Zöld Egyenlőség

A legfenntarthatóbb energia egyértelműen az, amelyikre nincs is szükség. Míg az iparágak teljesítményét abban szoktuk mérni, hogy mennyit tudnak megtermelni, az erős fenntarthatóság érdekében az energiaipar esetében érdemes lenne ennek a fordítottjára ösztönözni. De lehetséges-e az emberiség energiaéhségét visszafogni? A mindenképpen szükséges energiát hogyan tudjuk fenntarthatóan előállítani? Ürge-Vorsatz Diana klímakutatóval, a Közép-Európai Egyetem professzorával erről beszélget Köves Alexandra.

A különböző iparágak fenntarthatóságáról és fenntarthatatlanságáról szóló beszélgetések között az energiaipar megkerülhetetlen. Az ökológiai közgazdaságtan azt hangsúlyozza, hogy a gazdaságunk teljes áteresztőképességét kellene csökkenteni ahhoz, hogy beleférjünk a Föld eltartóképességébe. Ez viszont az energiaipar esetében azt jelenti, hogy nem csak az energia tisztaságáról kell beszélni, hanem arról is, hogy milyen módon lehetne befolyásolni, hogy már az energiaigény felmerülésének pillanatában elgondolkodjunk arról, hogy miért van szükségünk arra az energiára. Vannak-e egyáltalán olyan törekvések, amik erre irányulnak, vagy csak abban a reménykedik az emberiség, hogy megtalálja a legtisztább technológiát, amely környezetszennyezés nélkül kielégíti az energiaéhséget? Egyáltalán melyik a ma létező legtisztább energia és milyen kérdéseket vetnek fel a zöld energiák? Többek között megfordított tőzsdei logikáról, technológiai optimizmusról, problémaváltásról, energia önrendelkezésről és az energiatermelés különböző módjainak fenntarthatóságáról beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Ürge-Vorsatz Diana klímakutatóval, a Közép-Európai Egyetem professzorával.

Az iparágak fenntarthatóságának sorozatába egy ritkán reflektált iparág is bekerült: a sport. Nemcsak arról gondolkodunk keveset, hogy néhány évtized alatt milyen hatalmassá nőtt, de a sportokon belül is elenyészik azok száma, akik a fenntarthatóságot komoly szempontként kezelik. Pedig a sport szemléletformáló és közösségépítő szerepe akár az ügy érdekében is bevethető lehetne. Erről beszélget Köves Alexandra Szathmári Attilával, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával.

A kerékpározásról automatikusan a fenntarthatóság jut eszünkbe. Emberi erő hajtja, a sporthoz szükséges eszköz pedig elég tartósnak bizonyul. Nem is nagyon gondolunk arra, hogy a profi kerékpár versenyek esetében a karavánban legalább annyi gépjármű is halad a hegyi utakon, mint ahány bicikli. Ez is jól mutatja, hogy amíg a sportolás a téma nem is feltételezünk problémákat, azonban iparágként már megjelennek vagy megjelenhetnének a kérdőjelek. Ha a sport és a környezet viszonyáról beszélünk, akkor több olyan szempont is van, amiben a fenntarthatóság vizsgálható. Ilyen lehet a sportesemények vagy sportlétesítmények fenntarthatósága; a szurkolói magatartás; magának az adott sportnak környezetre gyakorolt hatása. Ugyanakkor sok társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos aspektusban – egészségmegőrzés, közösségépítés, szemléletformálás, társadalmi mobilitás - a sport kifejezetten jó közvetítő közeg is lehetne, amit érdemes lenne tudatosabban használni. Ebben az adásban erről beszélget Köves Alexandra Szathmári Attilával, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával, az Eurosport szakkommentátorával.

Szeptemberben a Zöld Egyenlőség különböző iparágak fenntarthatóságát vagy épp fenntarthatatlanságát járja körbe úgy, hogy ne csak a problémafelvetés legyen világos, hanem a megoldások is kirajzolódjanak. Ebben az adásban Köves Alexandra Gyulai Iván ökológussal beszélget a fenntartható mezőgazdaságról és arról, hogy vajon képesek lennénk-e – a szokásos piaci kényszereket meghaladva – újra a természetre bízni azt, hogy hogyan termeljük meg az élelmiszereinket.

Ebben az adásban hiába hangzanak el olyan szakszavak, mint három oldalú szimbiózis, minőségi éhezés, vagy talajforgatásos gazdálkodás, bármilyen laikus számára egyértelművé válik, hogy mi az alapvető probléma a mezőgazdasággal. Azon túl, hogy az élelmezésünkért felelőssé tesszük az ipari mezőgazdaságot, egy sor olyan igény is felmerül, amely jelentősen túllép ezen: növényi alapú műanyagok gyártása vagy energianövények termesztése a fenntarthatóság jegyében. Ugyanakkor ez nem csak újabb földterületeket igényel, de a már művelésbe vont területeken sem vagyunk képesek a természet folyamatait érintetlenül a szolgálatunkba állítani, mert szinte kényszeresen avatkozunk bele abba is, ami egyébként nélkülünk is működhetne. Persze csak akkor, ha a gazdasági kényszerek megengednék nekünk. Gyulai Iván ökológussal, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnökével, az Intézet igazgatójával beszélget Köves Alexandra a fenntartható mezőgazdaság lehetséges irányairól, és arról, hogy mit is tehetnénk nem csak a környezetünk, de saját egészségünk érdekében is.

Ha a szükségleteinket egyre kevesebb erőforrás bevonásával akarjuk megoldani, akkor felmerül a kérdés, hogy pontosan mi is az, ami saját tulajdonként segíti az életünket, és mi az, amit másokkal megosztva is használni tudunk. Ebben az adásban Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával beszélget Köves Alexandra a megosztáson alapuló gazdasági megközelítésekről.

Jelentősen terjed az a fenntarthatósági elképzelés, hogy egy szükségletet tulajdonlás helyett hozzáféréssel oldjunk meg. Ezt sokszor megosztáson alapuló gazdaságnak szoktuk hívni. Ez azonban többféle irányt is vehet: szállodák építése helyett lakásokban szállunk meg egy idegen környezetben; saját autó helyett valaki mással együtt utazunk vagy beülünk egy erre a célra szánt autóba; a mosáshoz lemegyünk az alagsorba; a fúrógépet pedig nem vesszük meg, hanem egyszerűen kölcsönözzük valahonnan. Ahhoz viszont, hogy ez működni tudjon, néhány alapfeltételre szükség van: legyen elég kicsi a művelet „tranzakciós költsége”; vigyázzunk a használat során a tárgyakra úgy, ahogyan azt a sajátunkkal tennénk; a megosztással kapcsolatos haszon ne koncentrálódjon és tudjuk elengedni a tulajdonlással járó szimbólumokat. Két olyan szolgáltatás, amelyről mindenkinek a megosztáson alapuló gazdaság jut az eszébe, az Airbnb vagy az Über – az ökológiai közgazdászok nagyrésze szemében – erősen félresiklott próbálkozásnak tűnik a társadalmi és környezeti igazságosság tekintetében. Van-e mégis létjogosultsága? A megosztáson alapuló gazdaságról beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával.

Röpködnek körülöttünk az új fenntarthatósági irányzatok: körforgásos gazdaság, szolgáltatói gazdaság, ipari ökológia. Nehéz kiigazodni azon, hogy ezek mikor és milyen körülmények között vezetnek valódi, erős fenntarthatósághoz. Miről is szólnak ezek a fogalmak és hogyan mutatnak a fenntarthatóság irányába? Erről beszélget Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával Köves Alexandra.

A körforgásos gazdaság fogalma egyre többször bukkan fel a fenntarthatósággal kapcsolatban mind a tudományos szakirodalom, mind a szakpolitikai elképzelések, mind a felelős vállalati irányítás diskurzusaiban. Sokan csak az újrahasznosítás egy divatosabb megfogalmazását látják benne, holott sokkal több van benne, minthogy a vállalat egyszerűen megoldja a termékében meglévő nyersanyag újrafeldolgozását. A „bölcsőtől a bölcsőig” elképzelés érinti a termék élettartamát és használhatóságát éppúgy, mint az alapanyagok körforgását. Azonban az entrópia növelésének elkerülése érdekében nem mindegy az sem, hogy mi és miért forog ebben a körben. A szolgáltatói gazdaság ugyanakkor egy olyan „ügyközpontú” vagy „megoldásközpontú” megközelítés, amikor nem egy termék gyártására összpontosít egy cég, hanem egy társadalmi problémára, szükségletre szállít megoldást. Ehhez viszont át kell értelmeznünk például a szükségleteinket: nem mosógépre van szükségünk, hanem tiszta ruhára; nem villanykörtére, hanem fényre; nem gyógyszerre, hanem egészségre. Ebben az adásban ezekről a fogalmakról beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával.

Herman Daly, az ökológiai közgazdaságtan egyik szellemi atyja azt mondja, hogy „A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak.” Mi történik, ha egy cégtulajdonos úgy dönt, hogy neki már van elég, és sokkal inkább egy felelős vállalatot szeretne, mint egy növekedőt? Lesokkolja a kollégáit. És utána? Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával, a Valóban Felelős Vállalat könyv szerzőjével beszélget Köves Alexandra.

Amikor valaki egy bonyolult témában leegyszerűsített listákkal találkozik, jogosan lehet szkeptikus. Nehéz is öt alapelvben összefoglalni azt, hogy mi különböztet meg egy vállalatot egy Valóban Felelős Vállalattól. Mégis – hiába nem teljes, vagy vitatható egy-egy pontja – egy ilyen lista elindíthatja a gondolkodást a megoldás irányába. Egyre több cégtulajdonos, cégvezető és munkavállaló szembesül azzal, hogy a profit maximalizálása és a vállalat pénzügyi stabilitása már nem elégíti ki, a fejlődés egy más értelmezését is szívesen bevinné a működésbe. Azonban még egyáltalán nem egyértelmű, hogy ez milyen irány lehet, és azt hogyan tudja kommunikálni a külső és belső érintettek felé. A Valóban Felelős Vállalat öt alapelve érinti a térbeliséget, az elosztást, az ökonomizmus meghaladását, az ideális méret egyensúlyát, és persze azt, hogy a termék legyen abban a 20(!) százalékban, aminek helye van egy fenntartható világban. Ebben az adásban erről beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, aki a 25 éves KÖVET Egyesület berkein belül már jó néhány ilyen vezetővel találkozott.

A zöld átmenetben – vagy annak hiányában - úgy tűnik, hogy mindenki a másikra mutogat: az egyének a cégektől várják a fenntarthatóságot, a cégek pedig az egyéni fogyasztók igényeire hivatkoznak. Júliusban az egyéni fogyasztásról szóltak az adások, augusztusban pedig a vállalati felelősség kerül terítékre, amikor Tóth Gergely, a Kaposvári Egyetem tanára és a KÖVET Egyesület elnöke beszélget Köves Alexandrával.

Az ökológiai közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy a gazdaság és annak szereplői szorosan beágyazódnak a társadalomba és az ökológiai környezetbe, így nem tekinthetik magukat ezektől a rendszerektől független szereplőnek. Azonban a piaci-liberális érvelésben egy vállalatot a piac szereplőjeként önmagában kell értelmezni, és bízni abban, hogy a piac és az önérdekkövetés összhangba kerül a környezeti és társadalmi érdekekkel. Ennek a folyamatnak gyenge jeleként értelmezhetjük a társadalmi felelősségvállalás (CSR) burjánzó lózungjait. De vajon ezek már helyes irányba mutatnak, vagy a szakirodalomban egyszerűen csak „greenwashing”, azaz fenntarthatatlan folyamatok zöldre festéseként értelmezhetjük őket? A piaci megközelítést szimbolikusan mutatja meg a „korlátolt felelősségű társaság” kifejezés is, ahol ez a korlátoltság azt is jelenti, hogy egy vezető mások erőforrásaival sáfárkodik úgy, hogy annak felelőssége vagy épp felelőtlensége nem veszélyezteti a sajátját. Meghaladható-e ez a gondolkodás? Ebben az adásban erről beszélget Köves Alexandra Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával.

Most még hatalmas különbség van a jelenlegi életmódunk és a között az életmód között, amely lehetővé tenné, hogy a globális felmelegedés a megcélzott másfél fokos emelkedésen belül maradjon. Ebben az adásban Köves Alexandra Vadovics Edinával, a GreenDependent Intézet szakmai vezetőjével beszélget arról, hogy mi is az a másfél fokos életmód, ami lehetővé tenné, hogy a klímacélokon belül maradjon.

Mára már csak a legelvetemültebb klímatagadók kérdőjelezik meg, hogy a globális felmelegedés folyamatát meg kell állítanunk. Az ENSZ klímaszervezetének (IPCC) kimutatása szerint az iparosítás előtti időkhöz képest közel 1 fokkal nőtt a Föld hőmérséklete, és jelenleg évtizedenként 0,2-0,3 fokkal növekszik. A másfél fok elérése után azonban már olyan instabilitást érhet el a rendszer, hogy a tudósok sem tudják megjósolni, hogy annak milyen hatása lesz a földi életre. Így hozzávetőlegesen egy, maximum két évtizede maradt az emberiségnek arra, hogy oly mértékben csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását, hogy esélye legyen megállítani legalább az emberi tevékenység okozta felmelegedést. Ez a célkitűzés azonban lehetetlen anélkül, hogy változtatnánk az életmódunkon. Kutatások szerint a leggazdagabb országoknak személyenként átlagban meg kellene felezniük a szén-dioxid-kibocsátásukat, de még a nem túl gazdag Indiának is csökkentenie kellene. Köves Alexandra Vadovics Edinával arról beszélget, hogy mi férne bele a másfél fokos életmódba, és ez milyen lemondásokkal vagy éppen lehetőségekkel jár? Egyáltalán elérhető ez egyáltalán, és ha igen mit kell tenni ennek érdekében egyéni és kollektív szinten?

Egyéni ökológiai lábnyomunk legnagyobb része három területen adódik össze: az étkezés, a háztartási energiafelhasználás és az egyéni mobilitás. Ugyanakkor éppen a közlekedés területén tűnik úgy – talán egy kicsit álnyugalomba ringatva magunkat – hogy a technológiával létrejöhetnek olyan megoldások, ahol az életmódunk megváltoztatása nélkül tudjuk a fenntarthatóságot elérni. Tényleg megmentenek majd bennünket az elektromos autók és rollerek? Erről beszélget Köves Alexandra Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport elnökével.

A fenntarthatósággal kapcsolatos technológiai optimizmusunk a közlekedés területén azt sugallja nekünk, hogy a fenntarthatóság elérhető közelségben van. A technológiai fejlődés létrehozza az elektromos autókat; új közlekedési eszközöket; és szintén a technológiai megoldások azok, amik lehetővé teszik, hogy a mobilitásunk eszközeit ne feltétlenül tulajdonoljuk, hanem megosszuk egymással. Ugyanakkor rendszerszintű változások nélkül aligha lehet elképzelni a mobilitással járó ökológiai lábnyomunk csökkenését. Ez viszont számos életterületen változásokat generálhat úgy, hogy az emberiség nagy része egyéni szabadságának szimbólumaként éli meg az utazást akár helyben, akár hosszabb távokon. Ebben az adásban Köves Alexandra arról beszélget, hogy milyen egyéni és kollektív változásoknak kell bekövetkezni a közlekedésben, a várostervezésben, a turizmusban és az életmódban ahhoz, hogy a fenntarthatóság elérendő közelségbe kerüljön.

Az élelmiszerfogyasztás egy ember ökológiai lábnyomának jelentős részét teszi ki. A globális élelmiszertermelés jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz és a biodiverzitás csökkenéséhez. A kutatások szerint önmagában a marhahús fogyasztásának csökkentése már jelentős nyereségekkel járna. Csakhogy az egyáltalán nem biztos, hogy például a magyar népesség nagy része szeretne lemondani a húsfogyasztásról. Akkor viszont mit lehet tenni? Erről beszélget Köves Alexandra Benedek Zsófiával, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos munkatársával.

Ha valaki elgondolkozik azon, hogy a jelenleginél fenntarthatóbban kezd el élni, biztosan eszébe jut, hogy valamit változtat az étkezésén. Tavaly az ENSZ klímajelentése is felerősítette azt az üzenetet, hogy már csak a WHO által egészségesnek tartott étrendre történő áttérés is jelentős hozadékokkal járna a környezetterhelés csökkentése tekintetében, és itt még csak az egészségünkről beszélünk. A magyar köztudatban azonban a fenntartható étkezés úgy jelenik meg, ami kötelezővé teszi a szalámiról történő lemondást. És míg valóban a vegán életmód lenne a legkevésbé környezetterhelő, azért a spektrumon még vannak közbenső lépések. Az állati eredetű kontra növényi táplálék vitán túl pedig még olyan szempontok is sokat jelenthetnek, mint a tenyésztés vagy termesztés körülményei; a szezonalitás; vagy az előállítás helyszínének közelsége. Ráadásul külön érdekesség, hogy Közép-Kelet Európának a fenntartható étkezés tekintetében még helyzeti előnye is van a nyugatabbra fekvő országokhoz képest. Ebben az adásban Köves Alexandra Benedek Zsófiával beszélget többek között otthon tenyésztett disznókról, flexitariánus diétáról és háztetőkön lévő permakultúráról…