Zöld Egyenlőség

Magyarországon el sem tudjuk képzelni, hogy létezhet olyan szakpolitikai környezet, amelyben a bruttó hazai termék helyett a bruttó nemzeti boldogságot helyezik a célok és a cselekvések középpontjába. Pedig létezik egy ország, Bhután, ahol éppen ez történik. Tanulhatunk vajon tőlük?

A GDP, a bruttó hazai termék olyan indikátor, amit már-már megszállottan figyel a legtöbb döntéshozó az egész világon. Mintha annak változása meghatározná, hogy másnap kisüt-e a nap, vagy sem. Ugyanakkor létezik egy olyan ország, amely a bruttó nemzeti boldogságot helyezi a középpontba. Ebben az évzáró adásban Köves Alexandra Valcsicsák Zoltánnal, az Álmomban Bhutánban ébredtem c. könyv szerzőjével, a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnökével beszélget arról, hogy mit is tanulhatna a világ egy kis himalájai országtól szemléletben és fenntarthatóságban.

Amikor 1972-ben a nulla GDP-vel rendelkező Bhután királyát arról kérdezte egy cinikus indiai újságíró, hogy mégis mit gondol a bruttó hazai termék alakulásáról, a király annyit válaszolt, hogy őt csak a bruttó hazai boldogság (gross national happiness – GNH) érdekli. Így indult útjára egy olyan szakpolitikai irányvonal, amely a világban egyedülálló módon a termelés és fogyasztás helyett a boldogság megteremtésének céljával foglalkozik. Míg Magyarországon ezen csak mosolyogni tudunk – kicsit cinizmusból, kicsit saját kiábrándultságunk és tehetetlenségünk okán – érdemes elgondolkodni arról, hogy miért működhet valami máshol másként. Az egyértelmű, hogy Bhután a miénktől jóval kisebb, eltérő történelmi, környezeti és kulturális adottságokkal rendelkező ország. Ugyanakkor ez a podcast sorozat éppen arra jött létre, hogy megkérdőjelezhetővé tegye a megkérdőjelezhetetlent is, és legalább gondolati szinten kimozdítson a komfortzónánkból. Az évzáró adásban Valcsicsák Zoltán, az Álmomban Bhutánban ébredtem c. könyv szerzőjével, a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnökével beszélget Köves Alexandra arról, hogy mit is jelen Bhután számára a GNH; mitől tér el ez az indikátor a többi jóllétet is mérő indikátortól, és hogyan lehet ebből a szemléletből akárcsak morzsákat átültetni más helyekre.

A növekedés határai című mű 50 évvel ezelőtt jelent meg. A szerzők különböző forgatókönyveket mutattak be a népesség, az iparosodás, a környezetszennyezés, az élelmiszertermelés és az erőforrások kimerülésének növekvő tendenciáira alapozva. De vajon mennyire voltak helyesek az előrejelzéseik?

A gazdasági növekedés kritikájának egyik fontos műve – A növekedés határai – 50 évvel ezelőtt jelent meg. A szerzők különböző forgatókönyveket mutattak be a népesség, az iparosodás, a környezetszennyezés, az élelmiszertermelés és az erőforrások kimerülésének növekvő tendenciáira alapozva. De vajon mennyire voltak helyesek az előrejelzéseik? Kerekes Sándorral, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusával Gébert Judit beszélget.

50 évvel ezelőtt, 1972-ben jelent meg a Római Klub mérföldkőnek számító jelentése, a Donella Meadows, Dennis Meadows, Jørgen Randers és William Behrens által írt A növekedés határai című mű. A szerzők rendszerdinamikai modellezéssel három lehetséges forgatókönyvet mutattak be, amelyek azon alapulnak, hogy képesek vagyunk-e kordában tartani a népesség, az iparosodás, a környezetszennyezés, az élelmiszertermelés és az erőforrások kimerülésének növekvő tendenciáit. Míg a forgatókönyvek közül kettő meglehetősen pesszimista volt, és fizikai határaink túllépését és az azt követő összeomlást vetítette előre, volt egy reményteljes forgatókönyv, amelyben az emberiségnek sikerül beavatkoznia és stabilizálnia a világot. Mennyire voltak helyesek az előrejelzéseik? Melyik forgatókönyv áll a legközelebb a jelenlegi valósághoz? Elkerülhetjük-e még a túllépést és az összeomlást? Milyen körülmények között született meg A növekedés határai című könyv? Milyen volt a könyv fogadtatása? Miért gondolkoznak a kutatók nagyon különbözőképpen a trendekről? Mi különbség bizonytalanság és kockázat között? Ki tudjuk-e számítani 50-100 évre tervezett beruházások értékét? Honnan erednek a fenntarthatóság irányába tett beavatkozások? Merre tart a társadalom evolúciója? Kerekes Sándorral, a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusával Gébert Judit beszélget.

A monokulturális, intenzív mezőgazdaság fenntarthatatlansága régóta téma azokban a körökben, ahol aggódnak a biodiverzitás csökkenése, a föld minőségének romlása, a mezőgazdaság klímaválsághoz történő hozzájárulása miatt. Ebben az adásban azokról a konkrét megoldási lehetőségekről esik szó, amelyek nem csak megállítani, de visszafordítani is hivatottak a környezetpusztítást.

A Zöld Egyenlőség néhány rendhagyó adásban az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportja 2022-ben beszélgetéssorozatának keretében elhangzott előadásoknak és vitáknak ad helyet, amelyek fókuszában a környezeti fenntarthatóság érdekében bevethető, elsősorban a gazdasági növekedéstől való függést csökkentő, a mai működésektől radikálisan eltérő stratégiák állnak. A második ilyen adásban Bruder Márton, agrármérnök, ökológiai gazdálkodó, a Magyarországi Agroökológia Hálózat tagja beszél és beszélget arról, hogy milyen megoldások állnak rendelkezésünkre a regeneratív, ökológiai gazdálkodás terén.

Az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának és az ELTE Humánökológia mesterképzésének támogatásával az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportja 2022-ben olyan beszélgetés-, illetve vitasorozatot indított RADIKÁLISAN MÁS: Fenntarthatósági vitasorozat a gazdasági növekedés logikáján túl címen, amely arra keresi a választ, hogy hogyan lehet meghaladni a gazdasági növekedés logikáját úgy, hogy mégis nőjön a jóllét. Ezeknek az alkalmaknak a hanganyagait a Zöld Egyenlőség podcastban is megismerhetik a hallgatók, hiszen ezek mind olyan témák, amelyek az ökológiai közgazdaságtan gondolatai mentén dolgoznak fel különböző témákat. Az első három alkalommal az élelmezés fenntarthatósága és jövője áll az előadások és beszélgetések középpontjában.  A második adásban Bruder Márton, agrármérnök, ökológiai gazdálkodó, a Magyarországi Agroökológia Hálózat tagja beszélget arról, hogy lehet-e a mezőgazdaság összhangban a természettel. Az előadás és az azt követő párbeszéd rávilágít arra, hogy hogyan lehet ma Magyarországon is gyepre alapozott állattartást, minősített ökológiai gazdálkodást, permakultúrás és madárbarát mezőgazdaságot működtetni teljesen szembe menve a domináns irányzatokkal. Sok más mellett olyan kérdések kerülnek elő, hogy milyen területi megfontolások, talajművelési módszerek, tulajdonviszonyok, fogyasztó és a termelő közötti együttműködési formák vezethetnek oda, hogy az élelmiszer-termelésünk ne a földjeink elszegényedéséhez, hanem annak regenerációjához járuljon hozzá.

A Zöld Egyenlőség néhány rendhagyó adásban az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportja 2022-ben beszélgetéssorozatának keretében elhangzott előadásoknak és vitáknak ad helyet, amelyek fókuszában a környezeti fenntarthatóság érdekében bevethető, elsősorban a gazdasági növekedéstől való függést csökkentő, a mai működésektől radikálisan eltérő stratégiák állnak. Az első ilyen adásban Zalatnay László, környezetgazdálkodási szaküzemmérnök, a Nyíregyházi Kosár Közösség alapító tagja mesél arról, hogy miért számít olyan sokat az élelmiszer-ellátó rendszerek szerkezete.

Az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának és az ELTE Humánökológia mesterképzésének támogatásával az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoportja 2022-ben olyan beszélgetés- illetve vitasorozatot indított RADIKÁLISAN MÁS: Fenntarthatósági vitasorozat a gazdasági növekedés logikáján túl címen, amely arra keresi a választ, hogy hogyan lehet meghaladni a gazdasági növekedés logikáját úgy, hogy mégis nőjön a jóllét. Ezeknek az alkalmaknak a hanganyagait a Zöld Egyenlőség podcastban is megismerhetik a hallgatók, hiszen ezek mind olyan témák, amelyek az ökológiai közgazdaságtan gondolatai mentén dolgoznak fel különböző témákat. Az első három alkalommal az élelmezés fenntarthatósága és jövője áll az előadások és beszélgetések középpontjában.  Az első adásban Zalatnay László, környezetgazdálkodási szaküzemmérnök, a Nyíregyházi Kosár Közösség alapító tagjának gondolatait hallhatjuk az élelmiszer ellátási láncok hosszának fontosságával kapcsolatban. A rendkívül izgalmas előadásban nem csak azok környezeti fenntarthatósági szempontjairól esik szó, hanem a jelenlegi rendszerszintű problémákra adható válaszokról is társadalmi szempontok alapján. Nagyon ajánljuk!

A bíróságoknak komplex környezeti kérdésekben kell ítéletet hozniuk. Hogyan hasznosítják ezekben a perekben a környezeti szakértő véleményét? Mekkora tekintélye van a tudományos tudásnak a bíróságon? Hogyan alakult a szakértők szerepe a bős-nagymarosi vízlépcső és hogyan alakul a mai klímaperek esetében? Sulyok Katalinnal, az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszék oktatójával Gébert Judit beszélget.

Hogyan használja fel a bíróság a tudományos eredményeket? Hogyan tudnak ítéletet hozni komplex környezeti-társadalmi kérdésekben? Sulyok Katalinnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék oktatójával Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Mi a tudományos tudás szerepe a bíróságon? Kinek van kontrollja afölött, hogy a szakértői véleményt milyen mértékben veszik figyelembe? Van-e bírósági döntés tudományos legitimáció nélkül? A tudományos tudás bizonytalan, de a bíróságnak objektív, bizonyított összefüggésekre lenne szüksége. Mit tud ezzel a bizonytalansággal kezdeni a bíróság? Hogyan jelenik meg a szakértő szerepe a különböző nemzetközi bíróságok gyakorlatában? Mi volt a helyzet az ikonikus hazai környezeti konfliktus, a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében? Mik azok a klímaperek? E kérdésekkel foglalkozik bővebben Sulyok Katalin nemrég megjelent könyvében (Science and Judicial Reasoning, Cambridge University Press, 2021), e kutatás főbb megállapításait mutatja be a podcastban.

A zöld mozgalmak üzenetei sokáig nem vették figyelembe a nők érdekeit, és így jó ideig nem is sikerült a feminista és a környezetért aggódó közösségeknek vállvetve harcolni egy fenntarthatóbb jövőért. Mára azonban van tudásunk arról, hogy mik azok az irányok, amik mind az ökológiai környezet, mind a nők érdekeit egyszerre szolgálják.

Az igazságos és fenntartható világban a nemek közötti egyenlőség és a környezeti fenntarthatóság egyszerre érvényesül. De hogyan? Milyen rendszerszintű üzenetekkel érdemes elérni az embereket? Hogyan függ össze ezzel a témával a gondoskodási válság? Ebben az epizódban Köves Alexandra Milánkovics Kinga közgazdásszal, a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány társ-alapítójával beszélget fenntarthatóságról, feminizmusról, a gondoskodási válságról, tudatos gyermektelenségről.

A Zöld Egyenlőség adásaiban beszélgettünk már az ökopolitika és a feminizmus összefüggéseiről Hódosy Annamáriával; a gyerekvállalás etikai kérdéseiről Réz Annával; élelmiszer-önrendelkezésről Bruder Mártonnal; a kisközösségek szerepéről Kiss Gabival és Takács-Sánta Andrással. Ez az adás arra tesz kísérletet, hogy mindezt egybegyúrva járja körül azt, hogy a fenntarthatóság érdekében hangoztatott lépések mennyire veszik figyelembe a nők igényeit vagy már meglévő terheit, vagy mennyire találunk ki megint olyan változásokat, amik újratermelik az amúgy is meglévő egyenlőtlenségeket. Az adás rámutat arra, hogy hogyan függ össze ez a téma szorosan a gondoskodási válsággal; miért lenne fontos értelmes társadalmi párbeszédet folytatni a tudatos gyermektelenségről; vagy mit gondolnak olyan nők a lehetőségeikről, akik megpróbálják megteremteni a saját élelembiztonságukat. Az epizódban Köves Alexandra Milánkovics Kinga közgazdásszal, a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány társalapítójával beszélget.

Számos olyan konfliktus van, melyet a vízkészletek fogyása robbantott ki. Mi ennek a társadalmi következménye? Milyen eszközökkel kezelik az országok ezeket a konfliktusokat? Jellemző-e a klímaváltozás miatti migráció? Glied Viktorral, a PTE Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék oktatójával Gébert Judit beszélget.

Mi jellemzi a vízkonfliktusokat ma? Glied Viktorral, a Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Társadalmi Kapcsolatok Intézete, Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének oktatójával Gébert Judit beszélget többek között az alábbiakról. Mennyi vízkészlet áll rendelkezésre? Kevés-e a víz Magyarországon? Mely országok néznek szembe vízhiánnyal? Hol vannak konfliktusos helyzetek a világon? Milyen típusú vízkonfliktusok vannak? Milyen eszközökkel kezelik a konfliktusokat az országok? Mi az a virtuális víz? Mely ágazatok használják a legtöbb vizet? Összefügg-e a menekültválság a vízhiánnyal? Miért rossz kifejezés a természeti katasztrófa? Mit jelent az, hogy valaki klíma-menekült? Lehet-e különbséget tenni politikai, gazdasági, vagy klíma-menekült között? Mikor beszélünk „zero-day”-ről?

Magyarország írott történelmének egyik legaszályosabb évében szinte mindannyiunkhoz elérhetett az üzenet, hogy a vizeink védelme létfenntartásunk egyik legfontosabb feltétele kellene legyen. De mégis mit tehet érte egy átlagember? És mit kellene tenniük a döntéshozóknak?

A kék bolygó felületét 70 százalékban víz borítja, viszont ennek a víznek közel 97 százaléka sós víz. Valójában a növekvő emberi populációt az összes víz 7 ezreléke (!) kellene, hogy életben tartsa, ami egyre nagyobb kihívást jelent. Probléma az, amikor túl sok van; amikor túl kevés; és persze, amikor elszennyeztük őket. A kor hívószavát azonban nehezen halljuk meg akkor, amikor ökológusok azt mondják, hogy az igényeink megváltoztatásával, a gazdaságunk – és főként a mezőgazdaságunk – átalakításával, és az épített környezet formálásával mindent meg kellene tennünk a vízvisszatartás érdekében. Ebben az epizódban Köves Alexandra Kajner Péter közgazdásszal, humánökológussal, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjével beszélget.

Egészen talán az idei évig egy átlag magyar ember fejében a globális környezeti problémák egyik legjelentősebb jelensége a vízhiány vagy a vízminőség problémája nem is igazán jelent meg. Valami távoli dolognak tűnhetett, amely vagy messzi országokat érint vagy tőlünk távoli generációknak kell majd foglalkozni vele. Természetesen ők viszont technológiailag olyan fejlettek lesznek, hogy bármiből vizet tudnak majd fakasztani. Azt feltételeztük, hogy vízzel jól ellátott ország vagyunk, akiknek történelmi hősei a modernizáció kezdetekor inkább a túl sok víztől védtek meg bennünket, mint a túl kevéstől. Ahogyan az adásból kiderül világviszonylatban az egy főre eső 12 ezer köbméter vizünkkel ugyan nem vagyunk olyan jól ellátva, mint Kanada (120ezer köbméter/fő), de annyira rosszul sem, mint például Jordánia (120 köbméter/fő). Az ökológusok viszont régóta figyelmeztetnek rá, hogy a közvélekedéssel ellentétben mi inkább száraz országnak számítunk, így nem engedhetjük meg a jelennek azt a luxusát, hogy ma három Balatonnak megfelelő vízzel több hagyja el az országunkat, mint amennyi beérkezik. Mit kellene azonban ehhez másként csinálni? Mit tanulhatunk a természettől a vízháztartás dinamikus egyensúlyára vonatkozóan, és mit tehetnénk annak érdekében, hogy ezt az egyensúlyt mi inkább helyre billentsük, mint teljesen felborítsuk. A rengeteg érdekes statisztikával tarkított epizódban Köves Alexandra Kajner Péter közgazdásszal, humánökológussal, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjével beszélget.

Főként a háború okozta energiaválság narratíváját használva lazítottak az erdészeti törvények rendelkezésein, létrehozva a rövid távú társadalmi érdekek és hosszú távú ökológiai érdekek közötti konfliktus tipikus csapdahelyzetét. De tényleg van csapdahelyzet?

Ha nincs gáz, akkor kell tűzifa. Ahhoz pedig ki kell vágni a fákat. Főként ezt az értelmezést hallhattuk az elmúlt időszakban, amikor a háború árnyékában, a végtelenül kiszolgáltatott energiaellátásunk téli felkészülését igyekeztek megoldani. Ha egy zöld gondolkodó azt meri mondani, hogy esetleg mégsem kellene a jövőt feláldozni a jelen céljaiért, akkor egyértelműen az ökológiai fenntarthatóság oltárán áldozza fel a ma emberét. De tényleg a téli fűtés ellentmondást nem tűrő igénye motiválhatta az erdészeti törvény megváltoztatását? És ha már kivágjuk, lehet ma Magyarországon 10 millió fát ültetni?  Az évadnyitó epizódban Köves Alexandra Bojár Iván Andrással, a 10 millió fa alapítójával és vezetőjével beszélget.

A fákhoz különleges érzelmi viszonyulása van az emberiségnek. A podcastban a műsorvezető óvodás gyermeke spontán, madárcsicsergéstől megihletődött, önálló rövid podcastja is azt mutatja, hogy a fákhoz való kötődésünk vélhetőleg igen ősi. Érdekes, hogy mégis vannak olyan felnőttek, akik ezt a kötődést maradéktalanul fel tudják számolni felnőtt korukra, vagy legalábbis elnyomják annyi időre, hogy megkönnyítsék a fák kivágására vonatkozó jogszabályt. Ökológiai közgazdaságtan szempontjából a fák ún. ökoszisztéma szolgáltatása rendkívül sokféle: megköti a szén-dioxidot, tisztítja a levegőt; árnyékot ad, és hűsíti a környezetét; elnyeli a lezúduló esőt; és mindezek mellett még jelentős esztétikai értékkel bír. A klímaválság tükrében ezek a szolgáltatások még az eddigieknél is jobban felértékelődnek. Ugyanakkor ma Magyarországon a kis- és nagyberuházásoknál gond nélkül vágjuk ki őket, és ahogyan a podcastból kiderül ültetésük sincs megkönnyítve. Vajon gazdasági vagy társadalmi érdekek fűződnek ahhoz, hogy most úgy könnyítjük tovább a fakitermelést, hogy az idén kivágott fákkal még a kazánjainkba sem lehet befűteni, így nem jelent megoldást az idei tél kihívásaira? És mennyi idő alatt lehet vajon Magyarországon elérni, hogy főként elkötelezett önkéntesek tényleg elültessenek 10 millió fát, hogy a gyerekeinknek legalább legyen újra? Az első évadnyitó adásban a fákról beszélget Köves Alexandra Bojár Iván András művészettörténésszel, építészkritikussal, a 10 millió Fa alapítójával és vezetőjével.

Igazi rendszerszemléletre lenne szükség ahhoz, hogy az egymásba ágyazott ökológiai-társadalmi-gazdasági rendszerek egymásra hatásait megérthessük. De mi az a rendszerszemlélet? És hogyan nézhetne ki a közgazdasági gondolkodásban? Az évadzáró epizódban a Zöld Egyenlőség házigazdái, Gébert Judit, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa, és Köves Alexandra, a Budapesti Corvinus Egyetem docense beszélgetnek a rendszerszemléletről.

Az ökológiai közgazdaságtan azzal vádolja a főáramot, hogy képtelen a valóság bonyolultságát lekövetni. Amolyan felvilágosodás korabeli őskövületként tekint az emberekre, és a bennünket körülvevő lévő világra. Értéksemlegességet hirdet egy olyan tudományterületen, ahol az értékválasztások kiemelten fontosak. Részekre bont, számszerűsít, lineáris összefüggéseket keres és objektivitást hirdet. Az embert racionális, önérdekkövető és haszonmaximalizáló lénynek tartja. Azonban a természettudományok már meghaladták ezeket az alapvetéseket, és sokan a rendszerszemléletet tartják fontosnak, amelyben az egész több, mint a részek összessége; az ok-okozati összefüggések helyett a mintákon van a hangsúly; a valóság pedig nem független a vizsgálódótól.

A felvilágosodás korában a tudomány kivirágzott. A valóságot megismerhetőnek tartották, és azt feltételezték, hogy minden úgy működik, mint egy gép. Ha a részeket megfelelően állítjuk össze, megkapjuk az egészt. A lineáris ok-okozati összefüggéseket objektívan fel lehet tárni, és a közgazdászoknak, mint társadalomtudósoknak az a dolguk, hogy az emberi viselkedés törvényszerűségeit mutassák be, és ezáltal írják le a gazdasági gépezet összefüggéseit. Azonban a tudomány fejlődésével egyre több tudományterület kezdte megkérdőjelezni ezeket az alapvetéseket. A fizika, a biológia mind azt kezdte észrevenni, hogy minél mélyebbre ásunk az ismeretekbe, annál kevésbé érvényesek ezek a leegyszerűsítések. Az egész nem ugyanaz, mint a részek összessége; az élő szervezetek mind hálózatokban léteznek; dinamikus minták léteznek, és nem csak lineáris ok-okozati összefüggések; és a megfigyelés önmagában módosíthatja a „valóságot”, így csak hozzávetőleges tudás létezik. A rendszerszemlélet egyre elterjedtebbé vált. De mit jelentene ez a rendszerszemlélet a gazdasági gondolkodásban? Hogyan lehet meghaladni a nagyon régóta megkérdőjelezetlenül feltételezett alapvetéseket? Mit vesztenénk és mit nyernénk a rendszerszemlélettel a közgazdaságtanban? És miért nem tűnik úgy, hogy érdekünk fűződik a bevezetéséhez? Egyáltalán mi köze mindehhez a gondolkodáshoz a kapitalizmusnak? Az első évadzáró adásban (igen, két és fél éve minden héten új témával jelentkeztünk, de a lassú tudomány nevében most a Zöld Egyenlőség is elmegy szabadságra) a két házigazda Gébert Judit és Köves Alexandra a rendszerszemléletről beszélgetnek.