Zöld Egyenlőség

Adott egy rendkívül környezetszennyező és társadalmilag igazságtalan, nagymértékben globalizált iparág: a divatipar. Ugyanakkor szintén adott egy, az egyén identitását komolyan befolyásoló szükséglet: a ruházkodás. A kettő metszéspontjában pedig nagyon jól kirajzolódik a fenntartható fogyasztás minden összefüggése és megválaszolatlan kérdése. Ezekről beszélget Köves Alexandra Mengyán Eszter újságíró bloggerrel, a Holy Duck alapítójával és szerkesztőjével.

A fenntartható divatot tekinthetjük akár a fenntartható fogyasztás állatorvosi lovának. Keveseknek kérdés, hogy a globális divatipar hatalmas környezetterheléssel és a nyugati világban túlfogyasztással jár. Ugyanakkor a divathoz kötődően nemcsak az alapvető szükséglet jelenik meg. Az öltözködés éppen azért neuralgikus pont, mert nagyon fontos üzeneteket hordoz az egyénről. Vajon azt kell megváltoztatnunk, hogy ne hordozzon üzenetet, és ne legyen fontos a külső (ahogyan azt a zöld mozgalmak nagyrésze hirdeti), vagy éppen azt, hogy még több üzenetet hordozzon az egyéniségünkről és az értékrendünkről? A divatipar ugyanakkor nem csak környezeti, hanem társadalmi igazságosság tekintetében is problémás, és itt nem csak a bangladeshi varrónők helyzetéről érdemes gondolkodni. A jómódúak megtehetik, hogy ún. kapszulagardróbot hoznak létre, és néhány minőségi darabból állítják össze a ruhatárukat, de a legszegényebbek csak olyan olcsó ruhát tudnak megvenni, ami viszont szinte azonnal tönkre is megy. Köves Alexandra beszélgetése Mengyán Eszterrel lehet, hogy több kérdést vet fel, mint megoldást, de ha valaki szeretné megérteni a fenntartható fogyasztás összefüggéseit, akkor ez a félóra nem lesz elfecsérelt idő.

Júliusban gyakran elő szokott jönni a fenntartható fogyasztás témája. A Zöld Egyenlőség is ezzel foglalkozik ebben a hónapban, és első körben a magyar kutatások alapján azt járja körül Köves Alexandra Csutora Máriával, a Corvinus Egyetem tanárával, hogy miben tér el az anyagi jólét a szubjektív jólléttől, és van-e itt Magyarországon esélyünk beleférni a Föld eltartóképességébe.

A Zöld Egyenlőség adásaiban sokszor felmerül az a téma, hogy a szükségleteink újraértelmezése sokat segíthet a gazdaság ökológiai korlátokon belül tartásához. Annak érdekében, hogy a fenntarthatóságot ne lemondásként éljük meg, érdemes azt is mérlegre tenni, hogy mit nyerhetünk egy környezetileg fenntartható és társadalmilag igazságos világgal. Ahhoz viszont, hogy észrevegyük azt, hogy mit nyerünk a változásokkal, a fogalmi rendszereinket is újra kell értelmeznünk. Nem véletlen tehát, hogy a fenntarthatósági párbeszédekben az anyagi körülményekre fókuszáló jólét helyett a szubjektív jóllét kerül középpontba. Ez viszont azt feltételezi, hogy az anyagi jólét egy bizonyos pont után elválik a szubjektív jólléttől, és már nem a több vezet a boldogságunkhoz. Hol lehet az a pont, ahol ez a kettő különválik? Vannak-e olyanok, akiknél az anyagi jólét csökkentése akár szubjektív jóllét növekedést is okozhat, és itt Magyarországon hogyan alakul a Föld eltartóképességén belüli egyéni ökológiai lábnyom a különböző társadalmi csoportokban? Ebben az adásban a magyarországi kutatások eredményei alapján Csutora Mária, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára és Köves Alexandra ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Júniusban a pénzügyek és a fenntarthatóság összefüggéseiről beszélgettünk. A téma utolsó adásában Köves Alexandra Sárdi Gábor közgazdásszal beszélget az alternatívákról, arról, hogy hogyan lehet a jelen paradigmáit meghaladni, és milyen eszközök vannak a kezünkben ahhoz, hogy tényleg tegyünk valamit egy másik típusú gazdasági és társadalmi működési rend létrejöttéért. A helyi és alternatív pénzek már megvalósult tapasztalatai segíthetnek ennek átgondolásában.

A pénz jelenlegi körforgásában az emberek a közösségekben megkapják a pénzüket például fizetésben, amit aztán elköltenek egy boltban, ami nagy valószínűséggel egy tőlük távol eső bejegyzésű cég tulajdonában van, ami azt nem az elköltés helyszínén fogja újra befektetni, vagy elkölteni. Ezzel azonban nem az adott közösségben lévő pénz körforgását segítik. Ennek kivédésére szolgálhat például a helyi pénz. Ugyanakkor korábban a podcast sorozatban esett már szó a gazdaság relokalizációjának fontosságáról is, amelyet szintén előmozdíthatnak a helyi pénzek amellett, hogy befolyásolják az áruk tartósságát, a közösségi életet és a szakmák megbecsültségét is. De hogyan tudnának létrehozni ilyeneket például önkormányzatok? És mire szolgálnak a szívesség- és időbankok? A válságok során fel szoktak erősödni a helyi pénzzel kapcsolatos viták, és egyre több és több ilyen megoldás kezd el működni. Számíthatunk erre most is? Ezekről beszélget Köves Alexandra Sárdi Gáborral, a Pénz és Fenntarthatóság című könyv fordítójával és szerkesztőjével.

Mostanra már a főáramban is sokan felültek a fenntarthatóság vonatra, és akik még hisznek a piac mindenhatóságában azt mondják, hogy már egyszerűen a befektetéseknél kell megfogni azt, hogy mikor, mire és hogyan adunk pénzt és mit finanszírozunk. Ebben az adásban az etikus alapokról és a felelős befektetésekről beszélget Köves Alexandra Naffa Helenával, a Corvinus Egyetem adjunktusával.

Ez az adás rendhagyó abban a tekintetben, hogy nem az ökológiai közgazdaságtan, hanem a főáram - befektetési logikán alapuló - fenntarthatósági törekvéseiről, az azokban rejlő lehetőségekről, és korlátokról beszélget Köves Alexandra Naffa Helenával, a Corvinus Egyetem adjunktusával. A vállalatok felelősségének előmozdítása érdekében jöttek létre például az ún. etikus alapok, és ilyen célja van az ún. ESG-nek, amely elvileg a pénzügyi megtérülésen felül vizsgálja a környezeti, társadalmi és szabályozási hatásokat is. Hogyan működnek ezek a befektetési alapok? Mi biztosítja, hogy itt a tényleges hatást valóban előrébb sorolják, mint a részvényesi nyereségeket? A beszélgetésből kiderül, hogy valóban lehetséges-e a piaci logikán belül átalakítani azt, hogy a vállalatok ne csak a saját haszonmaximalizálásukat tartsák szem előtt, hanem rákényszerüljenek a felelős működésre. Hogy mennyire, azt már a hallgatók maguk tudják eldönteni…

Ebben az adásban a pénz létrejöttéről, a hitelezés rendszeréről, és az adósság fenntarthatóságra gyakorolt hatásairól beszélget Köves Alexandra Róna Péter közgazdásszal. Kevesen tudják, hogy minden új pénz, ami a gazdaságban létrejön igazából adósságként jön létre. Azonban a kamatos kamattal ellátott adósság visszafizetése az egyik legkomolyabb kényszerítő erő a gazdasági növekedés mögött úgy, hogy sem környezeti, sem társadalmi fenntarthatóságot nem hoz létre…

Ritkán gondolkozunk a pénzről úgy, hogy az a legelvontabb társadalmi konstrukció, tulajdonképpen egy elvi megállapodás emberek között. Valódi értéke nincs, úgy viselkedik, ahogyan mi viselkedünk körülötte. Jelenleg a jegybankok a semmiből hozzák létre a pénzt, amelyet a kormányok adósságaként könyvelnek le, majd a magánbankok egy bizonyos százalék tartalékba helyezése mellett, annak sokszorosát adhatják ki kamattal ügyfelek részére hitelként. Így a forrásként funkcionáló pénz a kormány adóssága, a gerjesztett tovagyűrűzése pedig a bankok ügyfeleinek adóssága lesz. Így viszont olyan gazdasági növekedésre van szükség a visszafizetéshez, amely nem csak a környezeti, de a társadalmi fenntarthatóságot is veszélyezteti. Ha viszont a pénz működése mögött semmi fizikai törvényszerűség nincsen, a gondolkodásmódunk változtatásával egészen új intézmények létrehozása is lehetővé válna. Van kiút ebből a globális adósságcsapdából? Többek között erről beszélget Köves Alexandra Róna Péter közgazdásszal.

Az alternatív fenntarthatóságra törekvő gazdasági irányzatok nagyrésze egyetért azzal, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszereink átalakítása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy környezetileg és társadalmilag is igazságosabb rendszert építsünk. A hónap témájához ez az adás elméleti felvezetőként szolgál, ahol Köves Alexandra Havran Dániellel, a Corvinus Egyetem docensével beszélget a pénz különböző funkcióiról. A beszélgetés során pedig felsejlik az, hogy ezek a funkciók hogyan befolyásolják a fenntarthatóságot.

Már Arisztotelész is megkülönböztette az oikonomia és a krematisztika területeit: míg az előző a szükségleteink kielégítésére vonatkozó gazdasági tevékenységek rendszere, addig a másik a pénzzel való foglalatoskodás. Ma úgy tűnik, mintha ez a kettő már egyáltalán nem lenne szétszálazható. A pénz elvileg akkor működik jól, ha akadálytalanul áramlik és olajozza mindazt, amit a szükségletek kielégítéséért teszünk, azonban ma már a pénz ezt a funkcióját rendkívül torz formában látja el. Ebben az adásban a pénz három alapfunkciójáról beszélgetünk: az értékmérés, a cserefunkció és a felhalmozási funkció. Szóba kerül többek között, hogy miért van értéke egy ritka bélyegnek és miért nincs a tiszta levegőnek; mi köze a New York-i yuppie-knak az afrikai búza árához; és hogyan válik hatalmi funkcióvá az, hogy a pénz megtartja az értékét, míg az áruval kereskedők egy részének szembe kell nézni a portékája romlandóságával. És persze kiderül az is, hogy a kamat és a kényszerű gazdasági növekedés között mennyire szoros is az összefüggés.

A képviseleti demokrácia válsága egyre egyértelműbb mindenki számára nem csak itthon, de a világ legkülönbözőbb pontjain. Ugyanakkor egy olyan jelentős fenntarthatósági átmenet, amiről az ökológiai közgazdaságtan beszél széleskörű társadalmi párbeszéden kellene alapuljon. De hogyan lehet a demokráciát demokratizálni? Köves Alexandra Takács-Sánta Andrással, az ELTE Humánökológia mesterszak igazgatójával arról beszélget, hogy milyen lenne a decentralizált, közösségi döntéshozatalra épülő részvételi, deliberatív demokrácia.

A mostani képviseleti demokráciákban a felelősség és a döntések következményeivel történő együttélés egyre távolabb kerül a döntéshozatal szintjeitől: akik döntést hoznak egyáltalán nem „elszenvedői” a döntéseknek. A deliberatív demokrácia arról szól, hogy az állampolgároknak eszközöket és lehetőségeket adunk a kezükbe, hogy konkrét döntésekről párbeszédet folytathassanak. Nálunk fejlettebb demokráciákban ezekkel az eszközökkel már elkezdtek élni, és itthon is elindultak kezdeményezések, amelyek ebbe az irányba mutatnak. De hogyan lehet az állampolgárokat képessé tenni arra, hogy részt tudjanak venni a közösségi döntéshozatalban? És ha a részvételi döntéseknél nem is maga a konszenzus a fontos, akkor mi? Egy olyan társadalomban, ahol mindenki ahhoz szokott hozzá, hogy a főnök megmondja a tutit, mi hozhatja el ezt a szemléletváltozást?

A mostani gazdasági válságban sokszor jön elő az a kérdés, hogy mennyire fogja ez a helyzet a globalizáció folyamatát befolyásolni. Sajnos egy egészségügyi válság kellett ennek a kérdésnek a felvetéséhez, pedig az ökológiai válsággal foglalkozó tudósok évtizedek óta hívják fel a globalizáció árnyoldalaira a figyelmet. Ebben az adásban ezt a témát járja körül Köves Alexandra Takács-Sánta Andrással, az ELTE Humánökológia mesterszak igazgatójával.

Mérő László az egyik könyvében úgy fogalmaz, hogy annak, hogy a globalizáció ellen harcolunk körülbelül annyi értelme van, mint a genetikai kód ellen harcolni azért, mert léteznek szúnyogok. Azonban a koronavírus is rámutatott arra, amit a zöldek már nagyon régen mondanak: a globális gazdasági rendszerek kitettek, a károk és hasznok időben és térben elválnak egymástól, és egy ilyen helyzetben ellenállóbbak és igazságosabbak lennének azok a gazdasági tevékenységek, amik a termelést és a fogyasztást egymáshoz jóval közelebb hozzák. A glokalizáció szó miatt lehet, hogy Kazinczy Ferenc és Grétsy László közösen jajdulnak fel, ugyanakkor jól mutatja, hogy a relokalizációt globális közösségek hálózataként – a globális szolidaritás megtartása mellett – érdemes elképzelni. Milyen iparágakban lehetséges ez? Milyen és mennyi identitása kell legyen egy embernek egy ilyen világban? És tudunk-e banánt enni egy glokalizált gazdaságban?

Az egyik legerősebb konszenzusnak tűnik a zöld mozgalmak között, hogy az ökológiai váltásban hatalmas szerepe lehet az alulról jövő kezdeményezéseknek, és a közösségek erejének. De miért is? Fel lehet-e skálázni azokat a jó példákat társadalmi szintekre, amik közösségi szinteken történnek? És a közlegelők tragédiájában vagy komédiájában higgyünk? Ebben az adásban ezt a témát járja körül Köves Alexandra Takács-Sánta Andrással, az ELTE Humánökológia mesterszak igazgatójával.

A Zöld Egyenlőség podcast májusi témája a közösségek szerepe egy fenntarthatósági átmenetben. Az eddigi adásainkban végig kitartottunk amellett, hogy az ökológiai fordulat leginkább egy széles társadalmi párbeszéd és összefogás nyomán alakulhat ki és - míg nagyon szép lenne, ha ez egy felülről támogatott folyamat lenne – valószínűbb, hogy alulról jövő, decentralizált kezdeményezések intézményesülése nyomán fog létrejönni. Ebben azonban rendkívül nagy szerep kell, hogy jusson a közösségeknek. Egyáltalán mit értünk ebben a kontextusban közösség alatt és mik azok a szerepek, amik által a közösségek erősödése tenni tud a fenntarthatóságért? Ezenfelül sok ökológiai közgazdász a közösségi tulajdonlásban és az egyéni hozzáférésben látja a megoldást egy sor környezeti probléma, és a fogyasztáscsökkentés tekintetében. Azonban ilyenkor a leggyakoribb ellenérvekben Garrett Hardin, amerikai ökológus a közlegelők tragédiájának példáját szokták felhozni. Takács-Sánta András viszont a Közlegelők komédiájáról írt könyvet…

Gyakran halljuk, hogy a helyi gazdaságfejlesztés célja a helyben élők helyzetének javítása. A szlogeneken túl viszont ehhez tudnunk kellene, hogy milyen összetevői vannak egy helyi közösség jól(l)étének. Ebben az adásban Köves Alexandra a képességszemlélet logikája mentén beszélget arról Gébert Judittal, hogy hogyan alakulhatna át a helyi gazdaságfejlesztésről alkotott képünk, ha mind a környezeti, mind a társadalmi fenntarthatóságot figyelembe szeretnénk venni.

A Zöld Egyenlőség májusi témája a Közösségek szerepe egy fenntarthatósági átmenetben. Az előző adásban megismerkedtünk Amartya Sen képességszemléletével, ami röviden arról szól, hogy a társadalmak arról hoznak döntést, hogy a közösség tagjainak milyen szabadságokat, lehetőségeket és képességeket akarnak biztosítani és utána gondolják át azt, hogy ezt milyen eszközökkel lehet valóban mindenkinek elérhetővé tenni. Ez a megközelítés sokkal inkább a jóllétet helyezi a középpontba, és arra fókuszál, hogy az emberek ténylegesen milyen életet tudnak élni; milyen számukra értékes tevékenységekhez, erőforrásokhoz van hozzáférésük. Egy magyar kutatás – a magyar helyi gazdaságfejlesztések példáinak vizsgálata után - ennek a megközelítésnek a fényében fektette le, hogy hogyan is nézhetne ki a helyi gazdaságfejlesztés a képességszemlélet alapján, és értékeli ki később a jelenlegi helyzetet ehhez képest. De milyen is lenne egy olyan társadalomban élni, ahol a haszonelvűséget felváltja egy olyan párbeszéd, amely egy főtér átalakításakor először arról egyeztet, hogy azt a főteret a helyiek mire is szeretnék használni...?