítségét is igénybe veszi, de a nyomozás csak igen lassan halad. Sikerül kizárni a szokásos indítékokat: a pénzt,
a politikát, a bosszút, a féltékenységet, a szexuális eltévelyedést, de egyre reménytelenebbnek tűnik, hogy megtalálják a közös
nevezőt, noha a gyilkosságok egy dologban mind hasonlítanak egymásra: a tettesek szemmel láthatóan “csak” ölnek, nem visznek el
értékeket. Illetve egyvalamit mégis – s amikor a nyomozást irányító agytröszt erre rájön, egy lépéssel közelebb jut a megoldáshoz…
Szász Imre nagy természetismerettel megírt, szép regényének hőse Basa, a borjú nagyságú, gyönyörű kuvasz. Gazdáját megölik, a házat felégetik. Ő a nádasba menekül, s attól fogva a vadvilág ezer veszélye között farkasok módjára él. Erős, ügyes és eszes: sokat megtanul a vadon törvényeiből. Itt hozza világra kölykeit is, s az öt kutya egy idő után a környék juhászainak réme lesz.
Befejeződött a ladarúgó NB1 kűzdelem sorozata.
Rövidesen kezdődik a foci EB.
Nincs aktuálisabb időpont a verhetetlen tizenegy történetének
megismerésére a foci nagy szakértője H. Kovács segítségével
Ha támogatnál: Paypal [email protected] Köszönöm!
Ha van kérdésed tedd fel és válaszolok!
From the publisher's feed

49 Listeners

14 Listeners

9 Listeners

9 Listeners

7 Listeners

22 Listeners

15 Listeners

21 Listeners

4 Listeners

3 Listeners

2 Listeners

0 Listeners

1 Listeners

4 Listeners

4 Listeners