Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]

Gulyás Michelle nemzeti és nemzetközi öttusa bajnok


Listen Later

"Nagyon jól sikerült az idei Világkupa szezon kezdete, hiszen aranyérmes lettem a Kairóban rendezett Világkupán. Nagyon örülök, mert nagyon erős mezőny volt, ahol mindenki, aki számít ott volt, sokan pontokat gyűjtenek az olimpiai kvóta megszerzéséhez, akinek pedig már van kvótája az felméri hogyan áll a versenytársaihoz képest és értékes tapasztalatokat gyűjt a nyári nagy megmérettetéshez.Nagyon kiegyensúlyozottan versenyeztem az elődöntőben és a középdöntőben, így tartalékolhattam a döntőre.

A technikai számok sikerültek a legjobban, aminek főként azért örülök, mert versenyrutin megszerzése mellett, olyan versenyzők ellen tudok felkészülni ezáltal az év legfontosabb versenyeire, akik az Olimpián is ott lesznek. Számomra a vívás volt a verseny fénypontja, hiszen életem legjobb vívásával 26 győzelemmel és 9 vereséggel megnyertem ezt a számot. Ez kiváló alapot biztosított ahhoz, hogy jól teljesíthessek a döntőben.

A bónusz vívást is megnyertem, majd a lovaspályán is jól kezeltem egy nehéz lovat. Nehezen tudtunk egyenes haladni az akadályok között, mert a lovam a sérült szeme miatt sodródott a bal vállán, de megbirkóztam a kihívással, 1 verőhibával végeztünk és továbbra is a mezőny élén vártam a folytatást.

Az úszásban az elmúlt hónapokban sikerült előrelépnem, így technikai hibáim kijavításával jobb időt tudtam úszni, mint tavaly ugyanebben a medencében.Az utolsó számot így az élről kezdhettem, és a stabil lövészetemnek is köszönhetően sikerült megőriznem az előnyömet. A futásom is jó volt, de a szokatlanul meleg idő megnehezítette mindannyiunk dolgát.Összefoglalva, egy kiváló verseny volt, ahol annak ellenére, hogy meg vagyok elégedve az eredménnyel, rengeteg csiszolni való munka vár még rám."

magyar bajnokság eredményei
egyéni
  • aranyérmes: 2021, 2022
  • bronzérmes: 2019, 2020
  • csapat
    • aranyérmes: 2018
    • ezüstérmes: 2017, 2020
    • bronzérmes: 2019
    • egyéb díjai
      • Az év öttusázója, utánpótlás korosztály 2018
      • Az év magyar öttusázója 2022, 2023
      • https://hu.wikipedia.org/wiki/Guly%C3%A1s_Michelle 

        Tracklista:

        01. Noga Erez - Cipi (Against the Machine) (kezdődött: 00:27:38)

        02. Noga Erez - Story (Against the Machine) [feat. ROUSSO] (kezdődött: 00:41:58)

        03. Dead Air - Teeth Grinder (kezdődött: 01:11:39)

        ...more
        View all episodesView all episodes
        Download on the App Store

        Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]By Tilos Rádió


        More shows like Futó Kaland [Tilos Rádió podcast]

        View all
        Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

        Totalcar Égéstér: Podcast autókról

        42 Listeners

        NEM AZÉ, AKI FUT by Simonyi Balázs

        NEM AZÉ, AKI FUT

        1 Listeners

        Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

        Képtelen Krónika

        9 Listeners

        Eurosport podcast by Eurosport

        Eurosport podcast

        1 Listeners

        Partizán by Partizán média

        Partizán

        21 Listeners

        Pulzus Podcast by ENSPORT

        Pulzus Podcast

        0 Listeners

        Runner’s World Büntetőkör by Simonyi Balázs

        Runner’s World Büntetőkör

        0 Listeners

        444 podcastek by 444

        444 podcastek

        24 Listeners

        Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

        Pogi Podcast

        5 Listeners

        Buksó - 24.hu by 24.hu

        Buksó - 24.hu

        4 Listeners

        KAPod by Kovacs Andras Peter

        KAPod

        4 Listeners

        Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

        Mindenségit!

        3 Listeners

        Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja by HVG Podcastok

        Kösz, jól - a HVG egészségpodcastja

        0 Listeners

        Hatalmas arcok by Betone.hu

        Hatalmas arcok

        1 Listeners

        Az Én Kék Zónám by Az Én Kék Zónám

        Az Én Kék Zónám

        2 Listeners