Zöld Egyenlőség

Egész augusztusban az ökológiai és társadalmi problémákról beszélgettünk a művészetek szemüvegén keresztül. A téma záróadásaként Köves Alexandra arról beszélget Kaszás Tamás képzőművésszel, hogy mi az ökológiai érzékenység, és hogy ennek kialakulását tudja-e a művészet a saját eszközeivel támogatni.

Azt gondolnánk, hogy ha az emberek többet tudnak az ökológiai problémákról, akkor érzékenyebbek is lesznek rá. Az információ azonban aligha lehet önmagában elegendő bármilyen gondolati váltáshoz, hiszen érzelmi bevonódás nélkül nem történik meg az érzékenyítés. Kaszás Tamás Vandalizált Aldo Leopold–pad című munkája jó példa arra, hogy hiába beszélnek ökológiai közgazdászok régóta arról, hogy milyen erős összefüggések léteznek a munkáról alkotott berögzült sémáink és az ökológiai válság között, a napfény segítségével egy egyszerű padra vésett felirat „A munka nélkül töltött idő” többet mond mindenkinek ezer szónál. Ebben az adásban Köves Alexandra beszélget Kaszás Tamás képzőművésszel többek között arról, hogy lehet-e a művészettel valóban változást elérni; és mit is jelenthet a lassulás.

Vajon alárendelhető-e a természeti érték a művészi értéknek? Milyen törekvések vannak a színházi előadások ökológiai lábnyomának csökkentésére? Hogyan fogadja mindezt a színházi világ? Segíthet-e a színház az ökológiai válság mélyebb megértésében? A Zöld Egyenlőség vendége Kricsfalusi Beatrix, színház- és irodalomtörténész, akivel Gébert Judit beszélget.

A színházi előadásoknak gyakran nagy az ökológiai lábnyoma: nagyszabású díszleteket, jelmezeket használnak. Ráadásul a színházi társulatok turnéznak, utaznak a világ egyik feléről másikra, vagy éppen a nézők utaznak egy-egy előadás kedvéért messzire. Ugyanakkor a színház vitán felül fontos kulturális intézmény, és akár még hozzá is járulhat az ökológiai válság mélyebb megértéséhez. Kricsfalusi Beatrixszel, színház- és irodalomtörténésszel, egyetemi oktatóval Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Hogy jelenik meg a színházi világban az ökológiai lábnyom csökkentésének igénye? Hogy viszonyul egymáshoz a színház által közvetített esztétikai érték és a természeti érték? Korlátozza-e a környezettudatosság a művészi autonómiát? Ki tud-e kerülni a színház a növekedésorientált gazdasági logika kényszere alól, mely egyre magasabb nézőszámot, egyre több bemutatót és egyre grandiózusabb díszleteket kíván? Megjelennek-e az ökológiai válsággal kapcsolatos témák a színházi előadásokban, és ha igen, miképp?

„Könnyebb elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét” – szól a Fredric Jamesonnak tulajdonított mondás. És valóban, az emberiség, úgy tűnik, könnyebben tudja elképzelni, hogy elhagyja ezt a bolygót, ha már egyszer tönkretette, mint azt, hogy egyszerűen másként kezdjen el élni, és megtartsa a maga szépségében. Miért vesztettük el a képzeletünket, és hogyan szerezhetjük vissza? Ebben az adásban Köves Alexandra beszélget Zilahi Anna költő, képzőművésszel és Süveges Rita képzőművésszel.

Társadalmi berendezkedésünket és a történelmet a narratíváink irányítják. Az is egyértelmű, hogy a friss narratívák teljesen hiányoznak és a jövőképünk teljesen beszűkült vagy egy rendkívül technooptimista tudományos fantasztikus világ létrejötte, vagy egy világégést vizionáló disztópiákra építő - ember embernek farkasa - elképzelésekre. Még itt Magyarországon – ahol az emberek fele átélt már egy teljes rendszerváltást – képtelenek vagyunk arra, hogy elképzeljük, létezhet másfajta társadalom. Vendégeim oroszlánrészt vállaltak az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség kiállításának létrejöttében. Credójukban az alábbi szerepel: „Az ökoszisztéma kizsákmányolását előidéző gazdasági és politikai érdekek nemcsak élőhelyünk tönkretételéért felelősek, hanem korlátozzák a társadalmi képzelőerőt is, amely kiutat mutathatna a zsákutcából. Az ACLIM! ügynökei azt képviselik, hogy a rögzült gondolkodási sémáinkat el kell vetnünk a klímaképzelet felszabadulása érdekében. Ehhez azonban új tudáseszményre is szükség van, amelyben a tudományosság mellett egyaránt helyet kaphat az intuíció, az érzelmi intelligencia, a testtapasztalatok összessége, a művészeti tudás vagy maga a párbeszéd. A tét otthonunk fennmaradása.” Ezt a témát járja körül Köves Alexandra Zilahi Anna költő, képzőművésszel és Süveges Rita képzőművésszel.

Augusztus hónapjában a Zöld Egyenlőség a művészet eszközein keresztül foglalkozik a már megszokott ökológiai és társadalmi kérdésekkel. Elsőként Horváth Gideon képzőművész és Kiss Kata Dóra filozófus megközelítését járja körül Köves Alexandra, amelyben a táltos metaforáján keresztül vizsgálják, hogy hogyan juthat el az egyén és a közösség ahhoz a megértéshez, hogy mind a környezet, mind saját magunk egyensúlyának helyreállításához, és az erősebb ellenállóképesség kialakulásához egy újfajta transzcendencia fogalom vezethet.

Kiss Kata Dóra és Horváth Gideon az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség keretében közös kutatást végzett, amelyben a magyar őshonos ökológiai tudást keresték. Képzőművészeti installációjukban arra keresték a választ, hogy hogyan tudjuk jelenünk környezeti és társadalmi válságaival szemben érzett bénultságunkat feloldani, és mind magunkat, mind az ökológiai környezetünk rezilienciáját erősíteni. „Az égi és földi hatalmak habár hitelüket vesztették az ökológiai válság fényében, a transzcendenciát új értelemmel ruházhatjuk fel. Innentől nem a világon kívüli kiismerhetetlen szférákat, hanem a földi Másik, az emberi és nem-emberi felé fordulást jelentse. Át kell formálnunk emberségünkről alkotott képzeteinket, ezzel a kontinuitás, földi transzcendencia felé nyitva. Ehhez át kell lépnünk határainkon, elevenné kell tennünk szövetségeinket, rokonságainkat és gombafonalainkat, melyek összefűzik lokális életközösségeinket.” (Részlet az installációt kísérő esszéből. A teljes szöveget szívből ajánljuk itt!) Mi ez a földi transzcendencia? És mit tanulhatunk a táltosoktól az ökológiai válság közepén? Erről beszélget velük ebben az adásban Köves Alexandra.

Egy tanulmány szerint a mikromobilitás a városi autózás 60 százalékát tudná kiváltani, mert 60 százalékban 8 km-nél kisebb távot teszünk meg egyedül egy autóban. Ez a szám igen radikálisnak tűnik, hiszen az elektronikus mikromobilitási eszközök, mint például az elektromos roller, a monocikli, a hoverboard, a segway még a zöldek között is nagyon megosztók. Tényleg fenntartható irányba vezetnek? Milyen város kellene ahhoz, hogy valóban kiváltsák az autókat? És milyen közlekedési kultúra? Gosztonyi Bence mikromobilitás-szakértővel ilyen kérdésekről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra.

Első ránézésre sokkal jobb, ha valaki egy vagy két keréken gurul a városban, mint ha négy keréken még akkor is, ha az egy vagy két kereket is elektromosság hajtja. Ennek ellenére fenntarthatóság szempontjából is érték kritikák a mikromobilitási eszközöket, főként a közösségi használatban lévőket, mivel azok elhasználódása rendkívül gyors, az újrahasznosításuk nem megoldott, viszont az akkumulátorok környezetszennyezők. Ráadásul azt is feltételezik, hogy sokkal inkább a gyaloglást váltják ki, mint az autóhasználatot. De mi igaz vajon ebből? Milyen lenne az a város, ahol a mikromobilitási eszközök valóban kiszorítanák az autókat, jól integrálhatóak lennének más közlekedési módokkal, és még a közösségi közlekedés is tudná támogatni az elterjedésüket? Elképzelhető-e a széleskörű elfogadottsága olyan városokban is, ahol még a kerékpárosokat is állandó atrocitások érik, és a körúti kerékpársáv általános értetlenséget szül? És mi van azokról az erősen megkérdőjelezhető üzleti modellekről, amelyek most elvileg a megosztáson alapuló megoldásokat kínálják nekünk? Ezekről az izgalmas és ellentmondásos kérdésekről beszélget Köves Alexandra Gosztonyi Bencével, a Go-Mobility Kft. ügyvezetőjével, a mikromobilitás-szakértőjével.

Egyre gyakoribbak az úgynevezett „hőhullámos időszakok”. E jelenséget különösen a városban érezzük, ahol a beépített környezet miatt gyakran alakulnak ki hőszigetek. Vajon tudjuk-e, s ha igen, hogyan tudjuk a városokban mérsékelni a klímaváltozás hatásait? Nagy Gyulával, az SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének oktatójával Gébert Judit beszélget.

A jelenlegi klímamodellek szerint egyre gyakoribbak lesznek a nyáron a hőhullámok és trópusi éjszakák. Ezek különösen megterhelik a városban lakókat, ugyanis a városokban a beépített környezet miatt általában melegebb van, mint a nem városias környezetben. A Zöld Egyenlőség vendége Nagy Gyula, az SZTE Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének oktatója, akivel Gébert Judit többek között az alábbi kérdésekről beszélget. Hogyan tudjuk a klímaváltozással szemben ellenállóbbá tenni a városokat? Milyen városfejlesztési stratégia szükséges ehhez? Hol tart ma az ehhez szükséges szakpolitika? Mi a zöldfelület szerepe egy reziliens városban? Milyen ökoszisztéma-szolgáltatásokat kínálnak a zöldfelületek? Hogyan lesznek e zöldfelületek környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból fenntarthatók? Milyen típusú növényzetre van szüksége egy városnak? Lehet-e méhlegelő egy buszmegálló tetején? Hogyan tud a társadalmi részvétel segítséget nyújtani a zöldfelület tervezésében?

Hogyan tudjuk a városok anyag- és energiaáramlását körforgássá, és ezzel fenntarthatóvá tenni? Hogyan kell ehhez újragondolnunk a városok szerepét és funkcióját? Mivel foglalkozik egy városbelgyógyász? Kenyeres Istvánnal, a Biopolus Intézet alapító-vezetőjével Gébert Judit beszélget.

A városi népesség növekedése hatalmas kihívás elé állítja az emberiséget. 1992 óta a városi területek megduplázódtak, az emberiség fele városokban él, sokan 30 milliós metropoliszokban. A nagyvárosoknak óriási anyag és energiaigényük van, illetve óriási mennyiségű hulladékot termelnek. Az a hagyományos felfogás, mely szerint a városok „kívülről”, azaz a vidéktől kapják az élelmiszert és a nyersanyagot, majd szintén „kívülre” helyezik a hulladékot, nem fenntartható. De hogyan tudjuk újraértelmezni a városok funkcióit, s hogyan lehetséges a városok számára szükséges anyag és energia áramlását körforgássá tenni? Milyen technológiára van szükség ahhoz, hogy mindezt megtehessük? Melyek e technológia korlátai? Miért kell a városokra élőlényként tekintenünk? Pontosan mit csinál egy városbelgyógyász? Miért különösen fontos a víz körforgása egy városban? Mi volt a történelem során a városok szerepe, és ez hogy alakul majd a jövőben?

A július a műanyagmentes hónap, ráadásul idén júliusban még az  egyszerhasználatos műanyagokat is betiltották. A műanyagok környezeti  problémáiról pedig még azok is tudnak, akiket soha nem érintett meg a  környezettudatosság. A problémakör viszont azért is különösen izgalmas,  mert iskolapéldája annak, hogy hogyan jön létre a problémák áthelyezése  más irányba, ha nem a használatuk célját és módját változtatjuk meg,  hanem csak a technológiával bíbelődünk. Erről beszélget Köves Alexandra  Simon Gergely környezetkémikussal.

Az egyszerhasználatos műanyagok betiltása üdvözlendő lépés, viszont,  ha ugyanazt a funkciót ugyanúgy akarjuk megoldani, akkor a problémát  csak egy másik térbe helyeztük át. Az újrahasznosítás megint csak jó  dolog, ezt már szinte minden ötéves is tudja. Viszont, ha nincs mögötte a  használat csökkentésére irányuló megoldáskeresés, akkor a körforgás  fenntartása is elég energiaigényes. Ráadásul a Zöld Egyenlőségben már  sokat beszéltünk az ún. visszapattanó hatásról, ami azt jelenti, hogy  valamit még többet használunk, mert megoldottnak tekintjük az  újrahasznosítását. Éppen ezért a komposztálható egyszerhasználatos  tányér vagy zacskó, vagy a műanyagzabáló alga csak elodázza a problémát,  de megoldani nem fogja. Akkor lehet, hogy mégis fájdalmas lesz a  megoldás? Nekünk? Vagy a cégeknek, akik inkább szemétszedési akciókat  adnak el környezetvédelemként ahelyett, hogy újratölthető palackokat  gyártanának? Ebben az adásban ezekről a témákról beszélget Köves  Alexandra Simon Gergely vegyésszel, környezetkémikussal, a Greenpeace  Magyarország regionális vegyianyag-szakértőjével.

A július a műanyagmentes hónap, ráadásul idén júliusban még az egyszerhasználatos műanyagokat is betiltották. A műanyagok környezeti problémáiról pedig még azok is tudnak, akiket soha nem érintett meg a környezettudatosság. A problémakör viszont azért is különösen izgalmas, mert iskolapéldája annak, hogy hogyan jön létre a problémák áthelyezése más irányba, ha nem a használatuk célját és módját változtatjuk meg, hanem csak a technológiával bíbelődünk. Erről beszélget Köves Alexandra Simon Gergely környezetkémikussal.

Az egyszerhasználatos műanyagok betiltása üdvözlendő lépés, viszont, ha ugyanazt a funkciót ugyanúgy akarjuk megoldani, akkor a problémát csak egy másik térbe helyeztük át. Az újrahasznosítás megint csak jó dolog, ezt már szinte minden ötéves is tudja. Viszont, ha nincs mögötte a használat csökkentésére irányuló megoldáskeresés, akkor a körforgás fenntartása is elég energiaigényes. Ráadásul a Zöld Egyenlőségben már sokat beszéltünk az ún. visszapattanó hatásról, ami azt jelenti, hogy valamit még többet használunk, mert megoldottnak tekintjük az újrahasznosítását. Éppen ezért a komposztálható egyszerhasználatos tányér vagy zacskó, vagy a műanyagzabáló alga csak elodázza a problémát, de megoldani nem fogja. Akkor lehet, hogy mégis fájdalmas lesz a megoldás? Nekünk? Vagy a cégeknek, akik inkább szemétszedési akciókat adnak el környezetvédelemként ahelyett, hogy újratölthető palackokat gyártanának? Ebben az adásban ezekről a témákról beszélget Köves Alexandra Simon Gergely vegyésszel, környezetkémikussal, a Greenpeace Magyarország regionális vegyianyag-szakértőjével.

A részvételi költségvetés olyan eljárás, melynek során az állampolgárok közvetlenül beleszólhatnak, hogy mire fordítsuk a közpénzt – projekt ötleteket javasolhatnak és maguk dönthetnek ezek megvalósulásáról. A podcastban a részvételi költségvetésről Kiss Gabriellával, a Corvinus Egyetem Döntéselmélet Tanszékének docensével és Oross Dániellel, az ELKH TK Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársával Gébert Judit beszélget.

A részvételi költségvetés folyamata során az állampolgárok közvetlenül döntenek arról, hogy mire fordítsa az önkormányzat a település bevételeit: milyen beruházásokat valósítson meg azokból. Kiss Gabriellával, a Corvinus Egyetem Döntéselmélet Tanszékének docensével és Oross Dániellel, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársával Gébert Judit beszélget a részvételi költségvetés folyamatáról. Milyen lépésekből áll a részvételi költségvetés folyamata? Melyek a híres modellek Európában, Magyarországon, és más kontinenseken? Mennyiben valósulnak meg a társadalmi részvétel általános elvei ezekben a példákban? Miért fontos a transzparencia és miért fontos visszajelezni az állampolgároknak a meg nem valósított projektekről? Milyen jellegűek a megvalósult projektek? Mik a részvételi költségvetés kockázatai? Válhat-e a részvételi költségvetés kirakatfolyamattá, politikai pártok kampányeszközévé? Mik a civil szervezetek, a helyi önkormányzat és a piaci szereplők feladatai a folyamatban? Érdekeltek-e a nagyvállalatok, hogy részt vegyenek benne? Mire van szüksége a településeknek ahhoz, hogy részvételi költségvetést készítsenek?