Zöld Egyenlőség

Május hónap témája a Közösségek szerepe egy fenntarthatósági átmenetben és első megközelítésben talán furcsának tűnhet, hogy a téma felvezetéseként egy rendkívül érdekes igazságosságelméletről, Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász képességszemléletéről beszélget Köves Alexandra Gébert Judittal, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusával. Azonban a főáramú közgazdaságtan haszonelvűségét is éppen úgy megalapozzák társadalomelméleti irányzatok, így azok meghaladásához is szükség lehet a filozófiára…

Mindig azt gondoljuk, hogy az elméleteket meg az igazságról szóló vitákat jobb, ha meghagyjuk a filozófusoknak. Ugyanakkor nagyon is fontos mondanivalót hordoznak például a különböző morálfilozófiai irányzatok vagy a társadalmi döntéseket befolyásoló igazságosságelméletek, hiszen a világról és az abban uralkodó rendről szóló gondolkodásunkat nagyban befolyásolják. A képességszemlélet szerint egy társadalom jólléte abban mutatkozik meg, hogy a közösség tagjai ténylegesen milyen életet tudnak élni, azaz milyen számukra értékes tevékenységekre van valós lehetőségük, képességük. Sok ökológiai közgazdász számára meghatározó a képességszemlélet, mert egyrészt alternatívát nyújt a főáram utilitartista megközelítéseivel szemben, másrészt mankókat ad arra vonatkozóan, hogy hogyan gondolkozhatunk a közösségekről, a közösségek vagy a társadalmak javairól vagy azok elosztásáról.

A mostani válság rámutat arra, hogy mennyire instabil és igazságtalan a munkaerőpiacunk. Nem véletlen, hogy ebben a helyzetben felerősödtek azok a hangok, amelyek a feltétel nélküli alapjövedelem valamely formájában látják a megoldásokat. Ebben az adásban Köves Alexandra Gébert Judittal, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusával beszélget erről a rendkívül izgalmas, előremutató, ugyanakkor megosztó és ellentmondásos eszközről és annak fenntarthatósági átmenetekben betöltendő szerepéről.

A Zöld Egyenlőség podcast áprilisi témája a munka fogalmának újraértelmezése az ökológiai közgazdászok szemszögéből. A koronavírus miatt létrejött válságban szembesülhetünk mindazzal, ami miatt a munkaerőről az árupiacokhoz hasonlóan gondolkozni egyszerűen nonszensz. Azok az állások, amelyekre még a legnagyobb válság közepette is szükségünk van, alulfizetettek; ugyanakkor sokan egyik napról a másikra maradhatnak egyetlen tollvonással védőháló nélkül. A Feltétel Nélküli Alapjövedelemre vagy Alapjuttatásra (a kettő közötti különbségről beszélünk az adásban) lehet tekinteni a technológiai fejlődésből adódó termelékenységi növekedés újraelosztásának szemszögéből is, azonban az ökológiai közgazdaságtan logikájában talán mégis a munka újraértelmezésének egyik eszközeként jelenik meg. De milyen szerepet játszhat az FNA a fenntarthatósági átmenetekben az ökológiai közgazdaságtan megközelítésében? Miért legyen feltétel nélküli? Miért legyen alapjövedelem? Vagy miért inkább alapjuttatás… És milyen forrásból lehetne ennek a költségét egyáltalán finanszírozni?

Ha egy fenntarthatóbb és igazságosabb világot szeretnénk létrehozni, radikálisan át kell értelmeznünk azt, ahogyan a munkáról gondolkodunk. De milyen lenne a munka ideális világa? Milyen az értelmes, pszichésen támogató, tisztes munka, amelyet az „integrált, kiegyensúlyozott” ember végez? Ebben az adásban Köves Alexandra Csoba Judittal, a Debreceni Egyetem tanárával beszélget ezekről a kérdésekről.

A Zöld Egyenlőség podcast áprilisi témája a munka fogalmának újraértelmezése az ökológiai közgazdászok szemszögéből. Polányi Károly, világhírű magyar társadalomtudós már a múlt század közepén beszélt az ún. szubsztantív gazdaságról, amelyben nem a szűkösségre építünk, ahogyan azt a piaci logika teszi, hanem egyszerűen a szükségletek normális kielégítését tartjuk szem előtt az ökológiai és társadalmi korlátok tiszteletben tartása mellett. Ebben a megközelítésben a munka nem kizárólag a gazdaságilag értelmezhető hozzáadott értékre épít. De milyen lenne az ideális munka Polányi világában? Mások az értelmes munkáról beszélnek azon a ponton, ahol a személyes fejlődésünk a társadalmi hasznosságunkkal találkozik. Így az értelmes munkába fizetett és fizetetlen munkák is beletartoznak, és természetesen munkaként tekintünk az önellátáshoz kapcsolódó tevékenységekre, az ápolásra, a közösségi munkára, de még a közösségi döntésekben való részvételre is. Ez pedig nagyban átfed azzal, ahogyan a pszichológusok a „jó munkát” definiálják, amely hozzátesz a jóllétünkhöz és nem elvesz belőle…

Mind a környezetünk, mind a saját jóllétünk érdekében, valamint a technológiai fejlődésünk fényében is érdemes meghaladni a „munka társadalmának” elavult mantráit és újragondolni azt, hogy mit, hogyan és miért dolgozunk. Ebben az adásban Köves Alexandra Csoba Judittal, a Debreceni Egyetem tanárával beszélget arról, hogy a munkaidőn túl a munka fogalmának átalakításával hogyan lehet elmozdulni egy igazságosabb társadalom felé.

A Zöld Egyenlőség podcast áprilisi témája a munka fogalmának újraértelmezése az ökológiai közgazdászok szemszögéből. Annak érdekében, hogy megújíthassuk a munkáról való gondolkodásunkat, szükség van arra is, hogy megnézzük milyen fejlődésen ment keresztül a munka fogalma, és hogyan tudjuk megérteni a munkához való viszonyunkat annak érdekében, hogy a környezeti problémákkal is hathatósan szembe tudjunk nézni. Ki tudunk-e lépni a „munka társadalmából” vagy elengedjük-e a protestáns munkaetikát? Vagy lehet, hogy a protestáns munkaetikát félreértelmeztük eddig is? A munkaerő-piac, mint fogalom nem is annyira régi, mint amilyen erősen beágyazott a gondolkodásunkba. Az ökológiai közgazdászok viszont foggal körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy meg kell haladnunk a piaci gondolkodást annak érdekében, hogy környezetileg és társadalmilag is fenntarthatóbb világot teremtsünk. Mi a nehézsége annak, ha az emberi munkaerőre a kereslet-kínálat bűvkörén belül ugyanúgy gondolkodunk, mint az árupiacról? Hogyan létezik az, hogy csak azt a munkát tekinti a társadalom valóban munkának, ami ún. termelékenységgel jár?

Az ökológiai közgazdaságtanban a fenntarthatósági átmenetek egyik fontos eszközének tekintik a munkaidő-csökkentést, azt feltételezve, hogy ezzel nem csak az észszerűtlen fogyasztási szinteket lehet visszafogni, de a jóllétet érintő előnyök bőven kompenzálnák az anyagi fogyasztás csökkenésével járó veszteségeket. Ebben az adásban ezt a témát járja körül Köves Alexandra Antal Miklós ökológiai közgazdásszal.

A Zöld Egyenlőség podcast áprilisi témája a munka fogalmának újraértelmezése az ökológiai közgazdászok szemszögéből. A jóléti államokban létezik egy önerősítő folyamat: minél többet dolgozunk, annál többet fogyasztunk; és minél többet fogyasztunk, annál többet dolgozunk, hiszen az új fogyasztási szinteket fenn kell tartanunk. Időnként már nem azért hozunk létre új munkahelyeket, mert azok valóban hozzájárulnak a szükségleteink kielégítéséhez, hanem azért, mert a munka társadalmában ez az egyetlen, amellyel a létünket fenntarthatjuk és a társadalmi státuszunkat bebiztosíthatjuk. Így viszont olyat is termelünk, aminek már nem sok köze van a szükségleteinkhez, viszont terheli a környezetünket. A munkaidő csökkentésével a feltételezések szerint az anyagi szükségletek úgy tudnának csökkenni, hogy a jóllétet nagymértékben befolyásoló egyéb szükségletek kerülnek előtérbe. Manfred Max-Neef kilenc alapvető szükségletet azonosított: létfenntartás, védelem, szeretet, megértés, részvétel, tétlenség, alkotás, énazonosság, szabadság. A szabadidő kérdésköre a kilencből ötöt érint: szeretet, megértés, részvétel, tétlenség, alkotás…

Sokan sokféleképpen gondolkoznak arról, hogy milyen összefüggés van a technológia, a fenntarthatóság és a munka között. Vajon egy fenntartható világban arra használjuk a technológiát, hogy kevesebbet dolgozzunk, vagy arra, hogy többet? Erről beszélget Köves Alexandra Bajmócy Zoltánnal.

A Zöld Egyenlőség podcast márciusi témája azt járja körbe, hogy a technológia inkább megváltó vagy inkább megváltandó szerepben tetszeleg az ökológiai közgazdászok szemszögéből. Vannak olyan elképzelések, amik azt mondják, hogy egy fenntartható világban több lesz a munka, mert az energiát elkezdjük rendkívül megbecsülni (vagy nagyon drága lesz), és így már nem fog a robottal történő tehénfejés annyira vonzónak tűnni. Ugyanakkor a másik megközelítés az, hogy a robotika fejlődésével az emberek egyszerűen képesek lesznek kevesebbet dolgozni és mással foglalkozni. A modernizáció ez utóbbira épít: a gépek elvégzik helyettünk a kemény munkát. De miért hagyja ki ebből a logikából a hatalmi viszonyokat? A „nagy léptékű”, nagyon drága, robotizált technológián alapuló termelésnek van egy nagyon valószerű következménye: megváltoztatja a tőke/munka jövedelmek arányát és folyamatosan fokozza a társadalmi egyenlőtlenségeket. Milyen körülmények között lenne mindenkinek esélye kreatívabb munkát végezni a jövőben?

Köves Alexandra arról beszélgetett Bajmócy Zoltánnal, hogy milyen összefüggések vannak a technológiai fejlődés és a társadalmi fenntarthatóság vagy éppen fenntarthatatlanság között. Vajon milyen az a technológia, amely egyszerre támogatná a környezeti és társadalmi fenntarthatóságot?

A Zöld Egyenlőség podcast márciusi témája azt járja körbe, hogy a technológia inkább megváltó vagy inkább megváltandó szerepben tetszeleg az ökológiai közgazdászok szemszögéből. Ivan Illich, osztrák filozófus vezette le, hogy valójában egy 100 km/órával közlekedő autó kb. 5 km/órával megy, ha figyelembe vesszük azt is, hogy mennyit kell a megvásárlásáért és fenntartásáért dolgozni. Ráadásul minél kisebb keresetű valaki, annál rosszabb ez az arány. Napjainkban a társadalmi viszonyokat a technológia nem csak leképezi, de a legfontosabb közvetítőjeként is szolgál. Az információs piac ráadásul olyan tőkét ad kevesek kezébe, amely megfelelő közösségi kontroll nélkül nem feltétlenül szolgálja a társadalmi fenntarthatóságot. A tudás monopolizációja és privatizációja a társadalmi igazságosság ellen hat, így nem véletlen, hogy az alternatív technológiai megoldásokban gondolkodó mozgalmak törekvéseinek középpontjában a nyílt hozzáférésű tudás; valamint a technológia decentralizálása és demokratizálása áll.

A végtelen technológiai optimizmusunk mellett is látszik, hogy amíg a technológia az egyik problémánkat megoldja, egy másikat létrehoz. Köves Alexandra Bajmócy Zoltánnal arról beszélget, hogy hogyan lehet erős fenntarthatósághoz vezető technológiai megoldásokat keresni a környezetünk érdekében.

A Zöld Egyenlőség podcast márciusi témája azt járja körbe, hogy a technológia inkább megváltó vagy inkább megváltandó szerepben tetszeleg az ökológiai közgazdászok szemszögéből. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a technológiai változásra, mint egy robogó gyorsvonatra: csak előre lehet menni, vagy esetleg tolatni, de ez utóbbit meg miért tennénk? Sokan a környezeti fenntarthatóság és a környezet kapcsolatát egy olyan problémának látják, amelyben a gyorsvonat tolatni kezd, és a low-tech megoldások kerülnek előtérbe. Ugyanakkor a technológiai megoldásaink nagyon komplex lenyomatot hordoznak magukon a társadalmi viszonyokról, az elképzeléseinkről, a vízióinkról. Így amikor elfogadjuk például a beépített elavulást, akkor azt a társadalmi képet fogadjuk el, amelyben ez egy tűrhető módszer. Ha azonban nem kizárólag a piacra hagynánk a probléma megoldását, akkor lehet, hogy egészen másként állíthatnánk a fenntarthatóság víziójának szolgálatába a technológiát. És innentől kezdve a kérdés már nem az, hogy a high-tech vagy a low-tech a fenntarthatóbb…

Amikor fenntarthatóságról van szó, magunkban sem bízunk annyira, mint amilyen vakon bízunk a technológia megváltó erejében. De vajon a technológiai optimizmusunk segít vagy ront a helyzetünkön? Ebben az adásban ezt a témát járja körül Köves Alexandra Bajmócy Zoltánnal, az SZTE docensével.

A Zöld Egyenlőség podcast márciusi témája azt járja körbe, hogy a technológia inkább megváltó vagy inkább megváltandó szerepben tetszeleg az ökológiai közgazdászok szemszögéből. Az ökológiai modernizáció hívei azt hirdetik, hogy a technológia képes lesz megoldani a fenntarthatósági problémáinkat, hiszen képes lesz olyan hatékonyságot elérni, amellyel a fogyasztásunk és a környezeti terhelésünk elválik egymástól. Ebbe az irányba azonban egyelőre nem sok konkrét tapasztalat mutat. Georgescu-Roegen, az ökológiai közgazdaságtan egy jelentős képviselője az entrópia fogalmával hívta fel a figyelmet arra, hogy nem feltétlenül minden, amit előállítunk hasznos, ugyanakkor a környezetünk számára minden beavatkozásunk magasabb rendezetlenségi szintet hoz létre. Ezért érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit és miért gyártunk. Elektromos borotvákat például azért, hogy gyorsabban borotválkozhassunk. Később viszont rászánjuk az időt arra, hogy dolgozhassunk az elektromos borotvák előállításáért, vagy azért, hogy megvehessük azokat…

Az ökológiai közgazdaságtan alapjairól beszélgetve korábbi adásainkban sok szó esett a főáram kritikájáról, ezen a héten már a lehetséges megoldásokat vázolja fel Köves Alexandra és Pataki György. Megtudjuk, mik azok az ügyetlen megoldások, és miért fontosak nekünk.

Az ökológiai közgazdaságtanban nagy hangsúlyt helyeznek az úgynevezett relokalizációra, vagy ökolokalizációra, ami megpróbálja a fogyasztási és termelési láncokat lehetőség szerint minél kisebb körben tartani annak érdekében, hogy egyrészt a költségek és hasznok (azaz a gazdasági beavatkozások pozitív és negatív hatásai) ugyanannál a közösségnél jelentkezzenek, másrészt azért, hogy a gazdaság szervezése a lehető legnagyobb mértékben vegye figyelembe egy adott térség adottságait. Ez helyi megoldások globális hálózatát jelentené, azonban egy ilyen megközelítés más adórendszert és más politikai döntéshozatali rendszert is feltételez.

Azt mondják, hogy „Amit nem tudsz mérni, azt nem tudod irányítani!” Felejtsük el teljesen a GDP-t? Mi a baj vele? Mit mér, és mit nem mér? Milyen alternatívák vannak? Ha ezeket tesszük a fókuszba, lehet elmozdulás?